Felvehető a metrókocsi-hitel - írja a Magyar Nemzet. A kormány hozzájárult ahhoz, hogy a főváros felvegye a 3-as metró szerelvényeinek felújításához szükséges 6 milliárd forintos hitelt. Ma az is kiderülhet, hogy a BKV aláírhatja-e a szerződést a kivitelezési tender orosz nyerteseivel.
A Népszabadság szerint egy a magyar médiában közelmúltig ismeretlennek számító vállalkozás lehet a befutó az Origóért zajló küzdelemben. A Brit Media Befektetési Kft. a közelmúltban a Klubrádió befektetőjeként jelent meg a színen, s a napilap információi szerint hónapokkal ezelőtt jelezte vételi szándékát a Magyar Telekomnak.
Az ellenzék támogatná a férfiak 40 év utáni nyugdíjba vonulását - írja a Napi Gazdaság. Noha sem a Jobbik, sem a szocialisták nem szavazták meg öt évvel ezelőtt a nők negyven év munkaviszony után járó nyugdíjjogosultságát, most mindkét ellenzéki párt teljes mellszélességgel áll ki amellett a javaslat mellett, hogy a férfiakra ugyanez vonatkozzon. A nyugdíjrendszer egészére hatással lévő, társadalmi vitákat kiváltó kezdeményezés Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter szerint a nyugdíjak jövedelmének csökkenésével járna.
Az Index arról ír, hogy miként cincálja szét a háború a korábban sikeres ukrán focicsapatot. A Sahtar Donyeck a Fenerbahçe ellen kezdi meg a 2015-16-os BL-szezont, s bár a csapat még tartja magát, egyre kevésbé tudja takargatni, hogy milyen komoly, alighanem végzetes károkat okozott neki az ukrán-orosz konfliktus.
Valamivel több mint a diákok 11 százaléka kibukik a magyarországi iskolákból - írja a Magyar Nemzet. A cikk szerint noha a korai iskolaelhagyók aránya magasnak tűnik, valójában megfordult az eddigi trend. Három év után újra csökkenni kezdett az iskolarendszerből idő előtt kieső fiatalok aránya.
A Népszabadság arról ír, hogy nemzetközi jogi és környezetvédelmi szakértők szerint többszörösen jogsértő a szerb-magyar határon épülő kerítés. A beruházás ugyanis környezeti hatásvizsgálat-köteles lenne, és a hatásvizsgálati eljárásba a szerb felet is be kellett volna vonni.
Csaknem kétszázmilliárd forintot költenek a gyógyulni vágyó külföldi turisták Magyarországon - olvasható a Napi Gazdaságban. A pénz nem kis részét a gyógyfürdőkben hagyják, amit a magyarok is előszeretettel vesznek igénybe. A Magyar Fürdő- szövetség szerint azonban még többeket kezelhetnének a gyógyhelyeken, és ehhez csak egy kicsivel kellene növelni a tb-támogatást.
Kína egymaga szinte annyi szenet használ el, mint a világ többi része együttvéve. De azt nem sokan tudják, hogy egymaga annyit költ tiszta energiára, mint az Egyesült Államok és Európa együttvéve. Az Index szerint nagy célokat vállalnak, de eddig úgy tűnik, eredményesen. A hírportál arról ír: lehet-e a szén és szmog országából a tiszta energia élharcosa?
A Portfólió szerint kétszázmilliárd forintot kell hirtelen előkaparnia a kormánynak, ha a jelenleg aláírásgyűjtés alatt álló, férfiak 40 év munkaviszonya utáni nyugdíjazásról szóló népszavazás eredménye ezt megköveteli. A finanszírozásra nincsenek egyszerű megoldások, azonban muszáj megoldást találni, mert sem a nyugdíjkassza, sem pedig a költségvetés hiánya nem borulhat fel.
Megdöbbentően gyenge lábakon áll az amerikai tőzsde - írja a Napi.hu. Alig néhány nagy cégnek köszönhető a vezető amerikai részvényindexek idei teljesítménye. Az, hogy egyre kevesebb részvény vesz részt az emelkedésben, az elemzők szerint aggasztó jel lehet a piac jövőjére nézve.
Az újonnan kibocsátott bankkártyák többsége már érintéses fizetésre alkalmas, sok helyen mégsem lehet használni ezt a plusz szolgáltatást. A Pénzcentrum annak járt utána: mikortól fizethetünk mindenhol érintéses módszerrel?
Hanganyag: Seres Gerda





