Infostart.hu
eur:
362.55
usd:
312.64
bux:
131773.44
2026. május 19. kedd Ivó, Milán

Sztrájkbizottság alakul az MTV-ben

Sztrájkbizottságot alakít a Magyar Televízió dolgozóinak három reprezentatív érdekképviselete - közölte a vállalat üzemi tanácsának elnöke.

Kapuvári Gábor elmondta: a Magyar Televízió Gyártásvezetői Szakszervezete, a Televíziós Dolgozók Szakszervezete és a Televíziós Műsorkészítők Érdekvédelmi Szövetsége az 1650 munkavállaló mintegy egyharmadát tömöríti.

Az előkészületek egyik, név nélkül nyilatkozó résztvevőjének tájékoztatása szerint céljuk a bérek legalább reálértéken tartása, valamint a munkahelyek biztonságának garantálása. Mint mondta, öt éve nem volt fizetésemelés a cégnél, a költségvetési megszorítások miatt pedig veszélyeztetve érzik sokuk állását.

Az MTI a sztrájkbizottság előkészületeinek egyik szervezőjétől úgy értesült csütörtökön: még a nap folyamán írásban kérik Medveczky Balázs ügyvezetőt, hogy tegyen lépéseket a vezetők és a beosztottak javadalmazása közötti aránytalanságok tompítására.

Kapuvári Gábor elhárította a részletekkel kapcsolatos érdeklődést, annyit azonban elmondott: ismeretei szerint a belsősök négy százalékára jut a bértömeg 13 százaléka, s miközben a menedzsment tagjainak milliós fizetéseiről jelennek meg sajtóhírek, 637 olyan MTV-alkalmazottról tudnak, akinek havi bruttó bére nem éri el a 250 ezer forintot.

Címlapról ajánljuk

Jelképes helyről üzent a magyar–lengyel barátságról Magyar Péter

Magyar Péter örül, hogy a magyar–lengyel kapcsolatok visszakerülhetnek megérdemelt helyükre. Ezt maga a miniszterelnök hangsúlyozta kedden, miután udvariassági látogatást tett Grzegorz Rys bíborosnál, krakkói érseknél a Wawelben.
Tízszeres árfolyamemelkedés után 26 éves csúcsra ment egy magyar blue chip

Tízszeres árfolyamemelkedés után 26 éves csúcsra ment egy magyar blue chip

A tőzsdei hangulatot továbbra is az iráni helyzet mozgatja, Donald Trump elhalasztotta a tervezett katonai csapást Irán ellen, és egy lehetséges nukleáris megállapodásról beszélt, amire az olajár esni kezdett. A vállalati hírek közül az Uniper került fókuszba, a német kormány elindította az energiacég értékesítési folyamatát, miután a 2022-es energiaválság idején 13,5 milliárd euróért államosította a társaságot. Ami a tőzsdei mozgásokat illeti, Ázsiában vegyes elmozdulásokat láttunk reggel, Európában viszont enyhe emelkedéssel kezdődött a nap, majd a nyitástól távolodva egyre jobb lett a hangulat. Az USA-ban ezzel szemben esés látszik, főleg a technológiai szektorban. A hazai piacon a Magyar Telekomot érdemes kiemelni, melynek árfolyama a mai kereskedésben 26 éves csúcsra emelkedett.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×