Infostart.hu
eur:
364.51
usd:
324.34
bux:
0
2026. november 4. szerda Károly

Kövér László: ennek a választásnak is tétje van

Ennek a választásnak is tétje van, s nemcsak az önkormányzatiság, hanem az ország jövője szempontjából is fontos tétje - mondta Kövér László újságírók kérdéseire válaszolva Dorogon, a Fidesz polgármesterjelöltjével, Merényi Tamással közösen tartott szerdai lakossági fórum előtt.

Az Országgyűlés elnöke a Fidesz kampányának alacsony intenzitását érintő kérdésre megjegyezte: "ebben van igazság, egyetértek Önnel". A politikus elmondta, a kormány azt szeretné, ha mögötte állnának az önkormányzatok, és együtt oldanák meg az ország előtt álló problémákat.

Kövér László rámutatott, nem fogják azt a gyakorlatot folytatni, hogy csak a kormányhoz hű önkormányzatok kapnak fejlesztési forrásokat, azonban belátható, hogy könnyebb azokkal együtt dolgozni, akikkel azonos értékrendet vallanak, szövetségben vannak.

Az Országgyűlés elnöke - hangsúlyozottan magánvéleményként - kijelentette, hogy szimpatizál azzal, hogy Esztergomba költözzön az Alkotmánybíróság, de erről szerinte a testületet is meg kell kérdezni

Ezzel a megjegyzésével arra reagált, hogy augusztus 20-án Meggyes Tamás (Fidesz) esztergomi polgármester azzal a kéréssel fordult a kormányhoz, hogy a jelenlegi jogszabályoknak megfelelően az Alkotmánybíróság költözzön Esztergomba, és a kormány ezt követően megyei jogú városnak ismerje el Esztergomot.

A politikus a megyei jogú város kérdésében elmondta, a közigazgatási reform keretében elkezdődik a teljes alkotmányos berendezkedés áttekintése. Az is felmerülhet, hogy nem is lesznek megyei jogú városok, hanem "a települések beilleszkednek a megyékbe" - fogalmazott.

A mintegy száz fő részvételével megtartott lakossági fórumon bemutatkozott Merényi Tamás, a Fidesz dorogi polgármesterjelöltje. A rendezvényen jelen volt Buzánszky Jenő, az Aranycsapat tagja, Dorog díszpolgára is.

Címlapról ajánljuk
inforadio
ARÉNA
2026.11.04. szerda, 18:00
Magyarics Tamás
külpolitikai szakértő, az Eötvös Loránd Tudományegyetem emeritus professzora
Amerikai választás 2026: elképesztően tarolnak a demokraták, történelmi bukás vár Trump pártjára

Amerikai választás 2026: elképesztően tarolnak a demokraták, történelmi bukás vár Trump pártjára

Amerika választ: az összes, 435 képviselőházi hely sorsáról döntenek az Egyesült Államok választópolgárai, miközben a szenátori mandátumok mintegy harmada szerepel a szavazólapokon. A Kongresszus alsóházában szinte borítékolható volt a demokrata többség, és az előrejelzések szerint így is lett. A kérdés már csak az, hogy mekkorára fog nyúlni a demokraták mandátumfölénye. Bár pár hónapja még nem tűnt reálisnak, most úgy néz ki, a demokraták a szenátusi többséget is megszerezték. A voksolás lassan a végéhez közelít, az első szavazóhelyiségek magyar idő szerint éjfélkor zártak be, azóta pedig megállás nélkül érkeznek az első eredmények. Egyelőre úgy tűnik, egyáltalán nem hazudtak a felmérések, amikor valóságos kék hullámot jeleztek előre, több republikánus fellegvár is demokrata kézre került. Cikkünk folyamatosan frissül.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×