Infostart.hu
eur:
363.31
usd:
326.18
bux:
143453.78
2026. november 6. péntek Lénárd

Vigyázat: a játszótereken is lehet kullancs!

A globális felmelegedés kedvez a kullancsok szaporodásának és túlélőképességük erősödésének. A InfoRádiónak nyilatkozó bőrgyógyász arra figyelmeztet, hogy a lakókörnyezetünkben sem vagyunk biztonságban, az aljnövényzetben lévő kullancsok hamar eljuthatnak az ember testhajlataiba. Nagy Katalin szerint a kisgyermekeket fokozottan óvni kell, ebben nagy a szerepe van a védőoltásnak.

A kullancsok száma a hőmérséklet emelkedésével fokozatosan nő, így mostanra már szép számmal vannak a köztereinken, akár a játszótereken és az utcán is - mutatott rá Nagy Katalin bőrgyógyász. Az állatok kora tavasztól támadásba lendülnek, és egyre nagyobb területeket vesznek "uralmuk alá".

Tévhit, hogy kullancsot csak fák alatt kaphatunk, mivel az apró vérszívó a talajról mászik fel a bőrünkön, így leginkább a gyermekek vannak veszélyben.

Egy vizsgálat szerint ráadásul az állatok 20 százaléka fertőzött Lyme-kórral, így nem árt az óvatosság.

A kullancs a Lyme-kór mellett az agyhártya- és agyvelőgyulladást is terjeszthetik. Ha időben felfedezik, akkor a kullancsok által terjesztett Lyme-kór könnyen gyógyítható antibiotikummal. Árulkodó jel lehet a vörös folt; ha ez megjelenik a testen, valószínű a fertőzés, bár a kór nem minden esetben jár együtt ezzel a közismert tünettel.

A legtöbb szakember jónak tarja a riasztószereket, amelyek általában a szúnyogokat is távol tartják, mert semlegesítik a verejtékillatot, azt amely a vérszívókat vonzza. Kirándulás után hasznos átvizsgálni az egész testünket, és ha találunk magunkon élősködőt, azt azonnal el kell távolítani. Erre legalkalmasabb eszköz egy csipesz.

Ha találnánk a bőrünkön kullancsot, azt minél hamarabb el kell távolítani, mielőtt még a betegséget okozó méreganyagot az állat befecskendezné a szervezetbe. Az otthoni eltávolításnál ne nyomjuk össze a kullancs testét, mert ha ezt tesszük, magunkba fecskendezhetjük a kórokozókat.

Ezen kívül nem tépni kell az állatot, hanem lassan, gyakran akár fél percig is húzni. Ez után már könnyen el lehet távolítani az élősködőt anélkül, hogy bármilyen testrésze a bőrben maradjon.

Hanganyag: Gál Ildikó

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Ügynökakták – olyan nevek is előkerültek, amelyek a történészt is meglepték

Ügynökakták – olyan nevek is előkerültek, amelyek a történészt is meglepték

Tényfeltáró bizottságot hoz létre a Mazsihisz az ügynöklisták nyilvánosságra kerülése után. A Zsidó Emlékezet Bizottsága azt vizsgálja majd, hogyan működött együtt az állambiztonság a rendszerváltás előtt a magyarországi zsidó felekezeti intézményekkel és közösségekkel.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
Megjött a hét legjobban várt adata - Azonnal reagálnak a piacok!

Megjött a hét legjobban várt adata - Azonnal reagálnak a piacok!

Történelmi eladási hullám söpört végig csütörtökön az amerikai tőzsdéken, az AI-részvények zuhanása pedig példátlan vagyonvesztést okozott. Az S&P 500 vállalatainak összesített piaci értéke egyetlen nap alatt mintegy 2900 milliárd dollárral csökkent, amire korábban még nem volt példa. A pánikhangulat péntek reggelre Ázsiát is elérte: a japán tőzsde több mint 6, a dél-koreai Kospi pedig több mint 8 százalékos mínuszban is járt, utóbbinál a kereskedést is fel kellett függeszteni. Délután fontos munkaerőpiaci adatok jöttek Amerikából, melynek hatására leszúrt az arany, és erősödni kezdett a dollár. Alapavetően azonban nem változtatta meg a piaci hangulatot a mostani adatközlés.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×