Infostart.hu
eur:
365.18
usd:
324.67
bux:
146075.44
2026. november 4. szerda Károly

Zalában csak képviselőket tudott jelölni az LMP

Zala megyében két városban tudott képviselőjelölteket állítani a Lehet Más a Politika, azonban sem a megyei lista összeállításához, sem a zalaegerszegi polgármesterjelöltnek nem tudtak megfelelő számú ajánlószelvényt összegyűjteni - közölte a párt zalai szóvivője pénteken, Zalaegerszegen tartott sajtótájékoztatón.

Paksy Zoltán elmondta: a zalai megyeszékhely 12 egyéni körzetéből hat jelöltnek sikerült megfelelő számú szelvényt gyűjtenie, így őket részben már nyilvántartásba vették. Egy további körzet jelöltjének a határidő lejárta előtt egy órával már csak egy darab szelvény hiányzott ahhoz, hogy regisztráltathassa magát.

A polgármesterjelölt állításához szükséges közel ezer ajánlószelvényt azonban nem sikerült begyűjteni. A több mint ötszáz darab a korábbi választási rendszer szerint időarányosan jó eredmény lenne, de a jogszabályok megváltoztatásával "a Fidesz elérte, hogy az LMP-re ne lehessen szavazni" - fogalmazott a megyei választmányi tag.

Hasonló okokra vezette vissza, hogy Zala megyei listát sem tudtak állítani, mert az összegyűjtött több mint 800 ajánlószelvény szintén kevésnek bizonyult az új szabályok értelmében.

Zala megyében Lentiben és Nagykapornakon indult egy-egy LMP-s jelölt, az eredményességükről a sajtótájékoztató idején azonban még nem volt információ. Keszthelyen ugyanakkor mind a nyolc egyéni körzetben meglett a szükséges számú ajánlószelvény, a jelöltek többségét már nyilvántartásba is vették. A péntek délutáni szelvényleadási határidő vége előtt egy órával azonban az még nem volt biztos, hogy a Balaton-parti városban tud-e polgármesterjelöltet is állítani a Lehet Más a Politika.

Viant Zsolt, a párt zalaegerszegi polgármesterjelöltje a tapasztalataikról azt mondta: a tavaszi választásokon mintegy háromezren adták voksukat az LMP-re a megyében, de "a Fidesz most tőlük elvette a választási lehetőséget". Paksy Zoltán hozzátette: a Fidesz "arroganciájára" jellemző, hogy Zalaegerszegen még akkor is gyűjtötték az ajánlószelvényeket, amikor a jelölteket már nyilvántartásba vették.

Címlapról ajánljuk

Rögtön bocsánatkéréssel kezdte az új legfőbb ügyész

Megkövette a társadalmat az ügyészi szervezet nevében az elmúlt időszak egyes döntései miatt az új legfőbb ügyész, Fejes Péter. Az őt jelölő Baka András köztársasági elnök is nyilatkozott Fejes Péter megválasztása után.
inforadio
ARÉNA
2026.11.04. szerda, 18:00
Magyarics Tamás
külpolitikai szakértő, az Eötvös Loránd Tudományegyetem emeritus professzora
Amerikai választás 2026: elképesztően tarolnak a demokraták, történelmi bukás vár Trump pártjára

Amerikai választás 2026: elképesztően tarolnak a demokraták, történelmi bukás vár Trump pártjára

Amerika választ: az összes, 435 képviselőházi hely sorsáról döntenek az Egyesült Államok választópolgárai, miközben a szenátori mandátumok mintegy harmada szerepel a szavazólapokon. A Kongresszus alsóházában szinte borítékolható volt a demokrata többség, és az előrejelzések szerint így is lett. A kérdés már csak az, hogy mekkorára fog nyúlni a demokraták mandátumfölénye. Bár pár hónapja még nem tűnt reálisnak, most úgy néz ki, a demokraták a szenátusi többséget is megszerezték. A voksolás lassan a végéhez közelít, az első szavazóhelyiségek magyar idő szerint éjfélkor zártak be, azóta pedig megállás nélkül érkeznek az első eredmények. Egyelőre úgy tűnik, egyáltalán nem hazudtak a felmérések, amikor valóságos kék hullámot jeleztek előre, több republikánus fellegvár is demokrata kézre került. Cikkünk folyamatosan frissül.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×