Újabb olajfúró torony robbant fel a Mexikói-öbölben. Az első jelentések szerint 13 ember a tengerbe zuhant; egyikük megsérült. A detonáció a louisianai partoktól 140 kilométerre délre történt. Az amerikai parti őrség illetékese a CNN hírtelevíziónak azt mondta: a kút nem termelt ki olajat, és egyelőre nincs tudomásuk környezetszennyezésről. A British Petroleum fúrótornya április 20-án robbant fel, majd két nappal később elsüllyedt. A balesetben 11 ember meghalt, és csaknem 5 millió hordó nyersolaj ömlött a Mexikói-öbölbe.
Megkezdődött az új felsőoktatási törvény kidolgozása - közölte a felsőoktatásért felelős helyettes államtitkár. Dux László az InfoRádióban elmondta: a többi között változtatnak majd a felvételi eljáráson, több szak esetében újra bevezetik a felvételi elbeszélgetést és az alkalmassági vizsgát. Közben Galló Istvánné, a Pedagógusok Szakszervezetének elnöke azt mondta: évente az inflációt 10 százalékkal meghaladó béremelést tart szükségesnek az ágazatban.
Az államfő szerint az elmúlt évtizedek változásai ellenére megmaradt a bányászat nemzetgazdasági jelentősége. Schmitt Pál Kazincbarcikán, a 60. központi bányásznapi ünnepségen azt mondta: a bányászat nagyságrendje, feladata, megváltozott, de a nemzetnek szüksége van a bányászokra.
Nyilvántartásba vette a Fidesz-KDNP főpolgármester-jelöltjét a Fővárosi Választási Bizottság. Tarlós István a második, aki össze tudta gyűjteni a megfelelő számú érvényes ajánlószelvényt. Horváth Csaba a szocialisták jelöltje vasárnap adta le szelvényeit.
Nagyobb kezdeményezőkészséget, a kormányoldallal szemben pedig határozottabb, keményebb kritika megfogalmazását várja az MSZP újjászerveződő kommunikációs csapatától a párt elnöke. Mesterházy Attila elmondta: a szocialisták két új szóvivője Kormos Kata és Török Zsolt lesz.
Elengedné a már kiszabott, de be nem fizetett parkolási bírságokat a Jobbik főpolgármester-jelöltje. Staudt Gábor azt mondta: tisztában van azzal, hogy a lépéssel számtalan jogos büntetés válna semmissé, de - mint fogalmazott - a maffiamódszerekkel működtetett fővárosi parkolási rendszer helyett tiszta viszonyokra van szükség.
Két felsővezető felmentéséről döntött a MÁV Zrt. igazgatósága. Kozák Tamás, a MÁV-START vezérigazgatója és Átal László, a MÁV Zrt. gazdasági általános vezérigazgató-helyettese szeptember 15-i hatállyal közös megegyezéssel távozik a cégtől. Az új vezetők kilétét kinevezésük után hozzák nyilvánosságra.
Nem hárítja át az ügyfelekre a bankadót a K and H Bank, ha a plusz teher valóban átmeneti lesz. Hendrik Scheerlinck, a K & H Csoport vezérigazgatója azt mondta: ellenkező esetben a bank nem tudja betartani ezt az ígéretét. Úgy fogalmazott: reméli, hogy valóban átmeneti intézkedésről van szó és a kormány 2012-től újragondolja az elvonás mértékét.
Rekord alacsony szinten, 1 százalékon hagyta irányadó kamatát az Európai Központi Bank; a döntés megfelel az elemzői várakozásoknak. Az EKB irányadó kamata 2000-től 2008 októberéig 4,25 százalék volt, azóta pedig a gazdasági válság miatt folyamatosan csökkent. Az 1 százalékos kamaton 2009 májusa óta nem változtat az Európai Központi Bank.
Új rendőri vezetőket nevezett ki a belügyminiszter. Pintér Sándor a Repülőtéri Rendőr Igazgatóság vezetőjének Török Zoltánt, a Készenléti Rendőrség parancsnokának pedig Balogh Jánost nevezte ki. Szabó Jenő eddigi nógrádi főkapitány a jövőben a Rendvédelmi Szervek Védelmi Szolgálatának vezetője lesz, a volt Veszprém megyei rendőr-főkapitány, Bolcsik Zoltán feladata pedig miniszteri biztosként a Nemzeti Védelmi Szolgálat létrehozása.
Előzetes letartóztatásba helyezte Tátrai Miklóst, a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. volt vezérigazgatóját és Császi Zsolt egykori értékesítési igazgatót a Pesti Központi Kerületi Bíróság. A két volt vezetőt kedden vették őrizetbe a Sukoró-ügy miatt. Tátrai Miklóst különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezeléssel, Császi Zsoltot pedig bűnsegédlettel gyanúsítják.
A miniszterelnök szerint tudatos nevelőmunkával, elkötelezett kormányzat és felelős sportszövetség mellett van esélye a magyar futballnak. Orbán Viktor a Sport TV-nek adott interjúban azt mondta: sportbarát kormányt irányít, és ha egy sportág letesz az asztalra egy 5-10 éves fejlesztési tervet, akkor a kabinet mellé áll. A miniszterelnök szerint minőségi változást hoz, hogy Csányi Sándor lett a Magyar Labdarúgó Szövetség elnöke. Orbán Viktor komoly kulturális problémának nevezte a lelátókon megfigyelhető szurkolói magatartást. Ezen szerinte feltétlenül változtatni kell. A miniszterelnökkel készült interjú péntek 18 órától látható a Sport1 csatornán.
Földbe csapódott az iráni elnök helikoptere - Ebrahim Raiszi és külügyminisztere is meghalt