Infostart.hu
eur:
384.97
usd:
331.89
bux:
122311.2
2026. január 17. szombat Antal, Antónia
Tinédzser korra durván romlik a fittség

Tinédzser korra durván romlik a fittség

A legújabb fittségi felmérés szerint a tízéves gyerekek 70-80 százalékának még megfelelő az állóképessége, viszont a tizennyolc éveseknek már csak 30 százaléka mondható fittnek - mondta az InfoRádióban a Magyar Diáksport Szövetség elnöke. Balogh Gábor hozzátette, még mindig sok a túlsúlyos diák, de már látszik, hogy a mindennapos testmozgás javítja a statisztikát.

A NETFIT felmérés 2800 iskola 650 ezer tanulójának fittségi paramétereit tartalmazza – mondta a Magyar Diáksport Szövetség elnöke.

„Mérünk vázizomzatot, hajlékonyságot, álló- és erőképességet.”

fitkid

Balogh Gábor elmondta, több eredménynek is változásra kell sarkallnia azokat, akik az iskolákban különböző mozgásos programokkal segítenek a gyerekeknek.

„Az állóképességi tesztben a gyerekeknek csak a 60 százaléka van egészségzónában.

Tízéves korban az állóképesség még 70-80 százalékban megfelelő, tizennyolc éves korukra azonban már csak 30 százalékuk fitt, tehát nagyon a durva romlás.”

A Magyar Diáksport Szövetség elnöke ugyanakkor hozzátette,

pozitívum is látható.

„Az elmúlt két mérés eredményeit összehasonlítva, akár a mindennapos testnevelés hatására is, van némi, pár százalékpontnyi javulás. Az iskolai mozgásprogramok tehát nagyon fontosak.”

Tinédzser korra durván romlik a fittség

Balogh Gábor jelezte, a BMI-t, a testtömegindexet tekintve még mindig az látszik, nagyon sok a túlsúlyos, elhízott gyermek, és ez növeli a különböző szív- és érrendszeri megbetegedések kialakulásának kockázatát.

„Budapesten sokkal fittebbek a tanulók, mint például az Észak-Alföldön. Jász-Nagykun-Szolnok megyében kétszer annyi a túlsúlyos, elhízott tanuló, mint a fővárosban.”

A Magyar Diáksport Szövetség elnöke hangsúlyozta, ez nem azt jelenti, hogy a pedagógusok nem végeznek jó munkát, a szociokulturális különbségek és a családi háttér is sokat számít. Ha a már látható javulás tovább tudna folytatódni, akkor az iskolai mozgásprogramok sikeresnek tekinthetők – tette hozzá Balogh Gábor.

Tinédzser korra durván romlik a fittség

„A Nemzeti Egységi Tanulói Fittségi Tesz program egy pedagógiai eszköz, azt szeretnénk, hogy a tanárok használják. Van egy egyéni visszajelentő lap, amely alapján a szülő is képet kaphat gyermekének fittségi állapotáról. Ennek tudatában könnyen lehetne együtt dolgozni a testnevelő tanárral, hogy megfelelően segíthessen a gyermeknek.”

Ha máskor is tudni szeretne hasonló hírekről, vagy elmondaná a véleményét, lájkolja az InfoRádió Facebook-oldalát!

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
100 éves a Micimackó: bekerült egy kiskutya is a sztoriba

100 éves a Micimackó: bekerült egy kiskutya is a sztoriba

Alan Alexander Milne angol író olyan mesevilágot teremtett az 1926-ban megjelent Micimackó című könyve által, amely még ma is meghatározó a gyermekirodalomban. „Mici” egyébként nem más, mint Karinthy Frigyes testvére, Emília, aki a nyersfordítást végezte – ez is elhangzott a beszélgetésünkben Lovász Andreával, a Móra Kiadó főszerkesztőjével.

Orbán Viktor Miskolcon „egy hosszú szerelmi történetről” beszélt, bejelentést tett a tanárbérről

A digitális polgári körök rendezvényén a közönség kérdéseire válaszolt a pártelnök-miniszterelnök, a Tisza Pártot és a DK-t a háborúfenntartók közé igyekvő pártoknak nevezte, a városiakat pedig kérte, döntsék el, hogy egy nagy ipari beruházást szeretnének, vagy több kisebbet, ezután áll rendelkezésre. Bejelentette, hamarosan 900 ezer forint lesz az átlagos tanárbér, a Benes-dekrétumok miatt joghátrányt szenvedők pedig segítséget kapnak.
inforadio
ARÉNA
2026.01.19. hétfő, 18:00
Pletser Tamás
az Erste Bank olaj- és gázipari elemzője
Borús kilátásokkal indul 2026 a hazai napelemek számára

Borús kilátásokkal indul 2026 a hazai napelemek számára

Európa nagy részén a szokásosnál felhősebb idő, ezáltal a sokéves átlagnál kisebb besugárzási értékek valószínűsíthetőek 2026 első hónapjaiban - derül ki egy új elemzésből, amely műholdas adatokat és mesterséges intelligencia/gépi tanulási algoritmusokat használva modellezte az első fél évben világszerte várható napenergia-termelési körülményeket. A legnagyobb negatív anomália Kelet-Európában és az északi országokban várható, ahol helyenként akár 10%-kal is kisebb lehet a besugárzás, mint a sokéves átlag. Miután elsősorban a besugárzás határozza meg, hogy mennyi áramot termelnek a naperőművek, így kiemelt jelentősége van a napenergia-termelés arányát tekintve 2024-ben világelső Magyarország energiaellátása szempontjából is.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×