Infostart.hu
eur:
364.59
usd:
324.84
bux:
144484.17
2026. november 5. csütörtök Imre

Tóbiás József: Folyamatos az MSZP megújulása

Folyamatos a megújulás az MSZP-ben - mondta Tóbiás József, az MSZP frakcióigazgatója az InfoRádió Aréna című műsorában. Szerinte ezért felesleges arról beszélni, hogy az önkormányzati választások eredményétől függően lesz-e átalakulás a párton belül.

A legtöbb változás az MSZP-ben zajlott a választások után, és most is folyamatos a pártban a megújulás - jelentette ki a frakcióigazgató.  Erre példaként az új minisztrelnök-jelölt állítását, a frakció megváltozott összetételét, az elnökségbeli váltásokat, a tagság életkorát, vagy az új generációk jelenlétét említette Tóbiás József.

A politikus szerint a közélet az önkormányzati választás után sem változik meg. Akármilyen színű is lesz a városok vezetősége, attól még nem épül új járda, több út, nem lesz jobb az egészségügyi ellátás, nem oldódik meg a devizahitelesek gondja, a kulturális élet, a közlekedés - sorolta a frakcióigazgató. Úgy véli, hiába a szép politikai beszédek és a hatalom megszerzése, a valóság úgyis utat tör magának, és ki fogja kényszeríteni az együttműködést.

Tóbiás Józsefnek az a véleménye, hogy azok az országok, vagy társadalmi csoportok, amelyek bezárkóznak, soha nem lesznek sikeresek.  A sikerhez a politikus szerint együtt kell működni a másik oldallal, tisztelni kell a másként gondolkodást, meg kell találni a közös utat. Jóllehet, ez mindig nehéz feladat - fűzte hozzá a frakcióigazgató.

Hanganyag: Hlavay Richárd

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után
0-2 a San Siróban!

„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után

A gólok és gólpasszok szolgáltatóit is megszólaltatta a mérkőzést közvetítő televízió, mind úgy vélekedtek, hogy összességében megérdemelt sikert aratott az Európa-liga őszi szakaszában a Ferencváros az AC Milan legendás stadionjában, a San Siróban. Kiderült, a Milan videóelemzői sem voltak képesek lekövetni, mi zajlik a meccsen, nem tudták segíteni a kispadot abban, hogyan tudna a sokszoros sztárgárda fordítani.

„A titok felnagyítja a bűnt, félelmetessé teszi” – szakértők az aktanyilvánosságról

Azzal kapcsolatban, hogy a világhálón az ügynöktémában is lehet durva támadásokra, mocskolódásra számítani, Orvos-Tóth Noémi hangsúlyozta: meg kell húzni a határt és a mérgezővé váló terekből ki kell szállni.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.06. péntek, 18:00
Balogh László
az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője
EZT OLVASTA MÁR?
×
2026. november 5. 21:51
×
×