Infostart.hu
eur:
387.33
usd:
331.8
bux:
117385.41
2026. január 12. hétfő Ernő

Gyermekvédelmi feketelista készül

Nyilvántartás készülhet azokról, akik korábban bármilyen, kiskorúakkal szembeni bűncselekményt követtek el. A jogszabály-változtatáson az Emberi Erőforrások Minisztériuma és az igazságügyi tárca dolgozik.

Czibere Károly szociális ügyekért és társadalmi felzárkózásért felelős államtitkár a Magyar Időkben emlékeztetett arra, hogy a javaslat a Gyermekeink Biztonságáért Kiemelt Ügyek Munkacsoportjának novemberi ülésén került elő. Ez alapján született meg a mostani tervezet.

Az EMMI szociálpolitikáért felelős helyettes államtitkára mindehhez hozzátette: a BTK-ban jelenleg bírói mérlegelésre bízzák a gyermekek elleni bűncselekmények elkövetőinek felelősségre vonását.

„Ma a büntető törvénykönyv szabályozása alapján aki a gyermekekkel szemben, a gyermekek ellenében súlyos bűncselekményt követ el, és ezért elítélik - tehát megállapítják a bűnösségét –,

a bíróság, az ítélkező bíró dönthet arról, hogy valakit a foglalkozásától vagy tevékenységétől eltilt-e.

Ez az eltilhatóság most is benne van a Btk.-ban” - közölte a helyettes államtitkár.

Nyitrai Imre az InfoRádiónak azt mondta, az EMMI az igazságügyi tárcával együtt azt szeretné elérni, hogy ez ne egy lehetőség, hanem egy mérlegelés nélküli jogkövetkezmény legyen.

„Bármiféle megállapított bűncselekményt követett el, magyarán a gyermekekkel való bánás, a gyermekekkel szembeni elvárható magatartásnak a bármilyen szintű megsértése is eredményezze azt, hogy ő a bűnügyi nyilvántartásoknak megfelelően felkerüljön kötelezően a listára, ahol a gyermekvédelemben betölthető munkakörök esetén ő

az eltiltását automatikusan az erkölcsi bizonyítványában megkapja.

Ez egy nyilvántartás, ami jelenleg is egy létező dolog, amit jelen pillanatban a bíró mérlegelési jogkörébe teszi a jogszabály” - ismertette a tervet Nyitrai Imre.

A helyettes államtitkár felhívta a figyelmet arra, hogy ez a változtatás az állami ellátórendszerre vonatkozik, a családon vagy életközösségen belüli erőszakra a jelenleg is hatályos jogszabályok az irányadóak.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
inforadio
ARÉNA
2026.01.13. kedd, 18:00
Bóka János
európai uniós ügyekért felelős miniszter
Hatalmas emelkedés jöhet ennél az olcsó részvénynél

Hatalmas emelkedés jöhet ennél az olcsó részvénynél

Sok ígéretes befektetési lehetőséggel találkozhatunk a tőzsdéken, azonban viszonylag ritkán adódnak olyan részvények, ahol a fundamentumok és a grafikonok is ugyanazt a történetet mesélik. Mostani elemzésünkben egy olyan részvénnyel fogunk foglalkozni, melyben nem túlzás azt állítani, hogy összeálltak a csillagok: sorra érkeznek a magasabbnál magasabb elemzői célárak, javulnak a fundamentumok, emellett pedig a technikai kép is rendkívül ígéretes.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×