Infostart.hu
eur:
388.03
usd:
329.53
bux:
0
2025. december 27. szombat János

Megkerülhetetlenné vált Gyurcsány egy baloldali egységfrontban - elemzők az Arénában

Több szempontból is eltérően értékelték a Fidesz menekültügyben folytatott politikáját az InfoRádió Aréna című műsorában nyilatkozó politikai elemzők. Abban azonban egyetértettek, hogy a Demokratikus Koalíció az egyetlen baloldali párt, amely sikeresen politizált az elmúlt időszakban. Gyurcsány Ferenc, a DK elnöke pedig egy majdani baloldali egységfront kialakításánál ebben a helyzetben megkerülhetetlen.

Magyar Kornélia, a Magyar Progresszív Intézet igazgatója szerint a Fidesz a saját szempontjából ügyesen irányította a folyamatokat. A kérdés tálalása ugyanakkor komoly feszültségeket szított a társadalomban.

"A Fidesz önmagában egy szélsőséges pozíciót foglalt el. Nem a téma felvetésével, mert szerintem ma már nincs olyan ember, aki azt mondaná, hogy ez nem egy releváns téma. Számtalan híradásban benne van, hogy ezrek érkeznek naponta. De ahogyan a témához hozzányúlt - konkrétan a plakátkampányra gondolok -, az egy radikális hozzáállás, mivel egy kifejezetten negatív kampánnyal indított. Nem a bevándorlókhoz szólt, hanem a saját szavazótáborát igyekezett összerántani egy olyan hang megütésével, amivel gyakorlatilag szembeállította ezzel a problémával őket" - vélte Magyar Kornélia.

A Magyar Progresszív Intézet igazgatója kifejtette: "nem úgy vetette fel a kérdést, hogy azt mondta, ez egy probléma, üljünk le, és beszéljük meg, hogy mit tudunk ezzel kezdeni. Hanem rögtön azzal indított, hogy itt most húzunk egy falat. Lehet, hogy a kerítés építése hetekkel később jött, de önmagában a plakátkampány egy kerítés felhúzása volt".

Mráz Ágoston Sámuel, a Nézőpont Intézet vezetője úgy látja, hogy a szélsőséges megnyilvánulások elsősorban a Fideszénél radikálisabb véleménnyel rendelkezőknél fordultak elő.

"A politikai szituáció mégiscsak az, hogy a centrumban találja magát megint a kormánypárt, mint oly sokszor láttuk. Kétoldali ellenzékkel. A Jobbik további szigorításokat és még határozottabb fellépést követel, a baloldal pedig kicsit bizonytalanul, de az emberjogi érveléssel próbálja kritizálni a kormányt" - fogalmazott a Nézőpont Intézet vezetője.

Hozzátette: "ezek mögött viszont nincsen igazi társadalmi támogatás. Ezért mondom, hogy szélsőséges. Nem a radikalizmusában szélsőséges, hanem a társadalom közepét megszólítani képtelen".

Mráz Ágoston Sámuel szerint helytelen úgy beállítani a Fidesz e témában folytatott politikáját, hogy az indulatokat szülne, ráadásul előbb ad válaszokat a problémára, mint az Európai Unió.

A Demokratikus Koalíció az egyetlen baloldali párt, amely sikeresen politizált az elmúlt időszakban - értett egyet a két politikai elemző. A baloldali előválasztás ötletét azonban eltérően látják.

Mráz Ágoston Sámuel szerint Gyurcsány Ferenc, a DK elnöke a baloldalon ebben a helyzetben megkerülhetetlen.

"Abból a szempontból, amit Gyurcsány Ferenc el akart érni, mégpedig azt, hogy egy küszöb feletti párt legyen, és megkerülhetetlen legyen egy majdani baloldali egységfront kialakításakor, a két célját elérte" - vélekedett a Nézőpont Intézet vezetője.

Kifejtette: ez utóbbi cél azért fontos, mert a választási rendszer okán továbbra is fenntartható az egyfordulós választás miatt az, hogy még a választások előtt választ kell adni arra, milyen formációban indul a baloldal, és azt szeretné, ha létrejönne egy baloldali egységfront.

"Minden mérés szerint 5 százalék feletti pártról beszélünk, ami azt jelenti, hogy ha a baloldali szavazók számára egy egységes kínálatot akar adni a baloldal, akkor Gyurcsány Ferenccel le kell ülni tárgyalni. Ha egy 5 százalék körüli párt lenne, akkor sokkal nehezebb dolga volna. A mostani mérések viszont már tartósan hónapok óta azt mutatják, hogy önállóan is be tud kerülni Gyurcsány Ferenc pártja a parlamentbe" - ismertette Mráz Ágoston Sámuel.

Szerinte a baloldali előválasztás ismét azt mutatja majd, hogy az érintett pártok nem az ország problémáival vannak elfoglalva. Magyar Kornélia ugyanakkor jó ötletnek tartaná.

A Magyar Progresszív Intézet igazgatója úgy véli, szükség van arra, hogy a baloldal magával foglalkozzon. 

"Ezt rossz dologként szoktuk felhozni, mert a baloldali politikusok is állandóan azt mondják, hogy mindig csak magunkkal foglalkozunk, ahelyett, hogy az ellenfélre figyelnénk. Miközben vannak olyan időszakok - és ez most szerintem pont ilyen -, amikor nyugodtan foglalkozhat saját magával" - fogalmazott Mráz Ágoston Sámuel.

Magyar Kornélia szerint a pártok ráérnek. Szerinte könnyen lehet az, hogy most az egyes pártok építik saját magukat, és majd amikorra megegyeznek, az előválasztási kampányt egy év alatt le lehet zongorázni.

"Ezt nem gondolom olyan rettenetesen rossz ötletnek. Végre valami innováció, valami más, mint amilyenek az eddigi megoldások voltak. Valahogy ki kell kászálódni ebből a baloldalból, mert ez minden választásnál így lesz" - fogalmazott a Magyar Progresszív Intézet igazgatója.

Magyar Kornélia megjegyezte, hogy egységes baloldalról nem lehet beszélni. A pártok alapvetően nem egymás szövetségesei, hanem ellenfelei.

Hanganyag: Exterde Tibor, Farkas Dávid

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Törvények, viták, pénzbüntetések – ez történt az Országgyűlésben 2025-ben

Törvények, viták, pénzbüntetések – ez történt az Országgyűlésben 2025-ben

Az Országgyűlés 2025-ben is sok szenvedélyes vitát folytatott le és számos fontos jogszabályt alkotott meg, amelyekről – a napirend előtti felszólalásokról, az interpellációkról, a kérdésekről, az azonnali kérdésekről, az általános vitákról, a határozathozatalokról és a bizottsági ülésekről – év közben részletesen beszámolt az InfoRádió, most a leglényegesebb idei parlamenti történéseket és döntéseket idézi fel ez az összeállítás.
VIDEÓ
EZT OLVASTA MÁR?
×
2025. december 27. 05:00
×
×
×
×