Infostart.hu
eur:
389
usd:
330.44
bux:
0
2025. december 26. péntek István

Varga Mihály: A sietség nem járhat azzal, hogy rossz törvényeket fogadunk el

A szerdai kormányülésen dönt majd a kabinet arról, hogy új jegybanktörvényt terjesszen-e be a mostani, többszörösen módosított indítvány helyett - mondta az IMF-EU-tárgyalásokat felügyelő tárca nélküli miniszter. Varga Mihály szerint június végén megkezdődhetnek a tárgyalások a két szervezettel. Hozzátette: tisztában vannak azzal, hogy az európai helyzet nem kedvez Magyarországnak, ezért törekednek a minél előbbi megállapodásra.

Még nem született döntés arról, hogy új jegybanktörvényt terjeszt-e be a kormány, ez a szerdai kormányülés témája lehet - mondta az InfoRádiónak Varga Mihály. A tárca nélküli miniszter kiemelte: a köztársasági elnök kifejezte azon véleményét, hogy nem helyes az a gyakorlat, hogy a végszavazás előtt még olyan módosítók születnek, amelyek érdemben befolyásolják a törvényt, ez pedig arra ösztönzi a kormányt, hogy megfontolja ezt a lehetőséget, és inkább egy új törvényt nyújtson be a meglévő módosítása helyett.

Varga Mihály közölte: még egyeztetnek még a módosításokról. Olyan egyeztetésre van szükség, ami után minden fél számára elfogadható megoldás születik - tette hozzá.

Az IMF-főtárgyaló szerint olyan kompromisszumra törekednek, ami a törvény elfogadását és a Nemzetközi Valutaalappal folytatandó tárgyalások elkezdését is lehetővé teszi. A jegybank vezetőivel, a nemzetgazdasági tárca munkatársaival és Rogán Antallal, a Fidesz frakcióvezetőjével is tárgyalt már Varga Mihály. Hozzátette: zajlik az előkészítés, a héten az IMF helyi képviselőjével is találkozik, az ő véleménye is mérvadó lesz, de a kormány jogköre, hogy a végső döntést meghozza.

Nem a devizatartalék felhasználása a kérdés, hanem az adatkezelés, valamint a jegybank vezetése és a monetáris tanács jogkörei tisztázása - emelte ki. A tárca nélküli miniszter hangsúlyozta: ez a hét még a rendezetlen kérdésekben a közös megoldás megtalálásáról szól.

Varga Mihály szerint június végéig el tudják fogadni a jegybanktörvényt, akkor is, ha a parlamentnek egy újonnan benyújtott törvényről kell kifejtenie a véleményét.

Azt nem tudni, hogy az EU-val és az IMF-fel mikor kezdenek tárgyalni, bár a tárca nélküli miniszter szeretné, hogy ez minél hamarabb megkezdődhetne, de kiemelte, hogy ennek fontos eleme a jegybanktörvény módosítása.

A parlamentnek is figyelembe kellene venni, hogy az európai helyzet bizonytalanabbá vált, és ennek megoldása az lehet, ha minél hamarabb rendezik azokat a kérdéseket, amelyek eddig a tárgyalások megkezdését késleltették - fejtette ki. Varga Mihály ugyanakkor hozzátette, hogy a "sietség nem járhat azzal, hogy rossz törvényeket fogadunk el", és a kompromisszumnak a magyar gazdaság érdekeit kell szolgálnia. A végszavazás elhalasztásával és az egyeztetésekkel komoly lépést tettünk előre - vélekedett.

Hanganyag: Panulin Ildikó

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Amiért keletre megy a magyarországi külföldi tőke

Amiért keletre megy a magyarországi külföldi tőke

46 százalékkal nőtt a közvetlentőke-befektetések állománya 2023-ról 2024-re Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyében – erről beszélt Szigethy-Ambrus Nikoletta, az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány elemzője az InfoRádióban.
VIDEÓ
Mi köze a Golf-áramlatnak egy ország nemzetbiztonságához? – A homokba dugják a fejüket a döntéshozók

Mi köze a Golf-áramlatnak egy ország nemzetbiztonságához? – A homokba dugják a fejüket a döntéshozók

Éghajlati billenőelemek, billenőpontok, fordulópontok – olyan fogalmak, amelyekkel egyre többször találkozhatunk ismeretterjesztő és tudományos szakcikkekben is, de a politikusok és a döntéshozók figyelmét nemigen kelti fel, hiszen elintézik azzal a profán kiszólással, hogy „köztudott, hogy az időjárás változik”. Pedig a legújabb kutatások azt mutatják, hogy a globális felmelegedés jelenlegi szintje mellett már "lehetséges" kockázatos fordulópontok bekövetkezte, és a párizsi klímamegállapodás 1,5 és 2°C közötti felmelegedési tartományán belül azok "valószínűsíthetővé" válhatnak, megkérdőjelezve azt a korábban elfogadott elképzelést, hogy az éghajlati fordulópontokat alacsony felmelegedés esetén kis valószínűséggel lépjük át. Kétrészes cikksorozatunk első részében ezen fordulópontok bekövetkeztének természeti hatásait mutattuk be, ebben a cikkben pedig a klímaváltozást érdemben kezelő politikai, gazdasági fellépés lehetőségeit vizsgáljuk meg.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×