Infostart.hu
eur:
364.58
usd:
324.82
bux:
144484.17
2026. november 5. csütörtök Imre

Zuschlag táblázatokat mutatott

A Fiatal Baloldal (FIB) és a programjainak finanszírozásába bevont civil szervezetek gazdálkodásáról beszélt vallomásában Zuschlag János az ellene és tizenöt társával szemben folyó per tárgyalásán hétfőn Kecskeméten, a Bács-Kiskun Megyei Bíróságon.

Zuschlag János a meghallgatásának negyedik napján egy táblázat segítségével dátumszerűen bemutatta, az egyesületek pályázataiból milyen bevételek származtak, és azt is, hogy ezzel párhuzamosan a FIB egyes rendezvényire mekkora összeget kellett fordítani.

A vádlott részletesen feltüntette, hogy az adott civil szervezet számlájáról mekkora összeget vettek föl készpénzben vagy utaltak át onnan. Elmondta: szó sincs arról, hogy ezekből az egyesületi pénzekből bárki is eltett volna, magáncélokra használt volna föl. Hozzátette, hogy a pályázatok útján befolyt összegeket még ki is kellett egészíteni, hiszen azok önmagukban nem fedezték volna a FIB rendezvényeinek költségeit.

Közlése szerint ha bármilyen pályázati támogatás beérkezett a civil szervezetekhez, abból az éppen aktuális, legégetőbb kötelezettségeiket egyenlítették ki. Az egykori szocialista politikus kifejtette, hogy a FIB-es rendezvények, táborok költsége három részből állt: a szállás és étkezés költségéből, a programokra fordított összegből, valamint a távolabbról érkezett résztvevők utaztatásának díjából. A költségeket elvétve a FIB folyószámlájáról egyenlítették ki, de jellemzően "feketén", zsebbe fizettek.

A legnagyobb programok a szervezet tatai, debreceni és erdélyi táborai voltak, amelyek évről évre ismétlődtek. Ezért a pénzmozgások jellemzően nyaranta zajlottak - közölte. A civil szervezetek által rendezvényekre elnyert összegekből vásároltak számítógépet, bútorokat is, például egy kiskunhalasi ifjúsági információs irodába - ismerte el Zuschlag János.

A hétfői tárgyalás rövid szünettel kezdődött, mivel a hatodrendű vádlottat, Marsovszky Balázst - a FIB egykori fővárosi elnökét - sportbaleset érte, fekvőgipszet kapott, s ezért hétfőn és szerdán nem tud megjelenni a tárgyaláson. Ezért Fodor Endre tanácsvezető bíró ideiglenesen elkülönítette a hatodrendű vádlott ügyét.

Zuschlag Jánost, aki 2007. szeptember 21-e óta előzetes letartóztatásban van, különösen nagy kárt okozó, folytatólagosan, üzletszerűen, bűnszervezetben elkövetett csalás bűntettével vádolják.

Címlapról ajánljuk
„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után

„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után

A gólok és gólpasszok szolgáltatóit is megszólaltatta a mérkőzést közvetítő televízió, mind úgy vélekedtek, hogy összességében megérdemelt sikert aratott az Európa-liga őszi szakaszában a Ferencváros az AC Milan legendás stadionjában, a San Siróban. Kiderült, a Milan videóelemzői sem voltak képesek lekövetni, mi zajlik a meccsen, nem tudták segíteni a kispadot abban, hogyan tudna a sokszoros sztárgárda fordítani.

„A titok felnagyítja a bűnt, félelmetessé teszi” – szakértők az aktanyilvánosságról

Azzal kapcsolatban, hogy a világhálón az ügynöktémában is lehet durva támadásokra, mocskolódásra számítani, Orvos-Tóth Noémi hangsúlyozta: meg kell húzni a határt és a mérgezővé váló terekből ki kell szállni.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.06. péntek, 18:00
Balogh László
az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője
EZT OLVASTA MÁR?
×
2026. november 5. 21:51
×
×