Infostart.hu
eur:
364.58
usd:
324.82
bux:
144484.17
2026. november 5. csütörtök Imre

Traffipaxos Önök kérték Borsodban

Traffipax-túrát hirdetett a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság; november 1-je és december 1-je között az állampolgárok jelzéseit várják arról: hol tartanák szükségesnek a sebességméréseket.

Egyedné Novodonszki Éva, a főkapitányság szóvivője elmondta: a közlekedésbiztonsági program célja, hogy az állampolgárok bevonásával és hatékony közreműködésével döntsenek a sebességmérő helyszínekről. Arra kíváncsiak, hogy a lakosok véleménye szerint mely útszakaszok, és milyen időpontokban veszélyesek, illetve hol tartanának szükségesnek sebességméréseket.

Hozzátette: a szakmailag is legjobb javaslatot tevők közül kisorsolt nyertes december 6-án, Mikulás napján részt vehet az általa javasolt helyszínen tartott traffipax-akcióban.

A rendőrség tapasztalatai szerint a megyében a balesetek és sebességtúllépés szempontjából a legveszélyesebb útszakasz a 3-as számú főút Miskolc és országhatár közötti szakasza, valamint fokozottan veszélyesek a lakott területeken belül átvezető főutak.

Magyarországon a legelterjedtebb közlekedési szabályszegés és a legfőbb baleseti ok a sebességtúllépés. Évek óta az összes személyi sérüléses közúti baleset mintegy 25-30 százaléka, a halálos kimenetelű baleseteknek pedig körülbelül 40 százaléka vezethető vissza a gyorshajtásra.

Legutóbb a Mezőtúri Rendőrkapitányság adott ki hasonló tartalmú felhívást, azt kérve a helyi lakosoktól: tegyenek javaslatot arra, hol működjön traffipax, illetve szerintük hol érvényesülhet a leghatékonyabban a sebességmérés visszatartó ereje.

Szakács László rendőrkapitány az MTI-nek azt mondta: a médiában és internetes fórumokon a traffipaxok működtetésével kapcsolatban gyakran elhangzik, hogy a rendőrök elbújnak, nem megfelelő területen mérnek, ez a kontroll nem egyéb, mint pénzbehajtás. Az alezredes közlése szerint náluk az említett módszerek egyike sem "divat".

Mint elmondta, a felhívásban arra buzdítják a Mezőtúron élőket, hogy vezényeljék ők a helyi kapitányság traffipaxát. Ehhez támpontként a kapitányság által balesetveszélyesnek ítélt útszakaszok felsorolását is mellékelték.

Címlapról ajánljuk
„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után

„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után

A gólok és gólpasszok szolgáltatóit is megszólaltatta a mérkőzést közvetítő televízió, mind úgy vélekedtek, hogy összességében megérdemelt sikert aratott az Európa-liga őszi szakaszában a Ferencváros az AC Milan legendás stadionjában, a San Siróban. Kiderült, a Milan videóelemzői sem voltak képesek lekövetni, mi zajlik a meccsen, nem tudták segíteni a kispadot abban, hogyan tudna a sokszoros sztárgárda fordítani.

„A titok felnagyítja a bűnt, félelmetessé teszi” – szakértők az aktanyilvánosságról

Azzal kapcsolatban, hogy a világhálón az ügynöktémában is lehet durva támadásokra, mocskolódásra számítani, Orvos-Tóth Noémi hangsúlyozta: meg kell húzni a határt és a mérgezővé váló terekből ki kell szállni.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.06. péntek, 18:00
Balogh László
az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője
EZT OLVASTA MÁR?
×
2026. november 5. 21:51
×
×