Infostart.hu
eur:
386.07
usd:
332.79
bux:
120864.9
2026. január 15. csütörtök Lóránd, Lóránt

Házi őrizetbe került a 10 határrendész

Házi őrizetet rendelt el a Szegedi Törvényszék Katonai Tanácsa azzal a tíz, hivatali vesztegetéssel gyanúsított határrendésszel szemben, akit több másikkal együtt szerdán vettek őrizetbe - tájékoztatta a Központi Nyomozó Főügyészség (KNYF) helyettes szóvivője csütörtökön.

Kovács Katalin százados közölte, a KNYF Szegedi Regionális Osztálya a tíz rendőr előzetes letartóztatását indítványozta. A házi őrizetről hozott katonai tanácsi végzés ellen az ügyészség fellebbezett.

A KNYF vezetője, Keresztes Imre főügyész szerdán közölte, hogy hivatali vesztegetés elfogadása miatt több, a Röszkei Határrendészeti Kirendeltség állományába tartozó határrendészt vettek őrizetbe, tíz esetben kérték az előzetes letartóztatás elrendelését. Véleményük szerint erre azért lenne szükség, mert fennáll a szökés, elrejtőzés veszélye, emellett a gyanúsítottak jelenléte az eljárási cselekményeknél másképp feltehetően nem lenne biztosítható, valamint a katonai büntetőeljárásban meghatározott speciális, szolgálati és fegyelmi okból sem hagyhatók szabadlábon.

A Nemzeti Védelmi Szolgálat feljelentése alapján indult nyomozás adatai szerint a röszkei határátkelőhelyen szolgálatot teljesítő határrendészek rendszeresen kértek és fogadtak el a Magyarország területéről kilépő, illetve ide belépő külföldi állampolgároktól jogtalan előnyért készpénzt, amelynek összege alkalmanként változó volt.

A gyanúsítottak beosztotti állománykategóriába tartoznak, vezető beosztású vagy tiszti rendfokozatú rendőr nincs köztük.

A Központi Nyomozó Főügyészség hétfőn és kedden a Készenléti Rendőrség munkatársainak közreműködésével számos helyszínen tartott házkutatást, ezek során nagy összegű készpénzt - forintot és valutát - foglalt le.

A 32 gyanúsított közül többen beismerték a bűncselekmény elkövetését.

Címlapról ajánljuk
Közel-Kelet-szakértő: egy iráni háború rendkívül kockázatos lenne most az Egyesült Államoknak

Közel-Kelet-szakértő: egy iráni háború rendkívül kockázatos lenne most az Egyesült Államoknak

Az Egyesült Államok jelen pillanatban komolyan mérlegeli a katonai csapás lehetőségét, ennek zajlanak az előkészületei. Iránban is egy komolyabb mozgósítást látunk a Forradalmi Gárda részéről, ez azonban nem jelenti azt, hogy az összecsapás biztosan be is fog következni – vélekedett csütörtök reggel Csicsmann László.

Napelemes pályázat: február 2-től lehet jelentkezni, kijöttek a részletek

A kormány honlapján kijöttek a pályázat részletei: minden, már napelemmel rendelkező, vagy annak telepítését vállaló család 2,5 millió forintos vissza nem térítendő támogatást kaphat energiatároló rendszerek telepítésére. Egy két és fél oldalas formanyomtatványt kell kitölteni, a pályázatot február 2-től lehet benyújtani.
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×