„Nekem voltak ideáim, az egyik ilyen volt Petőfi Sándor költészete. Gyerekként jutottam hozzá, amióta megtanultam olvasni, azóta is olvasok, vakulásig, ha kell, ez az egyetlen igazi nagy szenvedélyem. Nem nagyon voltak könyvek gyerekkoromban, de Petőfi összes verse minden háznál volt. Petőfi verseit is úgy olvastam, mint egy mesét, lehet is, nemcsak az elbeszélő költeményeit, hanem a többit is. ... »Megy a juhász szamáron, földig ér a lába«. Ez egy nagy csoda volt nekem akkor, később a csoda másik része az volt, és ezért tartom fantasztikus költőnek és példaképemnek Petőfit, mert ő olyan nyelven írt, ahogy az emberek beszéltek, ezt elég korán felfedeztem. Ez volt az én tudatos elhatározásom, hogy a költői témák közül – nincs sok, egy kezünkön megszámolhatjuk: szerelem, halál, szülőföld, Isten – azokat próbáltam megverselni, amelyek úgynevezett hétköznapiak. A költői magasságokból, ahova elég hamar föl tud repülni az ember, egy kamasz főleg, igyekeztem egy picit visszatérni a földre. Ez ugyan ellentmondás, mert a költészet fölfelé repül, legalábbis igyekszik, de nem az, Szabó Lőrinc, aki szintén példaképem volt, hasonlót csinált. Próbáltam tágítani a témák körét és a világ picit ismeretlenebb részét igyekeztem megverselni” - fogalmazott Csukás István.