Infostart.hu
eur:
355.56
usd:
310.99
bux:
142803.86
2026. július 10. péntek Amália
Ezeket a számokat már nem érdemes hívni

Ezeket a számokat már nem érdemes hívni

Január 1-jétől már nem használható a hazai kékszámszolgáltatás a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) rendelete nyomán – emlékeztet a hatóság.

A 40-es számokat használó cégeknek két évük volt áttérni más hívószámokra, és jellemzően a 80-as zöldszámok vagy vezetékes földrajzi számok mellett döntöttek. Az új elérhetőségekről az érintett cégek honlapján érdemes tájékozódni – írja közleményében az NMHH.

A korábban a kékszámok hívásdíjával kapcsolatos, sokasodó fogyasztói panaszok vezettek el oda, hogy az NMHH előírta a szolgáltatás hazai megszüntetését 2016-ban. Erre azért volt szükség, mert a hatályos szabályozás ellenére a hívó és a hívott előfizető között elosztott díjas hívás teljes díját a szolgáltató sokszor a hívóra, vagyis az előfizetőkre hárította, a többfordulós szolgáltatói egyeztetések pedig eredménytelennek bizonyultak.

A 40-es számokat javarészt nagy ügyfélkörrel rendelkező cégek – például közüzemi szolgáltatók, bankok vagy fogyasztási cikkeket gyártó vállalkozások – használták ügyfélszolgálati számként. Az áttérésre rendelkezésre álló két évben ezeket más telefonszámokkal váltották ki, zömében a 80-as zöldszámokkal vagy vezetékes számokkal. A cégek különböző termékein vagy tájékoztatóin előfordulhat, hogy a fogyasztók még találkoznak 40-es hívószámmal, ilyenkor a társaság weboldalán vagy ügyfélszolgálatán érdemes tájékozódni az új elérhetőségről.

Címlapról ajánljuk
Elhárult a jogi akadály az uniós milliárdok folyósítása elől

Elhárult a jogi akadály az uniós milliárdok folyósítása elől

Az Európai Unió Gazdasági és Pénzügyi Tanácsa (Ecofin) pénteki ülésén elfogadta Magyarország módosított Helyreállítási és Ellenállóképességi Tervét (RRF), ami mintegy 10 milliárd euró kifizetését teszi lehetővé Magyarország számára, amely körülbelül 6,5 milliárd euró vissza nem térítendő támogatásból és körülbelül 3,5 milliárd euró hitelből áll.

Csiki Varga Tamás: tovább fog csökkenni az amerikai katonai jelenlét Európában

Az Amerikai Egyesült Államok tovább csökkentheti európai jelenlétét, ezért a NATO-tagállamoktól is nagyobb védelmi szerepvállalást vár – mondta az InfoRádió Aréna című műsorában a Stratégia és Védelem Konzultációs Csoport elemzője. Csiki Varga Tamás szerint ugyanakkor Washington továbbra is fenntartja stratégiai elrettentő képességeit Európában.
inforadio
ARÉNA
2026.07.10. péntek, 18:00
Vinkó József
a Magyar Konyha főszerkesztője
Zöld utat kapott a Magyar Péter vezette kormány, uniós pénzeső ömölhet Magyarországra

Zöld utat kapott a Magyar Péter vezette kormány, uniós pénzeső ömölhet Magyarországra

Az Európai Unió pénzügyminiszteri tanácsa, az Ecofin pénteken elfogadta Magyarország módosított helyreállítási és ellenállóképességi tervét, megnyitva az utat mintegy 10 milliárd eurónyi támogatás és kedvezményes hitel lehívása előtt. A kormánynak augusztus 31-ig kell teljesítenie a módosított tervhez kapcsolódó reformokat és mérföldköveket, a Bizottság pedig 2026 végéig folyósíthatja a kifizetéseket. A legnagyobb keretet a fenntartható zöld közlekedés kapja, emellett jelentős összegek jutnak vállalkozásfinanszírozásra, energetikai fejlesztésekre és digitális innovációra.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×