Infostart.hu
eur:
361.71
usd:
311.56
bux:
131758.92
2026. május 19. kedd Ivó, Milán

A BKV-nak januárig átlátható működésűvé kell válnia

Konkrét eredmény nélkül zárult a miniszterelnök és a főpolgármester tárgyalása a budapesti közlekedés finanszírozásáról. Demszky Gábor a BKV, a Volán és a MÁV egységes kezelésére tett javaslatot. Tarlós István, a Fidesz fővárosi frakcióvezetője szerint ez már az ellenzéki párt Budapest programjában is szerepelt.

A kormány a városvezetéssel együtt jövő januártól is biztosítja a budapesti tömegközlekedés finanszírozását - közölte főpolgármester Bajnai Gordon szavai idézve, miután egyeztetett a miniszterelnökkel.

Demszky Gábor jelezte, hogy a következő két héten szakértői egyeztetések folynak arról, hogy miképpen oldható meg technikailag a 90 milliárdos adósságállománnyal küszködő BKV 29 milliárdos tervezett jövő évi hiánya.

Demszky Gábor ismertette az általa javasolt csomag részleteit. Ez alapján a főváros jövőre öt, 2011-ben pedig tíz milliárd forintra kívánja növelni a jelenlegihez képest a támogatás teljes nagyságrendjét. Ezzel párhuzamosan hét milliárd forintot takarítana meg a BKV gazdálkodásában.

A találkozó után Bajnai Gordon miniszterelnök nem jelent meg a sajtó képviselői előtt. Szollár Domokos kormányszóvivő hangsúlyozta, hogy a városnak működnie kell, a BKV-ra pedig ehhez szükség van, de a problémák megoldásához a társaságnak átláthatóan kell működnie. Kiemelte azt is, hogy a BKV-nak erre január közepéig van ideje.

Hozzátette, hogy át kell alakítani a tömegközlekedés rendszerét, hogy hosszú távon is meg tudják oldani az évről évre visszatérő problémákat.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Magosz-figyelmeztetés: a veszélyhelyzet végével megszűnt az ukrán import tilalma is

Magosz-figyelmeztetés: a veszélyhelyzet végével megszűnt az ukrán import tilalma is

Május 13-ával hatályukat vesztették a veszélyhelyzeti rendeletek, köztük az is, amely tiltotta az ukrán agrártermékek behozatalát – figyelmeztet a Magosz. Több mint 20 ukrán termék, például gabonák és baromfi importja vált lehetővé, ami hátrányosan érinti a gazdákat Cseh Tibor András, a szervezet főtitkára szerint.

Kegyelmi botrány: most újra Magyar Péternél pattog a labda, majd Sulyok Tamásnál fog

Nyilvánosságra hozta a kormány a kegyelmi botrány iratainak egy részét. Ezt Magyar Péter miniszterelnök jelentette be rendkívüli sajtótájékoztatóján. Az elhangzottakra már az államfő és a Fidesz is reagált. Sulyok Tamás közölte: átadja Magyar Péternek a nála lévő dokumentumokat, ha „hivatalos felkérést kap rá”. Két ügyvéd is reagált.
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×