Infostart.hu
eur:
364.5
usd:
324.54
bux:
0
2026. november 4. szerda Károly

LMP: a Jobbik lelepleződött és színt vallott

Az LMP szerint a Jobbik lelepleződött és színt vallott - Schiffer András így reagált arra, hogy három jobbikos képviselő törvényjavaslatban kezdeményezte a "cigánybűnözés" tagadásának büntethetővé tételét.

Az LMP frakcióvezetője szerdán az MTI-vel azt közölte, most nyilvánvalóvá vált, hogy a Jobbikot a szabadságjogok védelme és így a személyi szabadság is kizárólag annyiban érdekli, ha ez a szélsőjobboldal számára védelmet jelent.

Hangsúlyozta, hogy az LMP korábban is következetesen kiállt a gyűlöletbeszéd kapcsán a szólásszabadságot korlátozó rendelkezések ellen, de az ellen is kiállnak, ha valaki meg akar bélyegezni egy társadalmi csoportot.

Schiffer András azt mondta, az is kiderült, hogy a Jobbik alkalmaz kettős mércét, annak ellenére, hogy ezzel ők vádolnak más pártokat. Példaként azt említette, hogy felszólaltak a holokauszttagadást büntethetővé tevő törvény ellen, de amikor számukra nem tetsző dolgokat állítanak más pártok, akkor ők fordulnak jogi eszközökhöz. "A Jobbik maga is diktatórikus eszközökhöz nyúlna, ha erre lehetősége lenne" - vélekedett a frakcióvezető.

A politikus az üggyel kapcsolatban megjegyezte, hogy hétfőn a parlamentben "Orbán Viktor végre egyértelműen és demokratához méltóan fogalmazott".

(A miniszterelnök a "cigánybűnözés" kifejezéssel kapcsolatban - a mondandóját kifejezetten a Jobbiknak szánva - a plenáris ülésen leszögezte: a kormány szerint nem kell eltagadni a valóságot, azt a politikának meg kell neveznie; de mivel embereket neveznek meg, a legnagyobb körültekintéssel kell eljárni. "Elfogadom, hogy a bűnözők között bizonyos vonásokkal rendelkező emberek nagyobb számban vannak, mint mások", de minden olyan megnevezés ellen tiltakozni fogok, amelyből az következne, hogy azért, mert az ember valaminek születik, potenciális bűnözővé is vált - fogalmazott. Egy polgártársunkkal szemben sem lehet származása, életútja, szociális helyzete megnevezése miatt "méltánytalanságot" elkövetni - szögezte le.)

Schiffer András jelezte, az LMP május óta folyamatosan szóvá tette a parlamentben, ha a Jobbik megbélyegzően nyilatkozott egy társadalmi csoportról és ezt később is szóvá fogják tenni. Szavai szerint hasztalan próbálták megértetni a jobbikos képviselőkkel, hogy függetlenül "különböző előráncigált statisztikáktól" a "cigánybűnözés" fogalomhasználat saját magatartásától függetlenül bélyegez meg minden cigány származású embert. Kijelentette: ehhez senkinek nincsen joga, mert az emberi méltóság szent és sérthetetlen.

A Népszabadság szerdán írta meg, hogy a Jobbik három képviselője olyan egyéni indítványt terjesztett elő, amely szerint az, aki "nagy nyilvánosság előtt valamely büntetőjogilag releváns társadalmi viszonnyal - így különösen a közbiztonság állapotával, valamely bűnözési formával, illetve jellemző bűnelkövetői körrel - kapcsolatos köztudomású tényt tagad, kétségbe von, vagy jelentéktelen színben tüntet fel, bűntettet követ el, és három évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő". A normaszöveg tervezetében a "cigánybűnözésről" nem esik szó, de az előterjesztés indoklásában igen.

Címlapról ajánljuk
inforadio
ARÉNA
2026.11.04. szerda, 18:00
Magyarics Tamás
külpolitikai szakértő, az Eötvös Loránd Tudományegyetem emeritus professzora
Amerikai választás 2026: elképesztően tarolnak a demokraták, történelmi bukás vár Trump pártjára

Amerikai választás 2026: elképesztően tarolnak a demokraták, történelmi bukás vár Trump pártjára

Amerika választ: az összes, 435 képviselőházi hely sorsáról döntenek az Egyesült Államok választópolgárai, miközben a szenátori mandátumok mintegy harmada szerepel a szavazólapokon. A Kongresszus alsóházában szinte borítékolható volt a demokrata többség, és az előrejelzések szerint így is lett. A kérdés már csak az, hogy mekkorára fog nyúlni a demokraták mandátumfölénye. Bár pár hónapja még nem tűnt reálisnak, most úgy néz ki, a demokraták a szenátusi többséget is megszerezték. A voksolás lassan a végéhez közelít, az első szavazóhelyiségek magyar idő szerint éjfélkor zártak be, azóta pedig megállás nélkül érkeznek az első eredmények. Egyelőre úgy tűnik, egyáltalán nem hazudtak a felmérések, amikor valóságos kék hullámot jeleztek előre, több republikánus fellegvár is demokrata kézre került. Cikkünk folyamatosan frissül.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×