Infostart.hu
eur:
387.02
usd:
331.8
bux:
117385.41
2026. január 13. kedd Veronika
Nyitókép: Pexels

Nagy változás vár a felvételizőkre

Mintegy 108 ezren jelentkeztek valamelyik felsőoktatási intézménybe - mondta Stéger Csilla, az Oktatási Hivatal felsőoktatási elnökhelyettese az M1-en. Megváltozott a felsőoktatási felvételi eljárásban hozott besorolási döntéssel szembeni jogorvoslat módja: a fellebbezés beadása helyett kizárólag közigazgatási per indítható.

Az elnökhelyettes emlékeztetett, szerdán hirdetik ki a ponthatárokat az egyes intézményekben. Az adatokat a www.felvi.hu honlapon teszik majd közzé.

Elmondta, a legnépszerűbb szak a gazdálkodás és menedzsment, de nagy az érdeklődés az informatikai, az ápolói és a pedagógusképzés iránt is.

Fontos változás

Az Oktatási Hivatal az eljárást lezáró, ún. besorolási döntésben állapítja meg, hogy a jelentkező a felvételi jelentkezési kérelmében megjelölt és rangsorolt képzések közül melyiken érte el a felvételhez szükséges ponthatárt. A felvételizők a besorolási döntés ellen – ha úgy vélik, az jogsértő – idén nem fellebbezéssel, hanem kizárólag keresettel élhetnek, amelynek elbírálására a Fővárosi Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság jogosult.

A nemzeti felsőoktatásról szóló 2011. évi CCIV. törvény 2018. január 1. napjával hatályba lépett módosított rendelkezései értelmében a jelentkező fellebbezést nem nyújthat be. Ehelyett a besorolási döntésről szóló határozattal szemben, annak közlésétől számított 30 napon belül jogszabálysértésre hivatkozással közigazgatási per indítható az Oktatási Hivatal mint alperes ellen. A keresetlevelet a jogvita eldöntésére illetékes Fővárosi Közigazgatási és Munkaügyi Bíróságnak címezve, de az Oktatási Hivatalhoz elküldve kell benyújtani Ügyfélkapun keresztül elektronikusan vagy Ügyfélkapu hiányában papír alapon (3 példányban) a 1380 Budapest, Pf. 1190 postacímen.

Ügyfélkapuval rendelkező jelentkezők a www.oktatas.hu honlapon található perkapun keresztül, az ott megadott űrlap kitöltésével is élhetnek a jogorvoslat lehetőségével. Ügyfélkapuval nem rendelkező jelentkezők a www.felvi.hu honlapon a Kérvénytár menüpontból letölthető formanyomtatvány segítségével készíthetik el kereseti kérelmüket.

Különösen fontos, hogy a korábbi eljárástól eltérően a jogorvoslati kérelem elbírálási határideje, a bírósági eljárásra figyelemmel, várhatóan meghosszabbodik. Ezért javasolható, hogy keresetet – számolva a pervesztesség esetén fizetendő perköltséggel is – alapos megfontolást követően nyújtsanak be az érintettek.

Címlapról ajánljuk

Nemzeti Sport Gála - Kós Hubert a férfi, Márton Luana a női győztes

A férfiaknál Kós Hubert világbajnok úszót, a nőknél Márton Luana világbajnok tekvondóst választotta meg a 2025-ös év sportolójának a Magyar Sportújságírók Szövetsége (MSÚSZ).
inforadio
ARÉNA
2026.01.13. kedd, 18:00
Bóka János
európai uniós ügyekért felelős miniszter
Súlyos támadás érte Kijevet az éj leple alatt, elindult a Nightfall-projekt – Háborús híreink hétfőn

Súlyos támadás érte Kijevet az éj leple alatt, elindult a Nightfall-projekt – Háborús híreink hétfőn

Hétfőn az éjjeli órákban, helyi idő szerint 1 óra 30 perckor ismét dróntámadás érte az ukrán fővárost. Egy kerületben tűz ütött ki. Kijevben még most is több mint 1000 épület van fűtés nélkül a pénteken végrehajtott orosz dróntámadás miatt. A brit kormány vasárnap bejelentette, hogy új, nagy hatótávolságú, mélységi csapásmérésre alkalmas ballisztikus rakétát fejleszt Ukrajna számára az oroszok elleni háború támogatására. A Nightfall névre keresztelt program keretében a brit kormány pályázatot írt ki földről indítható ballisztikus rakéták gyorsított ütemű kifejlesztésére. Cikkünk folyamatosan frissül az ukrajnai háború eseményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×