eur:
394.14
usd:
369.57
bux:
65045.06
2024. április 19. péntek Emma

ORFK: terrorista fedőszervezet tagja a röszkei tömegzavargás egyik gyanúsítottja

A Szegedi Járásbíróság egy hónapra nem jogerősen elrendelte kedden annak a 39 éves szír férfinak az előzetes letartóztatását, aki a gyanú szerint a röszkei közúti határátkelőhelyen kialakult tömegzavargás egyik irányítója volt - közölte a Szegedi Törvényszék szóvivője. A férfi nemzetközi rendvédelmi információk szerint egy terrorista fedőszervezet tagja - tudatta a rendőrség.

A törvényszék szóvivője, Juhászné Prágai Erika közölte, a vádhatóság álláspontja szerint a férfi - az ügyben kihallgatott másik gyanúsítottal - múlt szerdán a röszkei átkelőnél beszédeket tartott, megpróbálva irányítani a rendőrökkel szemben fenyegetően fellépő migránsokat. Miután a tömegzavargás résztvevői kidöntötték az átkelő kapuját, a szír férfi magyar területre lépett, és folytatta az erőszakosan fellépő tömeg irányítását, végül visszatért Szerbiába.

Jóllehet a gyanúsított rendelkezett schengeni vízummal, jogosulatlanul lépett be az ország területére. A férfi éppen Ausztriába indult volna vonattal, amikor a nyomozók elfogták.

A bíróság úgy ítélte meg, hogy a Magyarországon lakóhellyel nem rendelkező, az elfogását megelőzően az ország területét elhagyni kívánó gyanúsított esetében alappal lehet tartani attól, hogy a hatóságok elől megszökne vagy elrejtőzne, illetve a tömegzavargás más résztvevőivel összebeszélne, így a bizonyítási eljárás megnehezítésére, meghiúsítására törekedne, ezért döntöttek a kényszerintézkedés mellett.

A bíróság döntését az ügyész tudomásul vette, míg a gyanúsított és védője fellebbezést jelentett be, így a végzés nem jogerős.

Az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) kedden azt közölte a honlapján: nemzetközi rendvédelmi együttműködésből származó információk szerint a 39 éves szír férfi, Ahmed H. a Szövetség a hit terjesztésére elnevezésű iszlám fundamentalista mozgalom tagja. Terrorszervezetek ezt a mozgalmat fedőszervezetként is felhasználják radikálisok célországokba juttatásához - írták.

A szír állampolgár ellen tömegzavargás résztvevőjeként elkövetett határzár tiltott átlépésének bűntette megalapozott gyanúja miatt folytat eljárást a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda. A Cipruson élő, ott munkavállalási engedéllyel rendelkező férfit a Terrorelhárítási Központ szombaton kora délután fogta el, majd gyanúsítottként hallgatták ki. Ahmed H. múlt szerdán bizonyíthatóan, általa is elismerten jelen volt a magyar-szerb határszakasz Röszke 2 határátkelőhelyen kitört tömegzavargás helyszínén, majd a magyar államhatárt védő kapu bedöntését követően az államhatár védelmét biztosító létesítményen keresztül legalább egyszer jogosulatlanul Magyarország területére lépett - áll a közleményben.

Migránsok egy csoportja múlt szerda délután döntötte be a kaput a röszkei közúti határátkelőnél, és megpróbáltak bejutni Magyarországra. A kövekkel, fadarabokkal, palackokkal dobáló bevándorlókat a rendőrség könnygáz és vízágyú alkalmazásával visszaszorította, és visszaállította a kerítést.

Címlapról ajánljuk
Orbán Viktor: eljött az idő, hogy Budapest után Brüsszelben is megmentsük a szabadságot

Orbán Viktor: eljött az idő, hogy Budapest után Brüsszelben is megmentsük a szabadságot

"Amíg nemzeti kormány lesz, Magyarország nem lép be az ukrajnai háborúba senkinek az oldalán" - jelentette ki a Fidesz EP-kampánynyitó rendezvényén pénteken Orbán Viktor pártelnök. "No migration, no gender, no war" - adta ki a hármas jelszót.

Kaiser Ferenc: a mérsékelt izraeliek nem Iránt féltik, hanem az amerikai fegyvercsomagot

Hírügynökségi jelentések szerint az izraeli hadsereg csapást mért több célpontra Iránban, de ezt Izraelben hivatalosan nem erősítették meg. Irán azt közölte, hogy a légvédelme működésbe lépett, és az okozott robbanásokat a közép-iráni Iszfahán körzetében. Kaiser Ferenc, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem docense szerint ez izraeli jelzés, figyelmeztetés volt Iránnak a hétvégi zsidó állam elleni támadása után.
VIDEÓ
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×