Infostart.hu
eur:
388.03
usd:
329.53
bux:
0
2025. december 27. szombat János

Jövő év végéig felépül a romonyai gyermekhospice ház

Egy dán cég jelentős támogatása révén megkezdődhet az ország legmodernebb és legnagyobb gyermekhospice házának építése Romonyán. A Baranya megyei településen terápiás kezeléseket és szabadidős programokat is tudnak majd biztosítani a gyógyíthatatlan beteg gyerekeknek - mondta az InfoRádiónak Gyura Barbara, a Szemem Fénye Alapítvány kuratóriumi elnöke.

A hospice ház építésével kapcsolatban Gyura Barbara elmondta: folyamatosan figyeljük a pályázatokat nemzetközi szinten is, és tavaly szeptemberben értesültünk arról, hogy van egy dán cég, amelyik nagyobb összegeket is megpályáztat, és Magyarországról is lehet pályázni, hiszen Magyarországon is jelen vannak az üzleti életben.

Így pályáztunk, és május végén értesültünk arról, hogy megnyertük a pályázatot. Nettó 1 millió 11 ezer eurót, durván 300-350 millió forint közötti összeget nyertünk. A beruházás pedig összesen körülbelül kétszer ekkora összegbe kerül - közölte a Szemem Fénye Alapítvány kuratóriumi elnöke.

Az építkezés még nem kezdődött meg, mivel most írtuk alá a megállapodást. Mindent a cég igényeinek megfelelően kell megcsinálnunk, így például a kivitelező vállalat is közbeszerzéssel lesz kiválasztva, és minden lépés úgy fog megtörténni, ahogy ezt a cég a pályázat kapcsán jóváhagyja - hangsúlyozta Gyura Barbara.

Hozzátette: csütörtökön kerül sor az alapkőletételre, utána pedig a következő lépésekhez várjuk az engedélyezést.

A gyermekhospice alapvetően egy nagyon komplex családsegítő szolgáltatás, ahol a közösségi lét és a közösségi élet van a középpontban. Hiszen nemcsak a beteg gyermeket, hanem a családtagjait is segítjük. Ehhez megfelelő térre van szükség, amit egy 70 négyzetméteres kis házban nem tudunk biztosítani. Éppen ezért a legnagyobb változás az lesz, hogy az 1700 négyzetméteres alapterületű ingatlant egy 20 ezer négyzetméteres parkban, egy gyönyörű oázisban alakítjuk ki - ismertette a Szemem Fénye Alapítvány kuratóriumi elnöke.

Elmondta: a nyolcágyas részlegünkben a nulla és 18 éves kor közötti gyermekeket ápoljuk majd, az ötágyas részlegünk pedig 18-35 éves kor közötti fiatal felnőtteket tud majd fogadni.

Terveink szerint egy év múlva ilyenkor, de legkésőbb jövő év végéig meg tudjuk nyitni a házat. Ehhez nem csak az kell, hogy az építkezés rendben befejeződjön, hanem be is kell majd azt rendeznünk. Nagyon sok ápolási eszközre van szükségünk, amiket addig be kell szereznünk. Azon leszünk, hogy ez legkésőbb jövő őszre megtörténhessen - mondta Gyura Barbara.

Hanganyag: Gál Ildikó

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Törvények, viták, pénzbüntetések – ez történt az Országgyűlésben 2025-ben

Törvények, viták, pénzbüntetések – ez történt az Országgyűlésben 2025-ben

Az Országgyűlés 2025-ben is sok szenvedélyes vitát folytatott le és számos fontos jogszabályt alkotott meg, amelyekről – a napirend előtti felszólalásokról, az interpellációkról, a kérdésekről, az azonnali kérdésekről, az általános vitákról, a határozathozatalokról és a bizottsági ülésekről – év közben részletesen beszámolt az InfoRádió, most a leglényegesebb idei parlamenti történéseket és döntéseket idézi fel ez az összeállítás.
VIDEÓ
Évezredes titkok a modern luxus árnyékában: így változik meg örökre a legendás ókori főváros sorsa

Évezredes titkok a modern luxus árnyékában: így változik meg örökre a legendás ókori főváros sorsa

2025-ben az Ázsiai és Csendes-óceáni Gazdasági Együttműködés (Asia-Pacific Economic Cooperation – APEC) csúcstalálkozóját Kjongdzsuban tartották, ez a név csak a legelszántabb történelem vagy földrajz iránt érdeklődő közönség számára lehet ismerős Magyarországon. A település pedig egykoron az ókor egyik legnagyobb királyságának volt a fővárosa, ahol máig szinte „szabadtéri múzeumként” sorjáznak az egykori emlékek. A modern idegenforgalmi kihívások ugyanakkor dilemmával szembesítik a várost, hogy megőrizze a karakterét a jövőben is.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×