Infostart.hu
eur:
385.63
usd:
332.44
bux:
121062
2026. január 15. csütörtök Lóránd, Lóránt
69 éves a Guinness-rekorder kisvasút

69 éves a Guinness-rekorder kisvasút

69 éves a budapesti gyermekvasút. A hétvégén erre emlékeztek a budai hegyekben közlekedő járaton, amely tavalyelőtt bekerült a Guinness-rekordok közé. A rendezvénnyel együtt megkezdődött a magyarországi kisvasutakat bemutató programosorozat is.

A Magyar Kommunista Párt Központi Bizottsága 1948 februárjában döntött el, hogy gyermekvasutat létesít a budai hegyekben. Az építkezés 1948. április 11-én kezdődött.

Az első szakaszt július 31-én nyitották meg, 1950. augusztus 20-tól már a teljes,

11,2 kilométer hosszú vonalon jártak a szerelvények a Széchenyi-hegy és Hűvösvölgy között.

Az úttörővasút, vagy ahogyan R. Kováts Miklós 1958-as dokumentumfilmje már a címében is nevezi: A mosoly vonata gyorsan népszerű lett.

69 éves a Guinness-rekorder kisvasút

A budapesti gyermekvasút túlélte a rendszerváltást, sőt tavalyelőtt még a Guiness-rekordok közé is bekerült.

Ez a világ leghosszabb vasútvonala, amelyen a forgalmi és a kereskedelmi szolgálatot is gyerekek látják el.

Szombaton ünnepelte a 69. születésnapját térzenével, kiállítással, vasútmodellező szakkörrel, egy különvonat indításával, valamint a Hárs-hegyi fordítóalagút bejárásával.

A Magyar Közlekedési Közművelődésért Alapítvány és a budapesti Gyermekvasút közös rendezvénye egyúttal a Kárpát-medencei kisvasúti napok évadnyitója is volt.

Ha máskor is tudni szeretne hasonló hírekről, vagy elmondaná a véleményét, lájkolja az InfoRádió Facebook-oldalát!

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Csizmazia Gábor a furkósbotról és a Trump-paradoxonról: „Donald Trump kétszer lépte át a saját vörös vonalát”

Csizmazia Gábor a furkósbotról és a Trump-paradoxonról: „Donald Trump kétszer lépte át a saját vörös vonalát”

Donald Trump amerikai elnök leginkább Ukrajna és a vámpolitika esetében lépte át a saját maga által felvázolt vörös vonalakat – mondta az InfoRádió Aréna című műsorában Csizmazia Gábor. A Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukács Intézet tudományos főmunkatársa szerint Donald Trump külpolitikai lépései inkább elbizonytalanították a szavazóit, semmint újakat hoztak volna mellé.

Napelemes pályázat: február 2-től lehet jelentkezni, kijöttek a részletek

A kormány honlapján kijöttek a pályázat részletei: minden, már napelemmel rendelkező, vagy annak telepítését vállaló család 2,5 millió forintos vissza nem térítendő támogatást kaphat energiatároló rendszerek telepítésére. Egy két és fél oldalas formanyomtatványt kell kitölteni, a pályázatot február 2-től lehet benyújtani.
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×