Infostart.hu
eur:
386.29
usd:
331.71
bux:
118863.12
2026. január 13. kedd Veronika

Magyarország a térség legfőbb kínai exportőre akar lenni

Magyarországnak reálisan kitűzhető célja, hogy Közép-Európában Kína legfőbb exportpartnere legyen, és a Közép-Európába irányuló kínai befektetések vonatkozásában is vezető helyen szerepeljen - jelentette ki a külgazdasági és külügyminiszter vasárnap Budapesten.

Szijjártó Péter a kínai kormányfő, Li Ko-csiang megérkezése előtt a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren tartott sajtótájékoztatóján közölte: Magyarország az előbbiek tekintetében mindeddig sikeres tudott lenni, az első nyolc havi adatok szerint 26 százalékkal tudta növelni a kivitelt Kínába a tavalyi 25 százalékos növekedést követően. A kínai beruházások értéke ma Magyarországon már meghaladja a 4,1 milliárd dollárt - tette hozzá.

Magyarország a térség legfőbb kínai exportőre akar lenni

Szijjártó Péter tájékoztatott arról, hogy hétfőn kezdődik Budapesten Kína és 16 közép- és kelet-európai ország együttműködési keretének (16+1) soron következő csúcstalálkozója.

A csúcstalálkozó európai felét adó 16 ország mindig is azt a gondolatot képviselte, hogy nyitottnak kell maradni annak érdekében, hogy a világban zajló folyamatokban megtalálja a maga számára az előnyöket - jelezte a miniszter.

"Mi ebben a térségben soha nem fenyegetésként, hanem lehetőségként éltük meg azt, hogy az új világrendben Kína vezető szerepet játszik"

- fogalmazott.

Hétfőn a vállalatoké a terep, kedden tárgyalnak a miniszterelnökök

Szijártó Péter tájékoztatása szerint hétfőn délelőtt több mint 1000 üzletember részvételével üzleti fórumot rendeznek, amelyen 330 kínai, 340 a közép-európai térségbeli, illetve körülbelül 300 magyar vállalat képviselteti magát. A fórumot követően 23 vállalatközi megállapodás aláírása várható.

Kedden délután hivatalos kétoldalú tárgyalásokat folytat a kínai és a magyar miniszterelnök. Ezt követően 11 "kifejezetten" magyar-kínai megállapodást írnak alá.

Szijjártó Péter közölte: Orbán Viktor kormányfő a kínai miniszterelnökön kívül még hat miniszterelnökkel tárgyal majd a következő két nap során. A magyar kormányfővel együtt 16 miniszterelnök tartózkodik majd egyidejűleg Budapesten - jegyezte meg.

A külgazdasági és külügyminiszter beszámolt arról, hogy

indul a Kína által létrehozott közép-európai befektetési alap "második felvonása".

Ebben ezúttal is a magyar Eximbank vesz részt 70 millió dolláros hozzájárulással, amelyért cserébe legalább 140 millió dollár beruházásnak kell megtörténnie Magyarországon. Az alap egymilliárd dolláros összeget kezel majd - jegyezte meg.

A kínai és a magyar Eximbank között születik egy megállapodás arról, hogy a kínai Eximbank egy 500 millió dolláros hitelkeretet biztosít a magyar Eximbanknak a hitelezési tevékenysége fejlesztése érdekében. Szintén a kínai Eximbank egy 217 millió eurós hitelkeretet hoz létre a BorsodChem számára további fejlesztésekhez. Emellett a kínai fejlesztési bank egy 20 millió eurós hitelkeretet biztosít a Komáromban elektromos buszokat gyártó BYD-nek a vállalat további fejlesztéséhez.

A tervek szerint megállapodást írnak alá arról, hogy a magyar méz és kukorica exportja is megindulhat Kínába. Továbbá megállapodás születik Kína egyik legtekintélyesebb felsőoktatási intézménye, a Fudan Egyetem és a Neumann János Egyetem között közös MBA program 2019-es indításáról - tájékoztatott a miniszter.

Budapest-Belgrád vasútvonal

Szijjártó Péter elmondta azt is, hogy hétfőn írják ki a Budapestet a szerb fővárossal, Belgráddal összekötő vasútvonal magyarországi szakaszának felújítására vonatkozó közbeszerzési eljárást. Ismertette, hogy a hitel feltételeiről szóló tárgyalásokat a Nemzetgazdasági Minisztérium lezárta, és ennek értelmében egy 20 éves futamidejű hitelt biztosít a kínai Eximbank Magyarország számára évi 2,5 százalékos hitelkamattal, amelyet a beruházás végrehajtására a beruházás értékének 85 százalékáig lehet felhasználni.

Kifejtette, hogy a tendereztetés fél és egy év közötti időt vesz majd igénybe, a tervezés és engedélyes folyamata körülbelül két évet, így

a kivitelezés várható kezdete 2020 végére tehető.

A kiírást hétfőn a MÁV honlapján közzéteszik.

Szijjártó Péter elmondta, hogy a magyarországi vonalszakasz felújításának értékét 550 milliárd forintra becsülik a szakemberek. Ezzel a beruházással a Budapest-Belgrád közötti vasútvonal adja majd a legversenyképesebb alternatívát a kínai áruk számára a többi vasútvonalhoz képest - jegyezte meg.

Kérdésekre válaszolva a miniszter kijelentette: a magyar építőipar előtt nagyon komoly üzleti távlatokat nyit a beruházás, Magyarországon keresztül vezet majd a leggyorsabb útvonal Dél-Európából Nyugat-Európába.

Címlapról ajánljuk
Andrej Babiš részleteket árult el a lőszer-kezdeményezésről, Petr Fiala őrjöng

Andrej Babiš részleteket árult el a lőszer-kezdeményezésről, Petr Fiala őrjöng

Éles politikai vita bontakozott ki Csehországban az Ukrajnának szánt lőszerszállítások miatt. A jelenlegi miniszterelnök, Andrej Babiš azt állítja: a korábbi kormány több száz milliárd koronányi fegyverüzletet bonyolított le úgy, hogy erről sem a parlament, sem a közvélemény nem kapott világos tájékoztatást. Petr Fiala volt kormányfő viszont azzal vádolja Babišt, hogy felelőtlen nyilatkozataival emberek és cégek biztonságát veszélyezteti.

Elemzők a kampányról és a siker útjáról: nagy a különbség a pártok stratégiája, de akár a támogatottsága között is

A kampány intenzív lesz, a választási részvételi hajlandóság pedig kulcsfontosságú – mondták az InfoRádió Aréna című műsorának vendégei. Mráz Ágoston Sámuel, a Nézőpont Intézet igazgatója és Závecz Tibor, a ZRI Závecz Research vezetője ismertette a legfrissebb pártszimpátia-kutatásokat, arról is szó volt, milyen témák befolyásolhatják leginkább az április 12-i országgyűlési választás eredményét. Értékelték a pártok online és offline jelenlétét is.
inforadio
ARÉNA
2026.01.14. szerda, 18:00
Csizmazia Gábor
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukacs Intézetének tudományos munkatársa
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×