Infostart.hu
eur:
384.97
usd:
331.89
bux:
122311.2
2026. január 17. szombat Antal, Antónia
Miért vonzó a panelházak harmadik emelete?

Miért vonzó a panelházak harmadik emelete?

Az alsó szinteken lévő lakások mellett a panorámás, magasabb emeleti otthonok a kedveltebbek a panellakást keresők körében. A legfölső emelet – negyedik vagy tizedik – viszont általában kevésbé vonzó - írja a Magyar Idők.

Egy téglaépítésű társasház lakásai között jóval kisebb eltérések lehetnek, egy paneltömb esetében azonban nagy jelentősége lehet annak, hogy az adott otthon hányadik emeleten található. A Duna House tapasztalatai szerint míg az első, a második és a harmadik emeleti panellakások átlagosan kevesebb mint két és fél hónap alatt értékesíthetők Budapesten vagy éppen Debrecenben és Pécsett, addig a negyedik, ötödik, hatodik és hetedik emeleti ingatlanoknál már több mint három hónapot kell várnia egy-egy tulajdonosnak a vevőre. A nyolcadik és azt követő emeletek lakásait ismét gyorsabban – átlagosan 78 nap alatt – lehet eladni. A fölső emeletek esetében értéknövelő, ezáltal az eladást elősegítő tényező lehet a kilátás.

A közvetítő hálózat elemzése szerint igazán „kritikusnak” a négyemeletes panelépületek negyedik emelete számít. A legfölső szintnél sokan tartanak az esetleges beázásoktól, másrészt számos ilyen épületben nincs lift, négy szintet azonban már nem szívesen mászik meg sem egy idős ember, sem egy babakocsis fiatal pár.

Az Ingatlan.com adott lakótelep eladó lakásait összevető elemzése szerint a legolcsóbban a földszinti és a tizedik emeleti lakásokat kínálják a tulajdonosok. Szintén olcsóbbnak számít a fél- és az első emelet, valamint a kilencedik szint, majd ezeket követve az ötödik emeleti ingatlanok számítanak még kedvezőbb árfekvésűnek. A legtöbbért a harmadik emelet otthonait kínálják, a negyedik szint a második legdrágább. A harmadik szint általában is elég kedvelt, ugyanakkor itt a felső szintek lakásait nem értékeli felül a panoráma – vagy nem is rendelkeznek jó kilátással - írja a Magyar Idők.

Címlapról ajánljuk

Újabb adag ónos eső jön, ipari hóval

Borult, párás, helyenként tartósan ködös idővel indult a péntek, több térségben pedig ónos eső és ónos szitálás is nehezítheti a közlekedést. Elsősorban az északi és keleti országrészben kell csúszós utakra számítani, miközben a nyugati megyékben sűrű, zúzmarás köd rontja a látási viszonyokat.
inforadio
ARÉNA
2026.01.19. hétfő, 18:00
Pletser Tamás
az Erste Bank olaj- és gázipari elemzője
Borotvaélen táncol a Mercosur-egyezmény

Borotvaélen táncol a Mercosur-egyezmény

Az Európai Parlamentben még bizonytalan a huszonöt éve előkészített EU–Mercosur kereskedelmi megállapodás sorsa, amelynek ratifikációját az agrárérdekek és a belpolitikai kockázatok miatt több tagállam és párt is nyíltan vagy burkoltan akadályozná. Miközben a dél-amerikai importtól tartó gazdák és kormányok a mezőgazdaság versenyhátrányától, az eltérő termelési szabályoktól és az árnyomástól félnek, a megállapodás elutasítása súlyos lehetőségektől fosztaná meg az európai – köztük a magyar – feldolgozóipart és szolgáltató szektort. A vita így valójában arról szól, hogy az EU rövid távú agrárfélelmeket vagy hosszabb távú ipari és kereskedelmi érdekeket tekint-e elsődlegesnek egy geopolitikailag is egyre bizonytalanabb világgazdasági környezetben.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×