Infostart.hu
eur:
363.31
usd:
326.18
bux:
143453.78
2026. november 6. péntek Lénárd

Magán kezdi a spórolást a Bajnai-kormány

Akár már májustól csökkenhet a miniszterek alapilletménye 15 százalékkal. A Bajnai-kormány benyújtotta az első törvényjavaslatát, amellyel a kormány azt kívánja demonstrálni, hogy a takarékosságot saját magán kezdi.

Molnár Csaba kancelláriaminiszter a csütörtöki kormányszóvivői tájékoztatón elmondta: a kabinet azt kezdeményezi, hogy hétfőn házszabálytól való eléréssel, sürgősséggel tárgyalják és fogadják el a előterjesztést.

A törvényjavaslat indoklásából kiderül: a kormány célja, hogy csökkenjenek az állami vezetők juttatásai.

A javaslat megteremti annak lehetőségét, hogy a miniszterelnök az egyes miniszterek illetményét legfeljebb 15 százalékkal csökkentse. A törvény indoklása szerint ez a megoldás azt szolgálja, hogy a független alkotmányos szervek miniszteri illetményre jogosult tisztségviselőinek illetménye ne csökkenjen, az ugyanis arra teremtene veszélyes precedenst, hogy az Országgyűlés a még tőle is független közjogi tisztségviselőkre az illetményük meghatározásán keresztül gyakorol nyomást.

Az előterjesztés másik eleme szerint az állami vezetők nem válthatják ki pénzben ki nem vett szabadságukat, ha hatáskörgyakorlásuk megszűnésétől számított harminc napon belül ismét állami vezetővé választják őket.

A harmadik rendelkezés arról szól, hogy a jövőben a miniszterelnök, a miniszter és az államtitkár nem lesz jogosult jubileumi jutalomra, ez a juttatás csak a szakállamtitkárok esetében marad fenn.

Az MTI információi szerint hétfőn dől el, hogy a Fidesz hozzájárul-e házszabálytól való eltéréshez. Az ellenzéki párt azt kéri, hogy a parlament tűzze napirendre azt a 2006-ban benyújtott törvényjavaslatát, amely kezdeményezi: a 2002-es szintre állítsák vissza a miniszterek, államtitkárok, szakállamtitkárok fizetését.

A kormányfő saját hatáskörben dönthet arról, hogy az államtitkárok, szakállamtitkárok fizetését maximum 30 százalékkal eltérítse, ehhez nem kell törvénymódosítás - mondta Molnár Csaba csütörtökön.

Címlapról ajánljuk
Ügynökakták – olyan nevek is előkerültek, amelyek a történészt is meglepték

Ügynökakták – olyan nevek is előkerültek, amelyek a történészt is meglepték

Tényfeltáró bizottságot hoz létre a Mazsihisz az ügynöklisták nyilvánosságra kerülése után. A Zsidó Emlékezet Bizottsága azt vizsgálja majd, hogyan működött együtt az állambiztonság a rendszerváltás előtt a magyarországi zsidó felekezeti intézményekkel és közösségekkel.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
Megjött a hét legjobban várt adata - Azonnal reagálnak a piacok!

Megjött a hét legjobban várt adata - Azonnal reagálnak a piacok!

Történelmi eladási hullám söpört végig csütörtökön az amerikai tőzsdéken, az AI-részvények zuhanása pedig példátlan vagyonvesztést okozott. Az S&P 500 vállalatainak összesített piaci értéke egyetlen nap alatt mintegy 2900 milliárd dollárral csökkent, amire korábban még nem volt példa. A pánikhangulat péntek reggelre Ázsiát is elérte: a japán tőzsde több mint 6, a dél-koreai Kospi pedig több mint 8 százalékos mínuszban is járt, utóbbinál a kereskedést is fel kellett függeszteni. Délután fontos munkaerőpiaci adatok jöttek Amerikából, melynek hatására leszúrt az arany, és erősödni kezdett a dollár. Alapavetően azonban nem változtatta meg a piaci hangulatot a mostani adatközlés.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×