Infostart.hu
eur:
376.8
usd:
318.89
bux:
126534.75
2026. február 28. szombat Elemér

Az Országgyűlés elé viszi a kvótákkal kapcsolatos EP-határozatot a Fidesz-frakció

A párt szerint a Soros-terv több pontjának végrehajtását vetíti előre a határozat.

A Fidesz-frakció kezdeményezni fogja hétfőn, hogy az Országgyűlés vegye napirendre azt az európai parlamenti (EP-) határozatot, amely gyakorlatilag a "Soros-terv" több pontjának végrehajtását vetíti előre - mondta Halász János, a frakció szóvivője a Kossuth Rádió Vasárnapi újság című műsorában.

Az Országgyűlés elé viszi a kvótákkal kapcsolatos EP-határozatot a Fidesz-frakció

Halász János úgy fogalmazott: az Európai Parlamentben már elfogadtak egy "minden eddiginél veszélyesebb, migránspárti" határozatot, amelyben benne van egyebek mellett a kötelező, felső korlát nélküli betelepítési kvóta, az Európai Unióba belépő migránsok automatikus elosztása és a családegyesítések felgyorsítása.

Olyan dolgok szerepelnek ebben a határozatban, amelyeket nem hagyhat szó nélkül Magyarország sem

- mondta Halász János. Ezért kérik, hogy a parlament is tárgyaljon erről, így minden képviselő állást foglalhat az EP-határozatról.

Az EP plenáris ülése múlt csütörtökön hagyta jóvá a parlament belügyi, állampolgári jogi és igazságügyi bizottsága (LIBE) által a dublini szabályozás reformtervezetéről októberben elfogadott tárgyalási mandátumot, így ennek alapján kezdődhetnek majd meg az intézményközi egyeztetések, amint a tagállami kormányokat tömörítő tanács is kialakítja az álláspontját.

Nemzeti konzultáció még egy hétig

Halász Jánost kérdezték arról is, hogy a kormány december 1-jéig meghosszabbítja a nemzeti konzultáció visszaküldési határidejét. A Fidesz-frakció szóvivője hangsúlyozta: fontos, hogy mindenki véleményt mondhasson, mert a legtöbb emberre van szükség ahhoz, hogy meg tudják védeni Magyarországot a migránsok betelepítésétől. Szerinte Soros György "frontális támadást indított", azt szeretné, hogy másik, bevándorláspárti kormány kerüljön az Orbán-kormány helyére.

Arra, hogy Hadházy Ákos, az LMP társelnöke betekinthetett a nemzeti konzultáció kérdőíveinek feldolgozásába és úgy látta, nem érkezhetett vissza annyi kérdőív, amennyit mondanak, a szóvivő úgy reagált: Hadházy Ákos szándékosan összekeveri a beérkezett kérdőívek számát a feldolgozott ívek számával. Közölte: a kormány hétfőn nyilvánosságra hozza a postai összesítéseket azért, hogy semmi kétség ne merülhessen fel.

Címlapról ajánljuk
Összepakoltak az amerikaiak a Közel-Keleten – célzott csapásokra még készek maradnak

Összepakoltak az amerikaiak a Közel-Keleten – célzott csapásokra még készek maradnak

Washington már csak távolról, biztonsági garanciákkal kívánja formálni Szíria jövőjét, miután a közel-keleti ország új vezetése együttműködőnek bizonyul – mondta az InfoRádióban Wagner Péter. Az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány vezető elemzője szerint arról nincs szó, hogy az USA nem figyel a jövőben a térségre, ha az Iszlám Állam újraszerveződne, vagy ha iráni fegyveres csoportok fenyegetnék az amerikai erőket Irakban, az amerikaiak továbbra is készek lehetnek különleges műveletekre.

Robert Fico nem akar Ukrajnában találkozni Zelenenszkij elnökkel

A szlovák miniszterelnök pénteken telefonon közölte Volodimir Zelenszkij ukrán elnökkel, hogy ő és Orbán Viktor miniszterelnök szakértői küldöttséget akar küldeni a Barátság kőolajvezeték állapotának megvizsgálására – jelentette a TASR szlovák állami hírügynökség a kormányfő Facebook-bejegyezését ismertetve.
inforadio
ARÉNA
2026.03.02. hétfő, 18:00
Hortay Olivér
közgazdász, a Századvég Konjunktúrakutató Zrt. Energia- és Klímapolitikai üzletág vezetője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×