Infostart.hu
eur:
364.04
usd:
325.38
bux:
144537.35
2026. október 13. kedd Ede, Kálmán

Jogerősen feloszlatta a Magyar Gárdát a bíróság

Jogerősen feloszlatta a Magyar Gárda Hagyományőrző és Kulturális Egyesületet a Fővárosi Ítélőtábla csütörtökön kihirdetett ítéletében.

A felperesként eljáró Fővárosi Főügyészség a szervezet 2007. december 9-ei, Tatárszentgyörgyön tartott felvonulása után döntött arról, hogy bíróság előtt kezdeményezi a feloszlatását. Az ügyészség szerint a Magyar Gárda tényleges tevékenységét az egyesületi joggal visszaélve végzi, működése a cigány népcsoport szabadságának és jogainak olyan fokú sérelmével jár, amely indokolja a feloszlatást.

A Magyar Gárda Hagyományőrző és Kulturális Egyesületet a Fővárosi Bíróság elsőfokú, nem jogerős ítéletével tavaly decemberben oszlatta fel. Ezt hagyta helyben és emelte jogerőre másodfokon a Fővárosi Ítélőtábla csütörtökön.

A tavaly decemberi elsőfokú ítélet kihirdetéskor a bíró indoklásában azt mondta: a Magyar Gárda azzal, hogy létrehozott egy mozgalmat, olyan tevékenységnek adott keretet, amely Tatárszentgyörgyön jogszabályba ütköző rendezvénybe torkollott.

Az ott elhangzott beszédek többek között a "cigánybűnözést" állították a középpontba, és ezzel sértették a cigány kisebbség méltóságát. Közjogi méltóságok, köztük Sólyom László államfő, továbbá a parlamenti pártok egybehangzóan ítélték el a 2007 decemberi felvonulást.

Címlapról ajánljuk
Elfogadta az ügynökakták nyilvánosságra hozatalát elhalasztó előterjesztést az Országgyűlés

Elfogadta az ügynökakták nyilvánosságra hozatalát elhalasztó előterjesztést az Országgyűlés

Az Országgyűlés – 129 támogató és 33 ellenszavazat, valamint 8 tartózkodás mellett – elfogadta az ügynökakták nyilvánosságra hozatalát két héttel elhalasztó előterjesztést. A vitában a KDNP vezérszónoka jelezte, nem támogatják a javaslatot, míg a Mi Hazánk korábbi aggályai beigazolódását látta a határidő-módosításban.

Nagy Attila Tibor: Orbán Viktor és a Fidesz elkezdte feldolgozni a vereséget, de a nyelvezetük csak az idősebbekhez szól

A Fidesz mintha kezdené feldolgozni a választási vereséget, de az „újkommunista”, illetve „baloldali” jelzők szitokszóként használata az ellenfélre, illetve a kormányzati gazdaságpolitikára kevés, hiszen csak az idősebbekhez szól, de egyáltalán nem szólítja meg a fiatalokat – vélekedett Nagy Attila Tibor az InfoRádióban. A politikai elemző beszélt a KDNP esetleges Fidesztől való „leválásáról”, valamint Magyar Péter miniszterelnökkel vívott saját személyes szócsatájáról is.
inforadio
ARÉNA
2026.10.13. kedd, 18:00
Turi Attila
a Magyar Művészeti Akadémia elnöke
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×