Infostart.hu
eur:
379.61
usd:
321.58
bux:
133311.7
2026. február 5. csütörtök Ágota, Ingrid

Magyarország továbbra sem csatlakozik az Európai Ügyészséghez

Magyarországnak továbbra sem áll szándékában részt venni az Európai Ügyészség létrehozásával megvalósuló megerősített együttműködésben, az álláspont esetleges felülvizsgálata jelenleg nincs napirenden - közölte Trócsányi László az EU-tagországok bel- és igazságügyi minisztereinek luxembourgi tanácskozása után.

Az igazságügyi miniszter elmondta, a tanácsülés alkalmával egyeztetett Vera Jourová jogérvényesülésért felelős uniós biztossal, aki tájékoztatást adott az Európai Ügyészség létrehozásával kapcsolatos fejleményekről, valamint beszámolt a következő több éves pénzügyi keret részeként május 2-án bemutatott, az uniós költségvetésnek a jogállamiság általános hiányossága esetén történő védelméről szóló rendelettervezetről.

Kifejtette, Magyarországnak kiemelten fontos, hogy a létrejövő ügyészség, a helyi hatóságokkal és a több országot érintő nyomozásokat és büntetőeljárásokat összehangoló európai uniós ügynökség (Eurojust), valamint az európai csalásellenes hivatal (OLAF) világosan elkülönült hatásköri keretek között működjön. Mielőbb szeretné megismerni az ügyészség és a megerősített együttműködésben részt nem vevő tagállamok közötti együttműködés részleteiről szóló javaslatot is.

A miniszter a jogállamisági kondicionalitásra vonatkozó rendelettervezet kapcsán aláhúzta, a javaslat Magyarország számára több szempontból is aggályos. Kiemelte: kétségesnek tartja, hogy az uniós szerződés hivatkozott cikke erre megfelelő alap lenne.

A miniszter beszámolt arról, hogy találkozott Katarina Barley német igazságügyi miniszterrel, akit az igazságszolgáltatásba vetett közbizalom erősítése érdekében, a bírói függetlenség elvének tiszteletben tartása mellett tervezett intézkedésekről tájékoztatott. Elmondta, az Igazságügyi Minisztérium egy bírókból és egyetemi professzorokból álló bizottság bevonásával jelentést készít a magyar igazságszolgáltatás előtt álló feladatokról és a bírósági igazgatás modelljeiről nemzetközi összehasonlításban. Trócsányi László a közeljövőben Berlinbe látogat, hogy elemezze a német igazságügyi tapasztalatokat.

A miniszter elmondta, hogy az uniós Igazságügyi Tanácsban a miniszterek vitát folytattak a szerződési jog területét érintő, az áruk adásvételéről szóló irányelv-javaslat kapcsán. Magyarország egyetért azzal, hogy az árucikkekre egységes szabályozás vonatkozzon, függetlenül attól, hogy hagyományos vagy úgynevezett intelligens - beágyazott digitális tartalommal bíró - árukról van szó - jelezte.

Hibás teljesítés esetén a fogyasztó rendelkezésére álló jogorvoslatokat érintően Magyarország azt javasolta, hogy az irányelv tartalmazza vagy legalább nem zárja ki a nemzeti jog szintjén azt a magyar jogban ismert lehetőséget, amely szerint a jogosult a hibás árut a kötelezett költségére kijavítja vagy mással kijavíttatja. Az igények érvényesítésére vonatkozó határidők esetén Magyarország azt támogatta, hogy a javaslat csupán a minimális időtartamot határozza meg, azonban attól a tagállamok a fogyasztó részére kedvező módon eltérhessenek - közölte.

Ismertetése szerint a miniszterek elfogadták továbbá a tanácsi álláspontot a megelőző szerkezetalakításról, a második esélyről, valamint a szerkezetátalakítási, fizetésképtelenségi és mentesítési eljárások hatékonyságának a növeléséről szóló irányelv-tervezet egyes kérdéseiről.

Vitát folytattak a házassági ügyekben és a szülői felelősségre vonatkozó eljárásokban a joghatóságról is, valamint a határozatok elismeréséről és végrehajtásáról szóló vonatkozó tanácsi rendelet néhány meghatározó aspektusáról. Az igazságügyi miniszter elmondta, Magyarország elkötelezett a felülvizsgálat sikere mellett és támogatja a jelenlegi és a soron következő elnökséget az új rendelet elfogadásában.

A gyermek másik tagállamban való elhelyezésével összefüggésben kiemelte, hogy amikor egy tagállami bíróság egy másik tagállambeli - például annak állampolgárságával rendelkező, onnan származó - gyermek elhelyezéséről dönt, a gyermek veszélyeztetése esetén előzetesen vegye fel a kapcsolatot a származási állam érintett hatóságaival a gyermek nevelésére alkalmas családtagra vagy hozzá közeli személyre vonatkozó információ beszerzéséhez.

Véleménye szerint uniós szinten azt kell előmozdítani, hogy minden gyermek lehetőleg a saját családjában, és ne idegen országban, például nevelőszülőknél nőjön fel.

A határozatok elismerésének és végrehajtásának rendszerét illetően közölte, hogy Magyarország fenntartja korábbi álláspontját: nem támogatja a határozatot végrehajtó tagállam kontrolljának a teljes kizárását egyes privilegizált - kapcsolattartási és a gyermek visszaadását elrendelő - határozatok vonatkozásában.

"Minden esetben fenn kell tartani a lehetőséget annak vizsgálatára, hogy valóban érvényesültek-e az eljárás során az Alapjogi Chartában is lefektetett olyan jogok, mint az alperes védekezési joga, a gyermek meghallgatáshoz való joga és az igazságszolgáltatáshoz való hozzáférés joga. A pénzkövetelések esetében az uniós jog biztosítja ezt, így paradox helyzetet eredményezne, ha épp egyes gyermekekkel kapcsolatos határozatok esetében hiányozna ez a kontroll mechanizmus" - fogalmazott.

A miniszterek az elektronikus bizonyítékokhoz való hozzáférés kapcsán vitát folytattak az uniós bizottság által előterjesztett, a büntetőügybeli elektronikus bizonyítékokra vonatkozó, közlésre és megőrzésre kötelező európai határozatokról szóló rendelettervezet, valamint az azzal szorosan összefüggő, a jogi képviselőknek a büntetőeljárásban bizonyítékok összegyűjtése céljából történő kinevezéséről szóló harmonizált szabályok meghatározásáról szóló irányelvtervezet kapcsán is - mondta az igazságügyi miniszter.

Címlapról ajánljuk
Orbán Viktor a Mandiner Klubesten: Magyarország Brüsszel útjában áll, ezért nyílt a választási csata

Orbán Viktor a Mandiner Klubesten: Magyarország Brüsszel útjában áll, ezért nyílt a választási csata

Szerda este a Mandiner Klubest vendége Orbán Viktor miniszterelnök volt. „Jól állunk, de a csata még nyílt” – mondta a választásokról, hozzátéve: „ha megdolgozunk érte, nyerünk”. A kormányfő szerint Brüsszel beavatkozik a magyar kampányba, sőt még Kijev is. „A tét az, hogy sorsot fogunk választani. Ha letérünk a magyar rendszerről, és brüsszeli rendszert hozunk be, nem lehet majd visszatérni”. „Az én kihívóim Brüsszelben vannak, nem Magyarországon. Küldtek ide valakit” – fogalmazott. Donald Trump esetleges magyarországi látogatásáról azt mondta: „Csalogatom. Adtam időpontokat neki”.

Szergej Lavrov ijesztő kijelentést tett a béke esélyeiről

Ha a kijevi vezetés delegációja az ukrajnai rendezésről Abu-Dzabiban tartott tárgyalásokra a bejelentett biztonsági garanciákkal érkezett, akkor ez újfent megerősíti azt, hogy Volodimir Zelenszkij ukrán elnöknek valójában nem kell a béke – jelentette ki Szergej Lavrov orosz külügyminiszter.
Adták a technológiai részvényeket, valósággal szétverték az AMD-t

Adták a technológiai részvényeket, valósággal szétverték az AMD-t

Amíg idehaza nagyon erős pozitív hangulat uralkodott szerdán és a BUX mellett három blue chip is új történelmi csúcsra emelkedett, addig Amerikában tovább folytatódott a technológiai részvények esése. Ezúttal az AMD teljesített kifejezetten gyengén, miután a vállalat által vártnál óvatosabb előrejelzések hatására 17 százalékot zuhant az árfolyam. Hasonló témákkal is foglalkozunk a február 24-i befektetési konferenciánkon, a Portfolio Investment Day 2026-on, ahol a piac legjobb szakértői segítenek eligazodni a befektetések világában. Jelentkezés itt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×