Infostart.hu
eur:
364.23
usd:
320.02
bux:
0
2026. július 24. péntek Kincső, Kinga

Mesterházy: Potenciális szövetségesként tekintek a Demokratikus Koalícióra

Májustól világosan látható lesz, hogy a választók mire számíthatnak a megújult MSZP-től - mondta az InfoRádió Aréna című műsorában Mesterházy Attila. A párt elnöke reagált a Lázár János és Harrach Péter által benyújtott törvényjavaslatra, miszerint az MSZP osztozik mindazon felelősségben, amiért az MSZMP is terhelhető.

Pár száz fő lépett át a szocialista pártból a Demokratikus Koalícióba. Ez alulmúlta a becsléseinket, mert ennél népesebb tábora volt a párton belül a platformnak - mondta az InfoRádió Aréna című műsorában Mesterházy Attila, aki hangsúlyozta: a kongresszuson lezárták a kérdést.

Potenciális szövetségesként tekintek az új formációra - tette hozzá az MSZP elnöke, aki kiemelte, hogy nemcsak a Koalíciót, hanem minden más demokratikus mozgalmat, pártot, civil szerveződést szövetségesnek tekint.

Az a célunk, hogy leváltsuk az Orbán-rendszert, de nem csak a kormányról van szó, hanem egy új köztársaság felépítéséről is. Ezért programalapú együttműködésre kell törekedni, mert csak így lehet stabilan kormányozni - mondta a politikus.

Mint fogalmazott, a szocialista párt járja a saját útját. Megújult a frakcióelnökség, jövő tavasszal új csapat lesz az országos elnökségben és a párt más vezető testületében is.

Megváltozott az MSZP alapszabálya, amely radikális átalakulást hozott. Elnöki pályázatomban azt ígértem, hogy új struktúra lesz új mechanizmusokkal és új politikai szereplőkkel. Májusra meglesz a program, így jövő év első felében a választók már látni fogják, hogy milyen típusú párt milyen politikai program mentén kikkel politizál a 2014-es választásokig - ígérte Mesterházy Attila.

Figyelemelterelés és őrültség

A Fidesz mai vezetői mind MSZMP tagok voltak - reagált az InfoRádió Aréna című műsorában a Lázár János és Harrach Péter által benyújtott törvényjavaslatra az MSZP elnöke. A kormánypárti képviselők ebben kimondanák, az MSZP osztozik mindazon felelősségben, amiért az MSZMP is terhelhető.

Az mszp-s politikus szerint a kormány javaslata figyelemelterelés, és "tartalmilag őrültség", mert a 90-es évek elején már jogi, politikai és gazdasági értelemben megtörtént az elszámoltatás, sőt rehabilitáció is volt. Ilyen értelemben a magyar társadalom lezárta a történelem ezen részét - fűzte hozzá.

Az Aréna teljes adását meghallgathatja, ha ide kattint.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Deák András: ha le kell állítani az uniós olajszankciókat, az a rendszer összeomlását jelentheti

Deák András: ha le kell állítani az uniós olajszankciókat, az a rendszer összeomlását jelentheti

Az Európai Unió célja továbbra is az orosz olajtól való függetlenedés, a Hormuzi-szoros körüli feszültség azonban késleltetheti ezt a folyamatot – mondta az InfoRádió Aréna című műsorában a Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukacs Intézetének tudományos főmunkatársa. Deák András hozzátette: a teljes leválás Magyarország számára jogi kérdéseket is felvet. Ráadásul Oroszországnak annak ellenére sincsenek pénzügyi gondjai, hogy csökken az olajtermelése.

Íme, a legmagasabb ponthatárok, a legnépszerűbb intézmények és más fontos adatok

Csütörtök este kihirdették a 2026. évi általános felsőoktatási felvételi eljárás ponthatárait. Az idei felvételi eredmények alapján 2026 szeptemberében 101 572 hallgató kezdheti meg tanulmányait a magyar felsőoktatásban. Az idei bejutási arány 72 százalékos, vagyis a jelentkezők közel háromnegyede felvételt nyert.
inforadio
ARÉNA
2026.07.24. péntek, 18:00
Szongoth Domán válogatott jégkorongozó
Kovács Attila a Magyar Jégkorong Szövetség sportigazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×