Infostart.hu
eur:
387.08
usd:
330.02
bux:
110383
2025. december 22. hétfő Zénó
Szigoríthatják az iskolai kirándulásokra vonatkozó utasításokat

Szigoríthatják az iskolai kirándulásokra vonatkozó utasításokat

Szigorítaná az iskolák külsős programszervezésének belső szabályait a minisztérium a tragikus veronai buszbaleset miatt - tudta meg az InfoRádió. Az oktatási államtitkár arról beszélt, hogy fenntartói utasításba adná, hogy a kirándulás alatt a buszsofőrök és az utasok is szállodában töltsék pihenőidejüket, például este 10 és reggel 6 óra között. Palkovics László a jövő héten egyeztet erről, utána már ki is adhatja az utasítást.

Palkovics László kiemelte, az iskola eljárásrendet nem sértett.

„Az látszik, hogy az iskola a házirendjének megfelelően szervezte a tábort, a szülőket megfelelően tájékoztatták, tartottak előtte szülői értekezletet, a gyerekek is kaptak tájékoztatást a táborral kapcsolatosan.”

Az oktatási államtitkár elmondta, sok szakmai javaslatot is kapott a minisztérium, és áttekinti más országok gyakorlatait és javaslatot tesz a gyerekeket szállító buszokra vonatkozó fenntartói utasítások megtételére.

„Nem elfogadható például az, hogy a buszsofőrök a pihenőidejüket a buszon félig ülve, félig fekve töltik. Azt a helyzetet is szeretnénk egyértelműsíteni, hogy minden kirándulást az iskola szervezzen, hiszen a gyerekek az iskolával vannak jogviszonyban. Olyan jelentési, dokumentációs kötelezettséget is ki kell alakítani, hogy az iskola pontosan tudja, hol vannak a gyerekek.”

Az oktatási államtitkár kijelentette, az a cél, hogy minimalizálni lehessen az ilyen balesetek lehetőségét, függetlenül attól, hogy ki szervezi a kirándulást.

„Ha egy járműben hét gyermeknél több ül, az számítson iskolabusznak, amire olyan követelmények vonatkozzanak, amelyek mellett lehetőség szerint ilyen baleset ne történjen. Elképzelhetőnek tartom egy olyan utasítás kiadását, hogy a szerződésben, amit az iskola és a szállító cég köt, ki kell kötni, hogy a buszsofőr a pihenőidejét szállodában kell, hogy töltse. Ki lehet kötni, hogy este 10 és reggel 6 óra között a gyerekeket szállító busz ne közlekedhessen, hanem mindenki pihenjen.”

Ezek valamennyire ugyan drágítani fogják a kirándulásokat, de a gyerekek biztonsága megér annyit, hogy ezeket a rendelkezéseket bevezessék – hangsúlyozta Palkovics László.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

A csehek és a sorkatonaság, érdekes felmérés készült

A csehek 53 százaléka egyetért az adminisztratív katonai nyilvántartás esetleges bevezetésével, míg egyharmaduk ellenzi azt – derül ki az NMS ügynökségnek a Cseh Rádió számára készített felméréséből. Az adminisztratív nyilvántartás a 18 és 60 év közötti cseh állampolgárokat érintené, akikre a hadkötelezettség vonatkozik.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2025.12.22. hétfő, 18:00
Vecsei Miklós
felzárkóztatásért felelős miniszterelnöki biztos, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat alelnöke
Napi kilenc kamion sajtot adnak fel exportra – így erősíti piaci pozícióit a Kőröstej

Napi kilenc kamion sajtot adnak fel exportra – így erősíti piaci pozícióit a Kőröstej

Orvosból lett sajtexportőr, majd a hazai tejipar egyik legfontosabb szereplője: Riad Naboulsi története egyszerre szól vállalkozói bátorságról, pénzügyi fegyelemről, és arról, hogyan lehet magyar tejből világszinten is jegyzett márkákat építeni. A Kőröstej ma már négy üzemben mintegy 500 ezer liter tejet dolgoz fel naponta, több mint 65 országba szállít, és exportteljesítménye önmagában a teljes magyar kivitel egy ezrelékét adja. A növekedés ugyanakkor komoly forgótőke- és beruházásigénnyel jár, amit a vállalat hosszú ideje szoros banki partnerséggel kezel. Boros Zoltán, az MBH Bank Agrár- és Élelmiszeripari Üzletágának nagyvállalati ügyfelekért felelős igazgatója szerint a Kőröstej sikerének kulcsa az erős exportorientáció, a magas hozzáadott értékű sajtkínálat és a fegyelmezett költséggazdálkodás – ezekre a pillérekre épül az a fejlesztési pálya, amelynek következő állomásai már most körvonalazódnak.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×