Infostart.hu
eur:
365.18
usd:
324.67
bux:
146075.44
2026. november 4. szerda Károly

Kurier: Schmitt Pál minden párttal rendszeres kapcsolatot akar fenntartani

Schmitt Pál minden párttal rendszeres kapcsolatot akar fenntartani a Kurier című osztrák lapban megjelent hétfői interjú szerint.

A kedden első hivatalos külföldi látogatására Bécsbe utazó köztársasági elnököt a Kurier többek között arról is kérdezte, Orbán Viktor politikai küzdőtársaként hogyan fog távolságot tartani a Fidesztől. "Az alkotmány szerint az elnök nem lehet politikai párt tagja. Értékeim - keresztény, polgári, konzervatív és nemzeti - természetesen nem fognak változni. Ez így marad, amíg élek" - mondta az államfő. "Mindazonáltal rendszeres kapcsolatot fogok fenntartani minden párttal" - tette hozzá.

Elnöki programja három legfontosabb pontjaként Schmitt Pál az anyanyelv ápolását, a fiatalok sportra nevelését és az élethosszig tartó tanulást említette.

A köztársasági elnök arra is kitért: reméli, hogy a Szlovákiával fennálló feszültség megoldásához "ottani állami látogatása" is hozzájárul majd. (Ivan Gasparovic szlovák államfő augusztus elején szlovákiai látogatásra hívta meg Schmitt Pált.)

Az alkotmánymódosítással és az elnöki szerep felértékelésére vonatkozó vélekedésekkel kapcsolatban úgy fogalmazott: a jövőre nézve minden lehetséges, de túl korai még bármit is mondani, még csak néhány hete kezdte meg működését a parlamentben egy munkacsoport, amely az alkotmány módosításáról tanácskozik.

"A romakérdés megoldásához a kulcs: oktatás, munkahelyek, szociális ellátás - és semmi előítélet" - vélekedett a köztársasági elnök. Rámutatott, hogy az új kormány külön ezért a területért felelős államtitkári posztot hozott létre.

Az újságíró kérdésfeltevésében szereplő "hétköznapi rasszizmus" kifejezést elhárította az államfő. "Ezt a szót csak a külföldi sajtóban olvasni" - mondta. "Van egy populista radikális párt, amely nem kínál megoldásokat, hanem támadja a romákat. Ez ront a helyzeten" - folytatta. Egy becsületes kormánynak megoldásokat kell találnia - mondta. Hangsúlyozta: fontos, hogy gazdaságilag is jobb helyzetbe kerüljenek a romák.

Címlapról ajánljuk

Rögtön bocsánatkéréssel kezdte az új legfőbb ügyész

Megkövette a társadalmat az ügyészi szervezet nevében az elmúlt időszak egyes döntései miatt az új legfőbb ügyész, Fejes Péter. Az őt jelölő Baka András köztársasági elnök is nyilatkozott Fejes Péter megválasztása után.
inforadio
ARÉNA
2026.11.04. szerda, 18:00
Magyarics Tamás
külpolitikai szakértő, az Eötvös Loránd Tudományegyetem emeritus professzora
Amerikai választás 2026: elképesztően tarolnak a demokraták, történelmi bukás vár Trump pártjára

Amerikai választás 2026: elképesztően tarolnak a demokraták, történelmi bukás vár Trump pártjára

Amerika választ: az összes, 435 képviselőházi hely sorsáról döntenek az Egyesült Államok választópolgárai, miközben a szenátori mandátumok mintegy harmada szerepel a szavazólapokon. A Kongresszus alsóházában szinte borítékolható volt a demokrata többség, és az előrejelzések szerint így is lett. A kérdés már csak az, hogy mekkorára fog nyúlni a demokraták mandátumfölénye. Bár pár hónapja még nem tűnt reálisnak, most úgy néz ki, a demokraták a szenátusi többséget is megszerezték. A voksolás lassan a végéhez közelít, az első szavazóhelyiségek magyar idő szerint éjfélkor zártak be, azóta pedig megállás nélkül érkeznek az első eredmények. Egyelőre úgy tűnik, egyáltalán nem hazudtak a felmérések, amikor valóságos kék hullámot jeleztek előre, több republikánus fellegvár is demokrata kézre került. Cikkünk folyamatosan frissül.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×