Infostart.hu
eur:
361.76
usd:
311.85
bux:
131773.44
2026. május 20. szerda Bernát, Felícia

Országos listát javasol az MSZP választmánya

Évzáró ülést tart hétvégén az MSZP választmánya; a zárt ülésen az elnökséggel közösen javaslatot tesznek a jövő heti kongresszusnak a párt országos listájára.

Simon Gábor választmányi elnök elmondta, a befutó képviselői helyekre mindenképpen azokat jelölik, akik az elmúlt nyolc évben a baloldalért végzett munkájukkal, kiemelkedő teljesítményükkel tűntek ki. Hozzátette: a listát minden bizonnyal a miniszterelnök-jelölt és a pártelnök vezeti.

Fontosnak tartja azt is, hogy a választmány azoknak a hiteles, szimbolikus személyiségeknek adjon befutó pozíciót, akik hajlandóak minden erejükkel a kampányra koncentrálni, és akik a következő hónapokat arra használják majd, hogy a közvélemény-kutatások jelenlegi eredményeit félretéve mindent megtegyenek a győzelemért.

A választmány zárt ülést tart, az általa javasolt képviselői listát pedig a december 12-i kongresszus módosítja vagy fogadja majd el.

Az országos elnökség pénteken teszi meg javaslatát a választmánynak a listáról.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Scherer Péter utolsó interjúja az InfoRádióban: nem volt megírva semmi…

Hatvannégy éves korában kedd délelőtt elhunyt Scherer Péter. A Jászai Mari-díjas színművész az idén januárban interjút adott az InfoRádiónak, amelyben az akkor elnyert Páger Antal-díj jelentette elismerés mellett beszélt a pályája kezdetéről, a Mucsi Zoltánnal alkotott legendás párosukról, a színésszé válás rögös útjáról és arról is, miért fontos, hogy a néző kapjon hideget és meleget is.
inforadio
ARÉNA
2026.05.20. szerda, 18:00
Horn Gábor
a Republikon Alapítvány kuratóriumi elnöke
Kisebb lefordulás az amerikai tőzsdéken

Kisebb lefordulás az amerikai tőzsdéken

A tőzsdei hangulatot továbbra is az iráni helyzet mozgatja, Donald Trump elhalasztotta a tervezett katonai csapást Irán ellen, és egy lehetséges nukleáris megállapodásról beszélt, amire az olajár esni kezdett. A vállalati hírek közül az Uniper került fókuszba, a német kormány elindította az energiacég értékesítési folyamatát, miután a 2022-es energiaválság idején 13,5 milliárd euróért államosította a társaságot. Ami a tőzsdei mozgásokat illeti, Ázsiában vegyes elmozdulásokat láttunk reggel, Európában viszont enyhe emelkedéssel kezdődött a nap, majd a nyitástól távolodva egyre jobb lett a hangulat. Az USA-ban ezzel szemben esés volt kedden, főleg a technológiai szektorban.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×