Infostart.hu
eur:
364.63
usd:
324.81
bux:
144484.17
2026. november 5. csütörtök Imre

Egymillió látogató a budapesti temetőkben

Több mint egymillióan látogattak ki a hétvégén a fővárosi temetőkbe és sírkertekbe, mindenszentek napján is különösen erős forgalomra számít a Budapesti Temetkezési Intézet (BTI) Zrt. - tájékoztatta a cég hétfőn az MTI-t.

Közölték azt is, hogy hétfőn, mindenszentek napján és az azt megelőző hétvégén a budapesti temetőkben jelentősebb esemény nem történt, és sem a közlekedésben, sem a megemlékezésekben fennakadás nem volt, azonban egy balesetről, egy rosszullétről és egy elfogásról beszámolt az intézet.

A tájékoztatás szerint az Új köztemetőben vasárnap egy körözött személyt elfogtak és előállítottak az ott szolgálatot teljesítő civil nyomozók. Szintén ebben a temetőben egy idős nő már a temetőből kifelé tartva összeesett a járdán. Az ott lévő mentő azonnal a segítségére sietett, a nőnek nem esett komolyabb baja.

A temetkezési intézet felidézte, hogy a cinkotai temetőben szülői felügyelet mellett játszó gyermekek lerántották a család tulajdonában lévő sírkő egy részét, amely rájuk borult, s a gyerekek nyolc napon belül gyógyuló sérülést szenvedtek.

A temetők bejáratainál és a temetők területén - a rendőrség, a polgárőrség és a BTI Zrt. biztonsági szolgálata összehangolt munkájának köszönhetően - folyamatos volt a forgalomrányitás, és sokan vették igénybe az Új köztemetőben és a Fiumei úti sírkertben a cég által biztosított temetői járatokat.

A BKV a nap folyamán arról tájékoztatta az MTI-t, hogy nyolcvan-kilencvenszázalékos a temetőkhöz indított vagy a sírkerteket érintő busz- és villamosjáratok kihasználtsága.

Címlapról ajánljuk
„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után

„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után

A gólok és gólpasszok szolgáltatóit is megszólaltatta a mérkőzést közvetítő televízió, mind úgy vélekedtek, hogy összességében megérdemelt sikert aratott az Európa-liga őszi szakaszában a Ferencváros az AC Milan legendás stadionjában, a San Siróban. Kiderült, a Milan videóelemzői sem voltak képesek lekövetni, mi zajlik a meccsen, nem tudták segíteni a kispadot abban, hogyan tudna a sokszoros sztárgárda fordítani.

„A titok felnagyítja a bűnt, félelmetessé teszi” – szakértők az aktanyilvánosságról

Azzal kapcsolatban, hogy a világhálón az ügynöktémában is lehet durva támadásokra, mocskolódásra számítani, Orvos-Tóth Noémi hangsúlyozta: meg kell húzni a határt és a mérgezővé váló terekből ki kell szállni.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.06. péntek, 18:00
Balogh László
az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×