Infostart.hu
eur:
384.94
usd:
331.88
bux:
122311.2
2026. január 16. péntek Gusztáv

Nem lefutott a meccs, a második fordulóban is minden szavazat számít

A korábbi voksolások alapján nem lehet következtetni arra, hogy mekkora lesz a részvétel az országgyűlési választások második fordulójában. Az azonban nem véletlen, hogy a pártok intenzív kampányt ígérnek a következő két hétben azért, hogy minél inkább mozgósítsák a szavazóikat. Nagy Tamás összeállítása.

1998-ban és 2002-ben a választásra jogosult állampolgárok nagyobb százalékban mentek el szavazni a választások második fordulójában, mint az elsőben. 12 évvel ezelőtt az első fordulóban 56,2, két héttel később pedig 57 százalékos volt a részvétel. Nyolc éve pedig a 70,5 százalékos első forduló után a szavazók 73,5 százaléka ment el szavazni a második fordulóban.

A többi évben mind alábbhagyott a szavazói kedv a második körre. Ezek alapján lehetetlen megjósolni, hogy a 64,38 százalékos vasárnapi részvétel után két hét múlva a jogosultak hány százaléka megy el szavazni.

Hiába gondolhatják sokan, hogy már előre lefutott meccsről van szó, a tét minden parlamentbe jutó pártnak nagy. 57 egyéni választókerületben maradt nyitott a verseny, ebből 56-ban a Fidesz jelöltje kapta a legtöbb szavazatot, mindössze egyben, Budapest 20-as körzetében vezet az MSZP-s Tóth József. Itt a fideszes jelölt áll a második helyen. Ezzel együtt nyolc olyan körzet van, ahol csak minimális előnnyel tudott győzni az első helyezett, háromban jobbikos, kettőben pedig MSZP-s a második helyezett.

Nem csoda, hogy mindegyik párt, amelynek a jelöltjei versenyben maradtak a második fordulóra, komoly és intenzív kampányt ígért a következő két hétben. A vasárnapi voksolás ugyanis bebizonyította, hogy minden szavazat számít. A szocialisták a Fidesz kétharmados többségét akarják megakadályozni, a Fidesz a minél stabilabb parlamenti többség érdekében akar minél több szavazót voksolásra buzdítani, a Jobbiknak pedig a szocialisták legyőzése lenne a legfontosabb, bár arra már kicsi az esélye, hogy a legnagyobb ellenzéki párttá váljon.

A minél nagyobb részvétel mellett a legtöbb a visszalépéseken múlik. Az MSZP és a Jobbik közölte, ezt sehol nem teszik meg senki kedvéért. A szocialisták viszont - a kétharmados Fidesz többség megakadályozása érdekében - a Lehet Más a Politikát kérték arra, hogy a demokratikus összefogás jegyében, ahol lehet, lépjenek vissza az MSZP javára. Ez persze nem jelentené azt, hogy ez esetben az LMP szavazói el is mennének a második fordulóban voksolni, és ha el is mennének, akkor az MSZP-re szavaznának.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

A legtöbb helyen nem szabad a jégre menni a tavainkon, folyóinkon

Az életével játszik, aki sétálgat a Duna jegén. A hévégén is kitart a kemény fagy és sokan foglalkozhatnak azzal a gondolattal, hogy előveszik a korcsolyájukat és ellátogatnak valamelyik befagyott természetes vízhez, ehhez azonban előzetesen több dolgot tudni kell. Például a legnagyobb tavakon nem alakult ki ehhez elég vastag jég, máshol pedig néhány praktikát érdemes észben tartani.
inforadio
ARÉNA
2026.01.19. hétfő, 18:00
Pletser Tamás
az Erste Bank olaj- és gázipari elemzője
Azonnal reagált a forint Trump szavaira!

Azonnal reagált a forint Trump szavaira!

Miközben a világ még a meghökkentő venezuelai eseményeket sem emésztette meg, Donald Trump amerikai elnök már az iráni katonai beavatkozást mérlegeli, Grönland megszerzéséről beszél és újabb támadást indított a Fed elnöke ellen. A héten így a befektetők a geopolitikai feszültségekre figyelnek, illetve Japánra, ahol az a kérdés, hogy Tokió közbelép-e a jen gyengülésének megállítása érdekében. A friss amerikai ipari termelési adat eközben vegyes képet mutat: a termelés bővült, de a szerkezete a várakozásoktól jelentősen eltért. A forint az elmúlt 5 napban enyhe erősödést mutat az euróval szemben, míg a dollárnál éppen fordított jelenséget figyelhetünk meg, a mai napon pedig még nem találta meg az irányt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×