Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 6. péntek Lénárd

Sok külföldit várnak a Balatonra, a gyenge forint jól jön a turizmusnak

Sok külföldit várnak az idei szezonban a Balatonra, és abban reménykednek, hogy az utóbbi években növekvő belföldi érdeklődés sem esik vissza a tó iránt - mondta el az InfoRádiónak Hatvani Miklós, a Balaton Szövetség elnöke.

A szezonnyitó az első alkalom az egész Balaton térségében, amikor minden jelentősebb település egész napos rendezvénysorozatokkal csábítja a tóhoz annak szerelmeseit. A rendezvényekre az ebben az időszakban megszokottnál háromszor több vendéget várnak - mondta el Hatvani Miklós, a Balaton Szövetség elnöke. Siófokon mindig pünkösdkor, idén május 29-én tartják a szezonnyitó fesztivált.

Kifejtette: a Balaton Szövetség elsősorban nem az idegenforgalom területén működik, de nem áll tőle távol a turizmus. Reményeik szerint az idei szezon legalább olyan jó lesz, mint a tavalyi volt. A forint gyengesége ugyanis sok külföldit vonzhat a Balaton partjára, de bíznak abban, hogy nem csökken a néhány éve fokozódó belföldi érdeklődés sem, még ha nem is éri el azt a szintet, mint amit a Balaton fénykorában - tett hozzá.

A Balaton-parti települések turizmusra többnyire ugyanarra épül, de azért hangsúlyeltolódások vannak abban, ki melyik korosztálynak és milyen típusú kikapcsolódást, művelődési lehetőségeket nyújt. Az egyedi törekvések nem egymás ellen szólnak, és ezektől csak még színesebb a Balaton - vélekedett Hatvani Miklós.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Ügynökakták – olyan nevek is előkerültek, amelyek a történészt is meglepték

Ügynökakták – olyan nevek is előkerültek, amelyek a történészt is meglepték

Tényfeltáró bizottságot hoz létre a Mazsihisz az ügynöklisták nyilvánosságra kerülése után. A Zsidó Emlékezet Bizottsága azt vizsgálja majd, hogyan működött együtt az állambiztonság a rendszerváltás előtt a magyarországi zsidó felekezeti intézményekkel és közösségekkel.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
Tisza-kormány: beidézték Rogán Antalt, 400 millió euró jön Magyarországra

Tisza-kormány: beidézték Rogán Antalt, 400 millió euró jön Magyarországra

Már 2012-ben tudtak a bicskei gyermekotthonban történt szexuális bántalmazásokról és azok eltussolásáról, az erről készült ombudsmani jelentést pedig Balog Zoltán akkori miniszter és Polt Péter legfőbb ügyész is megkapta – derült ki a kegyelmi botrányt vizsgáló parlamenti bizottság pénteki ülésén. Budapestre látogatott az Európai Beruházási Bank elnöke, Nadia Calviño, akinek részvételével négy, összesen közel 400 millió euró értékű finanszírozási megállapodást kötöttek magyarországi beruházásokra. Eközben december 17-re beidézték Rogán Antal volt minisztert a végrehajtási visszaéléseket vizsgáló parlamenti bizottság elé. Polyák Gábor, az NMHH elnöke pedig bejelentette, hogy a hatóság a teljes magyar médiapiac átvilágításába kezd, többek között a KESMA, a 4iG és az Indamedia felvásárlásának vizsgálatával. Belpolitikai hírfolyamunk pénteken.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×