Infostart.hu
eur:
388.03
usd:
329.53
bux:
0
2025. december 27. szombat János

Többet költünk gyerektáboroztatásra

A nyári táborok ára nem emelkedett a tavalyi évhez képest. Mégis 10 százalékkal többet költenek a szülők a táboroztatásra, mondta el az InfoRádiónak Tóth Béla, a Táborfigyelő vezetője.

"Végéhez közeledik a nyári szünet és a táborozási szezon, ezért készítettünk egy felmérést a táborozók és szüleik megkérdezésével az idei szokásokról" - mondta az InfoRádiónak Tóth Béla, a Táborfigyelő vezetője.

A felmérés eredménye szerint viszonylag mobilak a magyarok, ugyanis a szülők a gyerekekkel átlagosan körülbelül 90 kilométert utaznak, míg napközis táborok esetében körülbelül 13 kilométert tesznek meg a vakációs lehetőségért.

Érdekesség, hogy a legnagyobb távolságra a Győr-Moson-Sopron megyei Hegykőről a Jász-Nagykun-Szolnok megyei Abádszalókra utazott a család, ez 356 kilométer és a megcélzott helyszín egy nindzsa sporttábor volt.

A legnépszerűbb időszak a július hónap, a gyerekek 64 százaléka ezekben a hetekben táborozik. Egyre gyakoribb, hogy a szomszédos országokban élő külhoni magyarok is hazánkba küldik táborozni a gyerekeket, ilyen forrásországok például Ausztria, Románia, Szerbia és Szlovákia.

Egyre népszerűbbek a magyar, mint idegen nyelv típusú táborok is, ezek a családok jellemzően olyan külföldiek, ahol valamilyen magyar felmenővel rendelkeznek, vagy az egyik szülő magyar és szeretné, ha a gyerek gyakorolná a magyar nyelvet.

A táborárak nem növekedtek a tavalyi évhez képest, viszont idén többet költünk a táborokra, vagy hosszabb időre vagy drágább tábort választottak a szülők a gyerekeknek. Ottalvós tábor esetén átlagosan 34 ezer forintot költöttek a szülők, míg egy napközis tábor esetén 15 500 forintot.

Jó hír azoknak, akik még augusztusra nem foglalták le a táborozást, hogy közel 80-90 tábor található a Táborfigyelő oldalán, amelyek nagyjából 200-220 turnust kínálnak az érdeklődők részére, 20 kategóriába sorolva, árra és témára is szűrhetően.

Hanganyag: Fehér Anna Magda

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Törvények, viták, pénzbüntetések – ez történt az Országgyűlésben 2025-ben

Törvények, viták, pénzbüntetések – ez történt az Országgyűlésben 2025-ben

Az Országgyűlés 2025-ben is sok szenvedélyes vitát folytatott le és számos fontos jogszabályt alkotott meg, amelyekről – a napirend előtti felszólalásokról, az interpellációkról, a kérdésekről, az azonnali kérdésekről, az általános vitákról, a határozathozatalokról és a bizottsági ülésekről – év közben részletesen beszámolt az InfoRádió, most a leglényegesebb idei parlamenti történéseket és döntéseket idézi fel ez az összeállítás.
VIDEÓ
EZT OLVASTA MÁR?
×
2025. december 27. 05:00
×
×
×
×