Infostart.hu
eur:
364.72
usd:
325.81
bux:
145330.02
2026. november 3. kedd Győző
Cserháti Péter, az Egészséges Budapest program koordinációjáért felelős miniszteri biztos a 2017. október 16-án tartott sajtótájékoztatón, amelyen bejelentették, hogy a II. kerület 6,8 milliárd forint állami támogatással új szakrendelőt kap.
Nyitókép: Szigetváry Zsolt

Rövidesen megjelennek a szuperkórházak tervpályázatai

Az eddigi legnagyobb fővárosi szakrendelő- és kórházfejlesztési program keretében várhatóan napokon belül megjelenik a három nagy centrumkórházzal kapcsolatos építészeti tervpályázatokra vonatkozó közbeszerzési pályázat - értesült a Magyar Idők Cserháti Pétertől, az Egészséges Budapest program (EBP) miniszteri biztosától.

Az összesen mintegy 700 milliárd forintosra tervezett programban az elmúlt hetekben-hónapokban mintegy hárommilliárd forintot fordítottak az egészségügyi intézmények elavult informatikai eszközparkjának megújítására. A fővárosi kórházak tizenhétmilliárd forintból új orvosi gépeket, eszközöket is beszereztek.

Cserháti Péter hangsúlyozta: eddig összesen nem állt rendelkezésre százmillió forint informatikai fejlesztésekre a térségben, most viszont egy-egy kórház több száz korszerű számítógéphez, monitorhoz, nyomtatóhoz jutott, ami azért is fontos, mert sok esetben lassíthatta a betegellátást a régebbi informatikai eszközök sebessége.

Elmondta, hogy az informatikai eszközök beszerzésével párhuzamosan tizenhat nagy képalkotó diagnosztikai, illetve terápiás eszközt is telepítenek a közeljövőben a kórházakba: három MR-t (ezek közül egy a baleseti és idegsebészeti ellátást jelenleg enélkül működtető Szent János Kórházba kerül), négy CT-t, ugyanennyi, a stroke- és infarktusellátásban az erek gyors vizsgálatára szolgáló úgynevezett DSA-t (érfestő berendezést), egy pozitron emissziós tomográfot a Honvédkórház számára, egy lineáris gyorsítót (sugárterápiás eszközt) az Uzsoki Utcai Kórház onkológiájára és több mammográfiás készüléket, illetve digitális röntgent. Ezek közül a kisebbeket már a nyáron, a nagyobbakat őszre be is szeretnék üzemelni, ennek eredményeként a főváros képalkotó diagnosztikai kapacitása már idén közel tíz százalékkal bővül.

Ezenfelül még egy körben lesznek idén kórházi eszközbeszerzések, így összesen harmincmilliárd forint értékű új orvosi gépnek, berendezésnek, illetve kórtermi felszerelésnek kell célba érnie az év végére, amikortól jó eséllyel a vidékiek után immár a fővárosi betegek is megtapasztalhatják majd a XXI. századi betegellátási körülményeket - mondta Cserháti Péter.

A kórházakon túl a szakrendelők megújítása is jelentős szerephez jut az EBP-n belül. Már tizenkilenc ilyen intézményről jelent meg kormánydöntés.

Címlapról ajánljuk
Wéber Gábor: Kimi Antonelli előtt a határ a csillagos ég

Wéber Gábor: Kimi Antonelli előtt a határ a csillagos ég

Kimi Antonelli világbajnoki címének hátteréről, az idény alakulásáról, az új bajnoknak a többiekhez fűződő viszonyáról, és a hátralévő versenyek tétjéről beszélt Wéber Gábor Forma–1-es kommentátor az InfoRádió Aréna című műsorában.

Rögtön bocsánatkéréssel kezdte az új legfőbb ügyész

Megkövette a társadalmat az ügyészi szervezet nevében az elmúlt időszak egyes döntései miatt az új legfőbb ügyész, Fejes Péter. Az őt jelölő Baka András köztársasági elnök is nyilatkozott Fejes Péter megválasztása után.
inforadio
ARÉNA
2026.11.04. szerda, 18:00
Magyarics Tamás
külpolitikai szakértő, az Eötvös Loránd Tudományegyetem emeritus professzora
Megvan az ukrán-orosz találkozó időpontja, másik kontinensen okozhatnak galibát az ukrán hírszerzők - Háborús híreink kedden

Megvan az ukrán-orosz találkozó időpontja, másik kontinensen okozhatnak galibát az ukrán hírszerzők - Háborús híreink kedden

Stewe Witkoff amerikai különmegbízott bejelentette, hogy november 10 és 11 között kerül megrendezésre a következő orosz-ukrán béketárgyalás Abu-Dzabiban. Dmitro Lubinec ukrán és Jana Lantratova orosz emberi jogi biztos levélben kéri az amerikai first lady, Melania Trump segítségét abban, hogy a herszoni Oleski környékére kihirdetett tűzszünetet más régiókra is kiterjesszék. A közelmúlt katonai puccsai óta Oroszországhoz egyre közelebb kerülő Mali és Niger azzal vádolja az ukrán titkosszolgálatot, hogy ellenzéki fegyveres csoportokat támogat a Száhel-övezetben. Kijev tagadja a vádakat. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború legfontosabb híreivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×