Infostart.hu
eur:
363.94
usd:
325.2
bux:
146041.39
2026. november 3. kedd Győző

Így alakítaná át Budapestet a Jobbik főpolgármester-jelöltje

Nem szüntetné meg a kerületeket, de egyebek mellett az építésügyet, a közutak fenntartását vagy a jegyzői rendszert központosítaná a Jobbik főpolgármester-jelöltje. Staudt Gábor az InfoRádió Aréna című műsorában elmondta: sok pénzt emészt fel, hogy ezeket a feladatokat a 23 kerület külön-külön látja el.

A Jobbik semmiképpen sem szüntetné meg a kerületeket Budapesten, mert kell egy kisebb közigazgatási egység, amelynek történelmi hagyományai is vannak - mondta az InfoRádió Aréna című műsorában a párt főpolgármester-jelöltje.

Staudt Gábor azonban hozzátette: vannak olyan területek, amelyeket központosítani kellene. Ilyen az építésügy, mert a politikus elfogadhatatlannak tartja, hogy - mint fogalmazott - a kerület vagy a helyi oligarchák kénye-kedve szerint alakul a szabályozás és a város képe.

Budapestnek egy centralizált, korrupciómentesen működő, komoly szakértelemmel felruházott építésügyi hatóságra van szüksége - hangsúlyozta Staudt Gábor.

Úgy véli, központosítani kellene a közutak és a közterületek fenntartását, illetve a jegyzők rendszerét, valamint létre kellene hozni a városőrséget. Ezeket a feladatokat, ha a 23 kerület külön oldja meg, akkor az gazdaságtalan, mert rendkívül sok pénzt emészt fel - emelte ki a főpolgármester-jelölt.

Hanganyag: Ignáth Márk

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Rögtön bocsánatkéréssel kezdte az új legfőbb ügyész

Rögtön bocsánatkéréssel kezdte az új legfőbb ügyész

Megkövette a társadalmat az ügyészi szervezet nevében az elmúlt időszak egyes döntései miatt az új legfőbb ügyész, Fejes Péter. Az őt jelölő Baka András köztársasági elnök is nyilatkozott Fejes Péter megválasztása után.
inforadio
ARÉNA
2026.11.03. kedd, 18:00
Horváth Gábor
a Költségvetési Tanács elnöke
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×