Infostart.hu
eur:
389
usd:
330.1
bux:
111046.97
2025. december 25. csütörtök Eugénia

Klubrádió kontra Médiatanács: egy hét múlva hirdeti ki másodfokú határozatát a bíróság

Egy hét múlva hirdeti ki másodfokú határozatát a Fővárosi Ítélőtábla a Klubrádió keresetéről, amelyet a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsa ellen indított a csatorna a 92,9 MHz-es budapesti körzeti frekvencia megszerzéséért.

A Fővárosi Ítélőtábla a másodfokú eljárás keretében az iratismertetést megtartotta, és a feleket is meghallgatta, döntését azonban csak július 12-én hirdeti ki.

Az eljárást a Klubrádió azért kezdeményezte, mert bár 2010-ben az Országos Rádió és Televízió Testület (ORTT) pályázatán elnyerte a 92,9 MHz-es budapesti rádiófrekvencia használati jogát, a hatóság jogutódja mégsem kötött vele szerződést.

A hatóság ezt azzal indokolta, hogy a Klubrádió már rendelkezett egy budapesti frekvenciával, a jogszabályok értelmében pedig ugyanazon a területen egy médiaszolgáltatónak nem lehet két hullámhossza. (A rádió jelenleg is a 95,3 MHz-en sugároz, tavaly februárig állandó médiaszolgáltatási engedéllyel, majd azóta a médiatanács által többször is meghosszabbított, ideiglenes engedéllyel.)
A Klubrádió a hatóság kifogását vitatta, azt állítva: a 95,3 MHz-es frekvenciáról lemondott volna arra az esetre, ha a 92,9 MHz-re vonatkozó pályázaton nyertessé nyilvánítják, így a szerződéskötés elmaradása nem neki róható fel.

A felek között vita alakult ki arról, hogy a médiahatóságnak volt-e szerződéskötési kötelezettsége egy jogszerűen lebonyolított pályázat nyertesével, valamint arról is, hogy a szerződés létrejött-e a kötelezettség okán. A Klubrádió képviselői úgy vélik: létre kellett volna hozni a szerződést, míg a médiahatóság ezzel nem ért egyet.

Az Médiatanács szerint a Klubrádió kizárta a Klubrádiót

A Klubrádió a Budapest 95,3 MHz-es frekvenciára kiírt pályázat nyertesét azért támadta meg a bíróságon, mert alaki hiányosságokat talált a győztes pályázó által benyújtott dokumentumokban.

A bíróság a Klubrádió indítványa nyomán megszületett ítéletében rögzítette, hogy a pályázatoknak mely alaki kritériumoknak kell kötelező érvénnyel megfelelniük (Klub-szabály). A Médiatanács kötelessége, hogy a jelen bírósági ítéletben és annak indokolásában kimondottakhoz tartsa magát - írta a testület közleményében.

Ennek a kötelezettségnek maradéktalanul eleget téve a tanács mai ülésén három budapesti frekvenciára beérkezett tizenegy pályázatot vizsgált át a Klub-szabály alapján. A vizsgálat során a Médiatanács szigorúan a bírósági döntés szempontjait vette figyelembe, egyéb szempontokat nem alkalmazott, így a Klubrádió indítványa szerinti eljárást folytatta le.

A Médiatanács megvizsgálta a Budapest 92,9 MHz-es frekvenciára a Rumba Rádió Kft., a Radio Papa Kft., a Radio Code Broadcast Kft. és a Click Rádió Kft. által benyújtott pályázatokat; újra lefolytatta a Budapest 95,3 MHz-es frekvenciára a Klubrádió Zrt., a Click Rádió Kft., a Rádió1 Kft., a Rumba Rádió Kft. és az Autórádió Kft. által benyújtott pályázati dokumentumok vizsgálatát, és áttekintette a Budapest 96,4 MHz-es frekvenciára a Click Rádió Kft. és a Rumba Rádió Kft. által benyújtott pályázati anyagokat.

A vizsgálatok eredményeként a Médiatanács megállapította, hogy a három frekvenciára benyújtott pályázatok közül egyik sem felel meg maradéktalanul a bíróság által meghozott döntésnek. A pályázati ajánlatok alaki érvénytelensége azt jelenti, hogy a pályázók az eljárásokból kizárásra kerültek. Vagyis Klub-szabály következménye nem más, mint hogy a Klubrádió önmagát zárta ki a pályázati eljárásból.

A Médiatanács sajnálattal állapította meg, hogy az egyébként sok elemében alapos és értékes pályamunkákat készítő üzleti vállalkozások nem voltak kellő figyelemmel az alaki feltételek pontosságára és fontosságára, amelynek lényeges voltára éppen a Klubrádió indítványa hívta fel a figyelmet.

A Médiatanács meglepőnek tartja a Klubrádió tulajdonosainak legutóbbi agresszív, a hatóságot támadó megnyilatkozásait, hiszen másfél éve, méltányosságból eddig 9 alkalommal hosszabbította meg éppen a Klubrádió működési és sugárzási lehetőségét.

Mindez valószínűleg annak tudható be, hogy a rádió tulajdonosai is csak most szembesültek azzal a ténnyel, hogy a bírósági eljárással a többi pályázó mellett önmaguknak is veszteséget okoztak - zárul a médiatanács közleménye.

Címlapról ajánljuk
Blanckenstein Miklós: ünnepkor beavatódunk abba a helyzetbe, és tisztázzuk a legfontosabbat – karácsonykor a Jézussal való kapcsolatot

Blanckenstein Miklós: ünnepkor beavatódunk abba a helyzetbe, és tisztázzuk a legfontosabbat – karácsonykor a Jézussal való kapcsolatot

„A szeretet szót kell kicsit pontosítani, mert ténylegesen ilyenkor mindenki próbálja kifejezni a másik felé a szeretetét, ez benne van. De ez az Isten szeretetének az ünnepe, hogy ő szeret minket, mert megtestesült és eljött ez a mag. Hogy ebből adódóan mi is megpróbálunk egy hasonló gesztussal jelen lenni a másik életében, az a következmény” – mondta Blanckenstein Miklós az InfoRádió Aréna című műsorában, arra a kérdésre, hogy a karácsony egy katolikus pap szempontjából is a szeretet ünnepe-e.

Az űrből fognak ellenőrizni – ismertette az új, 20 pontos béketervet Volodimir Zelenszkij

Az ukrán elnök első alkalommal vázolta fel Ukrajna és az Egyesült Államok között megvitatott 20 pontos béketerv-javaslat főbb pontjait, amelyek szerinte alapul szolgálhatnak az Oroszországgal háború lezárását célzó jövőbeli megállapodásokhoz. A magyarokat is érintő vállalás is szerepel a tervezetben.
VIDEÓ
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×