eur:
394.29
usd:
370.44
bux:
65674.41
2024. április 19. péntek Emma

Titokzatos leveleket kaptak a fideszes önkormányzatok

Levelet kaptak a fideszes önkormányzatok, hagyják ott a Gémesi György vezette Magyar Önkormányzatok Szövetségét.

Levélben „javasolták” a fideszes vezetésű önkormányzatoknak, hogy lépjenek ki a Gémesi György vezette Magyar Önkormányzatok Szövetségéből (MÖSZ) – értesült a Magyar Nemzet. A levélhez a kiváláshoz szükséges formanyomtatványt, valamint egy jogi útmutatót is csatoltak, így az önkormányzatoknak ezek felkutatásával sem lesz dolguk.

Az indoklás szerint a MÖSZ addig tudott hatékony munkát végezni, amíg pártsemlegesen, valóban az egész önkormányzati szektor érdekeit képviselte. „Azzal, hogy a szövetség elnöke egy új ellenzéki párt elnökeként lépett színre, az önkormányzati szövetség is óhatatlanul a napi pártpolitikai küzdelem részévé vált. Ezzel a lépéssel sérült a szövetség függetlensége, aminek egyenes következménye, hogy a jövőben már nem tudja hatékonyan ellátni a szektori érdekképviseletet” – áll a küldeményben.

Azt egyelőre nem tudni, hogy honnan érkezett a levél, a lap birtokába került változat ugyanis aláírás nélkül javasolja a kilépést. A hozzá csatolt útmutató szerint a kilépési nyilatkozatot „érdemes” visszajuttatni Gémesi Györgynek címezve, a MÖSZ címére.

Több önkormányzat már engedett is a kérésnek, Budapest V. kerülete például a múlt héten rendkívüli ülésen szavazta meg a kilépést, de hasonlóan döntött a IX. kerület is. Ferencváros képviselő-testülete is sürgősséggel fogadta el a javaslatot, pedig teljesen indokolatlan volt a sietség. Ebből is látszik, hogy politikai döntés született – mondta lapunknak Jancsó Andrea, a IX. kerület képviselő-testületének LMP-s tagja. Szerinte a MÖSZ-ben ülő polgármesterek többsége is valamely párt tagja, így a pártsemlegesség kívánalma „egyértelműen cinikus érv”.

A Magyar Önkormányzatok Szövetségét nem rengeti meg, hogy kilépnek a fideszes vezetésű települések, jelenleg ugyanis a tagok közül mindössze 10 százalékra tehető azoknak az önkormányzatoknak a száma, amelyeket kormányközeli politikusok vezetnek. Ez azt jelenti, hogy a 450-500 tagtelepülésből nagyjából 40-50 válhat ki – mondta a lapnak Gémesi György. – Lépjenek ki, nincs ezzel semmi gond – fogalmazott, megjegyezve, hogy a MÖSZ a legkeményebb érdekérvényesítő szövetség. – Én vagyok az egyetlen, aki ki merte nyitni a száját az előző kormány idején is és most is – mondta.

A gödöllői polgármester szerint a kormánypárti politikusok mindent megtesznek annak érdekében, hogy ellehetetlenítsék: hol Gödöllőn támadják polgármesterként, hol a nemrégiben létrehozott pártja, az Új Kezdet vezetőjeként. – Most éppen az általam vezetett szövetséget szeretnék tönkretenni – tette hozzá.

Gémesi György idén márciusban jelentette be, hogy több hónapos előkészítés után pártot alapít Új Kezdet néven.

Címlapról ajánljuk
VIDEÓ
Lefordultak az amerikai indexek

Lefordultak az amerikai indexek

Gazdasági információk tekintetében ma az amerikai lakáspiacról közölnek újabb adatot, ez a monetáris politikai kilátások szempontjából lehet érdekes. A héten eddig kedvezőtlenül alakulnak a részvénypiaci folyamatok, elsősorban az Izrael és Irán közötti konfliktus fokozódása nyomta rá a bélyegét a hangulatra, emellett továbbra is ott vannak a ragadós amerikai inflációval kapcsolatos aggályok, amelyek azt a narratívát erősítik, hogy akár hosszabb ideig maradhat a magas kamatszint. A magyar tőzsde ma esett, az európaiak viszont pluszban zártak. A tengerentúlon egyelőre esés látszik.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×