Infostart.hu
eur:
364.63
usd:
324.81
bux:
144484.17
2026. november 5. csütörtök Imre

Csepeli kettős gyilkosság: vádemelési javaslat csalás és sikkasztás miatt

Befejezték a csalás, sikkasztás és magánokirat-hamisítás ügyében indított nyomozást abban a csepeli iskolában, amelyben tavaly januárban a kettős gyilkosság történt; a D. Gábor (az emberölés egyik gyanúsítottja) és K. Ildikó ellen indított eljárásban a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) vádemelést javasolt - közölte a rendőrség szerdán honlapján.

D. Gábor, aki az intézmény gazdasági igazgatója volt és K. Ildikó az iskola sérelmére mintegy négymillió forint értékben sikkasztást, körülbelül egymillió forintos csalást, az iskola fenntartójának sérelmére pedig több mint egymillió forint értékben szintén sikkasztást követett el.

A BRFK az ügy iratait vádemelési javaslattal a Budapesti XX., XXI. és XXIII. kerületi Ügyészségnek küldi meg - írta a BRFK.

Deme Gábor, az iskola volt gazdasági igazgatója, aki korábban az MSZP csepeli szervezetének is tagja volt, valamint K. Ildikó, az iskola volt dolgozója a gyanú szerint egyebek mellett tisztítószerekről kiállított számlákkal, valamint más egyéb hamis szerződésekkel csalt, de többször loptak az iskola házipénztárából is.

A rendőrség közleményéből kiolvasható: Deme Gábor és K. Ildikó már 2007 óta okoztak anyagi kárt az iskolának.

2007-ben a K. Ildikó tulajdonában levő bt. nevében öt, több mint egymillió forintról szóló számlát állítottak ki, melyek tartalma szerint a gazdasági társaság az iskolában oktatási tevékenységet végzett. Az iskola folyószámlájáról történő átutalások egy részét pedig D. Gábor kezdeményezte. "Annak ellenére, hogy mint a cég beltagjának tudomással kellett rendelkeznie arról, hogy az ténylegesen nem végzett oktatási tevékenységet az iskola részére"- írta a BRFK közleményében.

A BRFK szerint 2008-ban D. Gábor arra kért egy vállalkozót, hogy az iskola részére állítson ki tisztítószerekről szóló készpénzes számlákat, amelyeknek ÁFA részét visszaadja. A vállalkozó tisztítószert nem adott el az iskolának, ennek ellenére az időszaki pénztárjelentésében szerepel. A tisztítószerekről, valamint egyéb - például takarításokról szóló - valótlan tartalmú számlák ellenértékét az iskola házipénztárából K. Ildikó vette ki.

Deme Gábort emellett azzal is gyanúsítják, hogy az iskola öt munkatársának, valamint saját magának, hamis kiküldetési rendelvényeket állított ki. Az adatok szerinti kiküldetéseken azonban egyikük sem vett részt. Az iskola számláján ezek közel egymillió forintos tételként jelentek meg, de valószínűleg a teljes összeget K. Ildikó vette fel.

A Csepel-sziget Általános és Szakképző Iskolában 2009. január 7-én megölték az intézmény igazgatóját és helyettesét. A gyilkosság után a rendőrség két embert vett őrizetbe: a bűncselekmény során megsérült gondnokot, K. Tamást és a tanintézmény gazdasági igazgatóját, Deme Gábort, aki a kerületi önkormányzat pénzügyi bizottságának szocialista tagja volt.

A kettős emberöléssel kapcsolatban a BRFK két büntetőeljárást is indított 2009 januárjában: az életvédelmi osztály az emberölés miatt folytat nyomozást a gondnokkal és a volt gazdasági igazgatóval szemben, előzetes letartóztatásuk mellett. A gazdaságvédelmi osztály pedig sikkasztás, csalás és okirat-hamisítás bűntett miatt folytatott eljárást, mely során gyanúsítottként hallgatták ki a volt gazdasági igazgatót és az iskola egyik alkalmazottját, K. Ildikót.

A BRFK egy korábbi közleménye szerint: az emberölés miatt indult eljárás során a nyomozók bizonyítékokat találtak arra, hogy vagyon elleni bűncselekmények is történhettek a csepeli iskolában, és ezek az emberölés motivációjaként is szolgálhattak.

A kettős gyilkosság ügyében bűnpártolással vádolták meg a volt csepeli rendőrkapitányt. Ellene idén májusban lakásvásárlása ügyében is nyomozást indított a rendőrség hűtlen kezelés bűntette miatt.

Címlapról ajánljuk
„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után

„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után

A gólok és gólpasszok szolgáltatóit is megszólaltatta a mérkőzést közvetítő televízió, mind úgy vélekedtek, hogy összességében megérdemelt sikert aratott az Európa-liga őszi szakaszában a Ferencváros az AC Milan legendás stadionjában, a San Siróban. Kiderült, a Milan videóelemzői sem voltak képesek lekövetni, mi zajlik a meccsen, nem tudták segíteni a kispadot abban, hogyan tudna a sokszoros sztárgárda fordítani.

„A titok felnagyítja a bűnt, félelmetessé teszi” – szakértők az aktanyilvánosságról

Azzal kapcsolatban, hogy a világhálón az ügynöktémában is lehet durva támadásokra, mocskolódásra számítani, Orvos-Tóth Noémi hangsúlyozta: meg kell húzni a határt és a mérgezővé váló terekből ki kell szállni.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.06. péntek, 18:00
Balogh László
az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×