Infostart.hu
eur:
353.45
usd:
309.08
bux:
143072.29
2026. július 3. péntek Kornél, Soma

Schiffer András: úgy tűnik, a csoda bekövetkezett

Úgy tűnik, a csoda bekövetkezett - jelentette ki a legfrissebb választási eredmények kapcsán Schiffer András vasárnap este a párt választási központjában.

Az LMP listavezetője - aki a párt vezérkarával közösen állt ki a sajtó elé - azt mondta, történelmet írtak, mert nemcsak a negyedik legnagyobb pártként bekerültek a parlamentbe, de felülmúlták a közvélemény-kutatók várakozásait.

A sajtótájékoztató némi csúszással kezdődött, mert túl sok fotós, operatőr, újságíró és szimpatizáns zsúfolódott össze a felállított színpad előtt. Utóbbiakat megkérték, hogy hagyják el a helyiséget, míg az elől álló fotósokat és újságírókat arra kérték,hogy guggoljanak le, hogy a hátul elhelyezett kamerák is láthassák az emelvény állókat.

Schiffer András úgy fogalmazott, amit az LMP elért, az reményt jelent az ország számára, hogy lehet tisztességgel politizálni. Hozzátette, hogy parlamentbe jutásukkal egy új generáció lépett be a politikába, hiszen ők voltak azok, akik a legfiatalabb jelölti gárdával vitték végig a kampányt.

Leszögezte, az Országgyűlésben olyan politikát akarnak megvalósítani, amely alapján van remény arra, hogy az ország kilábal abból a helyzetből, ahol a politika kizárólag a szekértáborok küzdelméről és a haszonszerzésről szólt.

Egyúttal köszönetet mondott a választóknak és aktivistáiknak, hogy pártjuk a semmiből indulva felkerült a politikai térképre és Magyarországon először egy ökopolitikai erő is bejutott a parlamentbe.

Kiemelte, hogy ez a teljesítmény annak fényében még nagyobb, hogy a legtöbb választókerületben olyan emberek dolgoztak a kampánystábjaikban, akiknek ez volt az első választási hadjáratuk.

Köszönetet mondott a párt kampánycsapatának is, mert - szavai szerint - hihetetlen munkát végeztek, hiszen "ilyen szerény infrastruktúrával és ilyen szerény anyagi forrással nagyon sokan minket egy százalék alá jósoltak".

Schiffer András beszédét a párt "Igen, lehet!" szlogenével zárta.

Karácsony Gergely, a párt kampányfőnöke a mandátumbecslésre vonatkozó kérdésre azt válaszolta, 15-20 fő között lesz az LMP frakciója, ami messze több, mint sokan gondolták. Hozzátette: a frakcióvezető személyéről még nincs döntés, de a pozíciókon nem fognak összeveszni.

Elsők között olyan törvénymódosításokat fognak beterjeszteni, amelyek a demokrácia intézményrendszerét erősítik és az emberek hitét visszaadják a demokráciába. Ehhez kapcsolódva Karácsony Gergely azt mondta, azok az emberek, akik még most is kint állnak, hogy leadják szavazatukat, ők példát mutatnak demokráciából.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Hiába a hatalmas dugók – akár szeptember közepéig is lezárva maradhat esténként a pesti alsó rakpart

Sokan közlekedési dugókra panaszkodnak, de a városvezetés szerint folyamatosan figyelik, okoz-e gondot a rakpartlezárás hétköznapokon. Most az a terv, hogy a szeptemberi Európai Mobilitási Hét végéig érvényben marad a hétköznapokon 17 órától hajnali 5 óráig tartó lezárás az autós forgalom elől. Beke Károly, a Budapesti Művelődési Központ osztályvezetője azt hangsúlyozta az InfoRádióban: ha forgalmi akadályok, fennakadások lesznek, akkor változtatnak a terven.
inforadio
ARÉNA
2026.07.06. hétfő, 18:00
Kovács Erik
a Mathias Corvinus Collegium Klímapolitikai Intézet vezető kutatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×