Infostart.hu
eur:
364.08
usd:
319.03
bux:
144765.41
2026. július 23. csütörtök Lenke

Már hétfőn felszólalna a parlamentben a Demokratikus Koalíció frakciója

Levélben tájékoztatta Kövér László házelnököt Molnár Csaba arról, hogy vezetésével szombaton megalakult a Demokratikus Koalíció (DK) parlamenti frakciója. A politikus az MTI-nek vasárnap azt mondta: képviselőcsoportjuk a házszabálynak megfelelően jött létre, és mivel nem kiléptek vagy kizárták őket az MSZP-frakcióból, hanem új képviselőcsoportot alakítottak, nem kell fél évre a függetlenek közé ülniük. Ezért arra számítanak, hogy a hétfői ülésnapon - napirend előtt - már fel is szólalhatnak a Házban.

Gyurcsány Ferenc volt miniszterelnök az általa vezetett platform egyéves születésnapi rendezvényén jelentette be, hogy távoznak az MSZP-ből és Demokratikus Koalíció néven új, nyugatos, polgári balközép pártot alakítanak. Azt is közölte, hogy a szocialista képviselőcsoportból vele együtt távozó tíz politikus létrehozta a párt parlamenti frakcióját.

Mivel a Gyurcsány-párt formailag a már létező Demokrata Párt bázisán jön létre, Molnár Csaba a házelnöknek küldött levelében a Demokrata Párt frakciójának megalakításról számol be, jelezve azonban, hogy a párt elnevezésének megváltoztatását követően a csoportosulás neve Demokratikus Koalíció lesz.

Molnár Csaba az MTI-nek vasárnap nyilatkozva arra az 1996 márciusában hozott alkotmányügyi bizottsági határozatra emlékeztetett, amelynek értelmében az MDF-ből távozó képviselők - Szabó Ivánnal az élükön - jogszerűen hozták létre a Magyar Demokrata Néppárt frakcióját. A testület szinte egyhangúlag ismerte el, hogy az MDNP-s politikusok korábbi frakciótagsága nem kizárással vagy kilépéssel, hanem az új képviselőcsoport megalakításával szűnt meg - idézte fel.

Hozzátette, hogy az MSZP véleményét a később az Alkotmánybíróságot vezető - jelenleg is alkotmánybíróként dolgozó - Bihari Mihály képviselte akkor, a Fideszét pedig Szájer József, és mindketten a fenti álláspont mellett érveltek, majd annak szabályszerűségét az Országgyűlés is nagy többséggel - így az összes jelenlévő fideszes képviselő támogatásával - mondta ki.

Molnár Csaba hangsúlyozta, hogy frakciójuk megalakítása előtt több alkotmányjogásszal konzultáltak, és az a véleményük, hogy az 1996-os döntést - miután általános érvényű - csak akkor lehetne megváltoztatni, ha azóta módosult volna a kérdéses házszabályi rendelkezés. Márpedig, mivel a DK-tagok új frakciót alakítottak, rájuk ugyanaz a határozat érvényes, mint 1996-ban az MDNP-s képviselőkre - jelentette ki.

Így, megítélésük szerint, az Országgyűlés vezetésének nincs más teendője, mint tudomásul venni a döntésüket, majd kialakítani a Ház működésének új rendjét, így például a megváltozott ülésrendet. A Demokratikus Koalíció ezért hétfőre bejelentkezik napirend előtti felszólalásra - közölte.

Molnár Csaba tudatta azt is, hogy a tíztagú - rajta és Gyurcsány Ferencen kívül Baracskai József, Ficsor Ádám, Kolber István, Oláh Lajos, Szűcs Erika, Vadai Ágnes, Varju László és Vitányi Iván alkotta - képviselőcsoport megalakításáról és a frakció létrehozásáról szóló házszabályi rendelkezésekről számos, Magyarországra akkreditált nagykövetet is tájékoztattak.

A politikus elmondta, hogy frakcióvezető-helyettesnek Varju Lászlót választották. Kitért arra is, hogy mivel a házszabály szerint minden képviselőcsoportnak az összes parlamenti bizottságban tagságot kell biztosítani, a DK-tagoknak egyszerre két-két testületben kell majd dolgozniuk. A részleteket firtató kérdésre Molnár Csaba úgy válaszolt: arra számít, hogy a helyek elosztásakor tisztességes megállapodás születik a pártok között.

Címlapról ajánljuk
Trumpot feldühítette az új brit külügyminiszter kinevezése

Trumpot feldühítette az új brit külügyminiszter kinevezése

Donald Trumpot mélységesen felháborítja az új brit külügyminiszter személye, állítják Washingtonban kormányzati bennfentesek. A brit külügyi tárca új vezetője Ed Miliband volt környezetvédelmi miniszter és pártja egykori főnöke lett. A Fehér Házban azt mondják: nem felejtik el korábbi megjegyzéseit.
inforadio
ARÉNA
2026.07.23. csütörtök, 18:00
Szécsényi Gábor
Az Autó főszerkesztője
Tisza-kormány: lemondott a legfőbb ügyész, óriási vasútfejlesztési projektet jelentett be a kabinet

Tisza-kormány: lemondott a legfőbb ügyész, óriási vasútfejlesztési projektet jelentett be a kabinet

Az elmúlt napok hazai belpolitikai eseményeit az új köztársasági elnök keresése uralta, miután Polgár Judit visszautasította a jelölést, amit Török Gábor politikai elemző a Tisza-kormány első politikai kudarcának nevezett. A jelöltállítási folyamat így a parlament keddi ülésén folytatódott, emellett azonban több fontos javaslatot is tárgyaltak a képviselők. Szerdán 10 évre szóló vasútfejlesztési projektet jelentett be Magyar Péter miniszterelnök és Vitézy Dávid beruházási- és közlekedési miniszter, melynek keretében a teljes hazai vasúthálózat megújul majd. A délután folyamán dr. Nagy Gábor Bálint legfőbb ügyész bejelentette, hogy lemond tisztségéről.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×