Infostart.hu
eur:
365.18
usd:
324.67
bux:
146075.44
2026. november 4. szerda Károly

Szombati kormányértékelés Kötcsén Orbán Viktorral és Schmitt Pállal

Szombaton rendezik meg Kötcsén a jobboldali értelmiségiek összejövetelét, amelyen Orbán Viktor miniszterelnök a nemzeti kormányzásról tart előadást. A meghívást elfogadta Schmitt Pál köztársasági elnök is. A szervezők nevében Balog Zoltán társadalmi felzárkóztatásért felelős államtitkár, a Polgári Magyarországért Alapítvány kuratóriumi elnöke nyilatkozott az InfoRádiónak a zártkörű tanácskozás céljáról.

Szombaton rendezik a hagyományos kötcsei találkozót: a jobboldali értelmiségi holdudvar tagjainak összejövetelén Orbán Viktor miniszterelnök a nemzeti kormányzásról tart majd előadást.

A szervezők nevében Balog Zoltán, a Polgári Magyarországért Alapítvány kuratóriumi elnöke korábban az MTI-nek azt mondta: a "Nemzeti kormányzás" mottót viselő találkozón áttekintik a kormányzás eddigi tapasztalatait, a meghívott kormánytagoktól pedig előretekintést is kapnak a résztvevők.

A szombati rendezvényen Orbán Viktor a nemzeti kormányzásról tart előadást, Navracsics Tibor közigazgatási és igazságügyi miniszter az államreformról, Fellegi Tamás nemzeti fejlesztési miniszter a nemzeti vagyon védelméről, Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter pedig a magyar vidék jövőjéről beszél majd.

Jankovics Marcell, a Nemzeti Kulturális Alap elnöke a magyar kultúra támogatását, Réthelyi Miklós nemzeti erőforrás miniszter pedig a nemzeti erőforrások megőrzésének kérdését és újraképezését járja körül.

A kötcsei pikniket 2004 óta évente rendezik meg fideszes politikusok és a jobboldali értelmiségi holdudvar részvételével a Somogy megyei településen, a tanácskozások nem nyilvánosak. A meghívottak köréről a szervező alapítvány dönt.

Az idén rendhagyó módon májusban is tartottak Kötcsén találkozót, ahol az elmúlt húsz év, illetve nyolc esztendő értékelése mellett az elkövetkező kormányzati ciklus teendőit tekintették át.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Rögtön bocsánatkéréssel kezdte az új legfőbb ügyész

Megkövette a társadalmat az ügyészi szervezet nevében az elmúlt időszak egyes döntései miatt az új legfőbb ügyész, Fejes Péter. Az őt jelölő Baka András köztársasági elnök is nyilatkozott Fejes Péter megválasztása után.
inforadio
ARÉNA
2026.11.04. szerda, 18:00
Magyarics Tamás
külpolitikai szakértő, az Eötvös Loránd Tudományegyetem emeritus professzora
Amerikai választás 2026: elképesztően tarolnak a demokraták, történelmi bukás vár Trump pártjára

Amerikai választás 2026: elképesztően tarolnak a demokraták, történelmi bukás vár Trump pártjára

Amerika választ: az összes, 435 képviselőházi hely sorsáról döntenek az Egyesült Államok választópolgárai, miközben a szenátori mandátumok mintegy harmada szerepel a szavazólapokon. A Kongresszus alsóházában szinte borítékolható volt a demokrata többség, és az előrejelzések szerint így is lett. A kérdés már csak az, hogy mekkorára fog nyúlni a demokraták mandátumfölénye. Bár pár hónapja még nem tűnt reálisnak, most úgy néz ki, a demokraták a szenátusi többséget is megszerezték. A voksolás lassan a végéhez közelít, az első szavazóhelyiségek magyar idő szerint éjfélkor zártak be, azóta pedig megállás nélkül érkeznek az első eredmények. Egyelőre úgy tűnik, egyáltalán nem hazudtak a felmérések, amikor valóságos kék hullámot jeleztek előre, több republikánus fellegvár is demokrata kézre került. Cikkünk folyamatosan frissül.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×