Infostart.hu
eur:
388.03
usd:
329.53
bux:
0
2025. december 28. vasárnap Kamilla

Győri Enikő: A szegény országokat vissza kell helyezni a kohéziós politika középpontjába

Ha az EU érvényesíteni akarja a szerződések szellemét és a kitűzött célokat, vagyis ha a válságból való kijutás érdekében növekedést és foglalkoztatást szeretne generálni, akkor a mostani tervezettől eltérő középtávú pénzügyi keretre van szükség - hangsúlyozta Győri Enikő kedden Brüsszelben, újságíróknak nyilatkozva.

A külügyminisztérium uniós ügyekben illetékes államtitkára a nap folyamán részt vett az EU-országok európai ügyekkel foglalkozó tárcavezetőinek - az úgynevezett Általános Ügyek Tanácsának - az ülésén, amelyen a csütörtök-pénteki rendkívüli EU-csúcsot készítették elő. Az állam-, illetve kormányfők tanácskozásának témája az említett középtávú pénzügyi keret (MFF), vagyis a 2014 és 2020 közötti időszakra szóló uniós keretköltségvetés lesz.

Az államtitkár elmondta: ezen a keddi ülésen abban az alapvető kérdésben már nem folytattak vitát, hogy mekkora legyen az MFF összege, és azon belül milyen szempontok szerint határozzák meg a felzárkóztatási (kohéziós) keretet, hiszen a nézetkülönbségek feloldása csak a tagállamok csúcsvezetőitől várható.

Magyar szempontból mindenesetre elfogadhatatlan, hogy a javasolt szabályok szerint az ország akár 30 százalékkal is kevesebb kohéziós forráshoz jutna 2014 és 2020 között, mint 2007 és 2013 között. A pénzelosztás szempontjait méltányosan át kell alakítani, a szegény országokat vissza kell helyezni a kohéziós politika középpontjába - mondta Győri Enikő, és kijelentette: ha így maradnak a dolgok, akkor nem lesz megoldás, "de hát nem maradhatnak így". Szerinte a kudarc senkinek nem szolgálja az érdekét. Azon reményének adott hangot, hogy Herman Van Rompuy, az Európai Tanács elnöke - akit kiváló közvetítőnek tart - kompromisszumot tud majd tető alá hozni.

Az államtitkár azért is fontosnak tartja a mielőbbi megállapodást, hogy az MFF ügye ne csússzon egybe a decemberi EU-csúcs témáival. Ott az unió jövőjének fontos kérdései lesznek terítéken, így például a bankunió kérdése. Magyarország ebben a tekintetben a jogok és kötelezettségek egyensúlyának a megteremtésére fog törekedni, és ellenzi, hogy "dupla büdzsé" alakuljon ki, vagyis hogy az uniós költségvetés mellett az euróövezeti országcsoportra külön költségvetés szülessen. Magyarország - mondta Győri Enikő - meg kívánja őrizni az unió integritását, az egységes piacot.

Az Általános Ügyek Tanácsának keddi ülésén mindazonáltal történt előrelépés a kohéziós jogszabálycsomag vonatkozásában is: nem az összegek tekintetében, hanem két olyan területen, amelyek arról szólnak, hogy miként alakítsák ki a kohéziós pénzek felhasználási szabályait. E két terület a pénzügyi irányítás és a közös stratégiai keret kérdése - közölte a magyar államtitkár.

Az első kérdést illetően - mondta - Magyarország számára fontos szempont volt, hogy a végrehajtáshoz megfelelő likviditás álljon rendelkezésre. E tekintetben szerinte az éves előlegek olyan rendszerét sikerült kidolgozni, amely elfogadható Magyarországnak.

E vonatkozásban azt is tisztázni kellett, miként lehet elkerülni a kohéziós pénzek felhasználása terén a hibákat. Magyar álláspont szerint alapvetően azt kell biztosítani, hogy rossz célokra a tagállamok ne is kaphassanak pénzt, mert így elkerülhető az utólagos korrigálás szükségessége. Győri Enikő szerint ezt a kérdést is elfogadhatóan tudták rendezni: abban állapodtak meg, hogy a felhasználást illetően csak a "súlyos, rendszerjellegű szabálytalanságokat" lehet majd szankcionálni.

Ugyancsak egyetértés körvonalazódott a tárcavezetők között a közös stratégiai keret ügyében, amely arról szól, hogy milyen szabályok alapján kell bemutatni a kohéziós támogatásra igényt tartó terveket.

Címlapról ajánljuk
Magas tőkepiaci hozamot keres? Az indiai eszközök nagy lehetőségeket kínálnak

Magas tőkepiaci hozamot keres? Az indiai eszközök nagy lehetőségeket kínálnak

India öles léptekkel zárkózik fel a fejlett országokhoz. Ebben nemcsak a kedvező gazdaságföldrajzi és a még mindig kedvező demográfiai adottságok segítik, hanem az úgynevezett jó kormányzás is: a kormányzat szisztematikusan támogatja a hazai gyártást, stabilizálja a szabályozási kereteket, és egyszerűsíti az adózást, ráadásul a belső fogyasztói bázis is gyorsan nő. Bár a kilátások jók, kockázatok továbbra is vannak, és ezekre a befektetőknek is figyelniük kell.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×