Infostart.hu
eur:
364.63
usd:
324.81
bux:
144484.17
2026. november 5. csütörtök Imre

Csurka István újabb két évre a MIÉP elnöke

Újabb két évre Csurka Istvánt választották a Magyar Igazág és Élet Pártja elnökévé a szervezet XVI. országos gyulésén. A tanácskozáson újraválasztották helyettesét, Kovács Lászlót is.

"A megváltozott helyzetre tekintettel" alapszabályt módosítottak, az új dokumentum már nem a rendszerváltás, hanem a magyarság megmaradásának ügyével foglalkozik - mondta el az eseményt követő sajtótájékoztatón az elnök, akit ellenjelölt nélkül, a leadott 93 voksból 89-cel választottak újra.

Csurka István hozzátette: egy most elfogadott határozatukban követelik "a nemzetállam magyarországi megerősítését", például államosítások útján.

Ugyanakkor megjegyezte: a MIÉP helyzete nem rózsás, hiszen míg a megalakulás utáni években "addig szidtak bennünket, hogy besurrantunk a parlamentbe", most "következetesen végrehajtott műveletként" elhallgatják őket és üzenetüket, miközben "igazságaikat" más politikai erők forrásmegjelölés nélkül veszik át, és azokat legyengítve hirdetik.

Címlapról ajánljuk
„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után

„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után

A gólok és gólpasszok szolgáltatóit is megszólaltatta a mérkőzést közvetítő televízió, mind úgy vélekedtek, hogy összességében megérdemelt sikert aratott az Európa-liga őszi szakaszában a Ferencváros az AC Milan legendás stadionjában, a San Siróban. Kiderült, a Milan videóelemzői sem voltak képesek lekövetni, mi zajlik a meccsen, nem tudták segíteni a kispadot abban, hogyan tudna a sokszoros sztárgárda fordítani.

„A titok felnagyítja a bűnt, félelmetessé teszi” – szakértők az aktanyilvánosságról

Azzal kapcsolatban, hogy a világhálón az ügynöktémában is lehet durva támadásokra, mocskolódásra számítani, Orvos-Tóth Noémi hangsúlyozta: meg kell húzni a határt és a mérgezővé váló terekből ki kell szállni.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.06. péntek, 18:00
Balogh László
az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×