Infostart.hu
eur:
363.02
usd:
313.75
bux:
150552.7
2026. augusztus 15. szombat Mária

Negyedik a Rudas Gyógyfürdő a világ legszebb fürdőinek listáján

A világ legszebb fürdőinek listáján negyedik lett a Rudas Gyógyfürdő és Uszoda török kori termál medencéje; a gyógyfürdő déli szárnyának jelenleg is zajló, közel egymilliárd forint összköltségű rekonstrukciója a tervek szerint augusztusra készül el - jelentették be sajtótájékoztatón szombaton Budapesten.

Szőke László, a Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. vezérigazgatója elmondta: a thrillist.com nevű amerikai magazin 2013-ban sorolta az előkelő negyedik helyre a Rudas Fürdőt a világ fürdői között.

Budapest fürdői általában az első négy között szerepelnek a külföldi lapok összeállításaiban: a CNN a Gellért fürdőt, a Guardian a Palatinus fürdőt, a Spiegel Online a Széchenyi fürdőt sorolta a legjobbak közé, vagyis már nem lehet úgy összeállítani a világ legjobb fürdőit bemutató sorozatot, hogy abban ne szerepeljen budapesti fürdő - tette hozzá.

Szeneczey Balázs városfejlesztésért felelős főpolgármester-helyettes kiemelte: a budapesti gyógyfürdők fejlesztése folyamatos, ezt az elmúlt három évben megvalósult és átadott infrastrukturális beruházások is mutatják.

Címlapról ajánljuk

Süllyednek – három évtizede nem látott nehézségű munka kezdődött Paksnál, Magyar Péter tájékoztatott

Szombat megkezdődött a két nyolcvanméteres bárka – amelyeket egy-egy 5 tonnás horgonnyal rögzítettek – elsüllyesztése Paksnál a dunai vízszint emelése érdekében. Közben honvédségi helikpoterek betonkockákat emelnek a vízbe. Magyar Péter miniszterelnök, Gacsályi József, az Országos Vízügyi Főigazgatóság műszaki főigazgató-helyettese és Kádár Pál, a Védelmi Igazgatási Hivatal főigazgatója a helyszínen adott tájékoztatást a művelet részleteiről.
inforadio
ARÉNA
2026.08.17. hétfő, 18:00
Baranya Sándor
egyetemi docens, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Vízépítési és Vízgazdálkodási Tanszék vezetője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×