eur:
394.04
usd:
365.7
bux:
0
2024. március 29. péntek Auguszta

Bizonytalanságok az előadóművészeti törvény körül

Még mindig sok a megválaszolatlan kérdés a színházi szakmában a márciusban hatályba lépett előadóművészeti törvény kapcsán - mondta a Thália Színház igazgatója az InfoRádió Aréna című műsorában. Zimányi Zsófia szólt arról is, a tavalyihoz képest 20 százalékkal kevesebb pénzből kellett megvalósítani a nemrégiben befejeződött Budapesti Õszi Fesztivált.

Továbbra sem lehet tudni, hogyan kapnak a színházak támogatást a márciusban hatályba lépett előadóművészeti törvény alapján - mondta az InfoRádió Aréna című műsorában a Thália Színház igazgatója.

Zimányi Zsófia kiemelte: befogadó színházként a Thália rossz helyzetbe kerül, sőt, idén sem is kaptak annyi pénzt az államtól, amennyi a nézőszám alapján járt volna.

A tavalyihoz képest szűkebb költségvetéssel, 20 százalékkal kevesebb pénzből kellett megvalósítani a nemrégiben befejeződött Budapesti Õszi Fesztivált - mondta a Budapesti Fesztiválközpont Kht. igazgatója. Zimányi Zsófia kifejtette: nem találtak szponzort, így kevesebb programot terveznek, és megpróbálják lejjebb faragni a fellépő művészek díját is.

Hanganyag: Kocsonya Zoltán

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Teljes a patthelyzet a bécsi repülőtéren

Hiába a 36 órás sztrájk, megszakadtak a tárgyalások a szakszervezetek és az Austrian Airlines osztrák légitársaság között. A dolgozók a Lufthansa leányvállalatánál ugyanolyan béreket követelnek, mint az anyacégnél, ahol egyébként a közelmúltban zárult egy sikeres munkabeszüntetés.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.02. kedd, 18:00
Káel Csaba
a MÜPA vezérigazgatója, filmügyi kormánybiztos
A kormány veszélyhelyzeti intézkedései vannak Brüsszel asztalán

A kormány veszélyhelyzeti intézkedései vannak Brüsszel asztalán

Az Európai Bizottság két ügyben is kötelezettségszegési eljárást indított Magyarország ellen a közbeszerzésre vonatkozó uniós jogszabályok megsértésére hivatkozva még tavaly év végén, amelyek heteken belül új szintre léphetnek. A Portfolio uniós döntéshozóktól úgy értesült, hogy több esetben látnak még kételyeket a magyar közbeszerzési rendszert illetően, így valószínűleg további egyeztetésekre lesz szükség, ezek után májusban felszólítást küldhetnek, hogy ne citálják Magyarországot az Európai Unió Bírósága elé.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×