Infostart.hu
eur:
364.63
usd:
324.81
bux:
144484.17
2026. november 5. csütörtök Imre

A fővárosnak 130 millió forintjába kerül az Erzsébet-híd kivilágítása

Gazdasági válság ide vagy oda, hangsúlyozott környezetvédelmi érdekek és takarékossági célok ellenére az eddigi egy mellett további három budapesti híd kap díszkivilágítást. Ebből csak az Erzsébet hídé 260 millió forintba kerül, amelynek felét a főváros biztosítja - mondta el az InfoRádióban a Fővárosi Önkormányzat kommunikációs igazgatója, aki az üzemeltetési költségekről már nem adott tájékoztatást.

A japán-magyar barátság jegyében kap díszkivilágítást az Erzsébet híd. A 260 millió forintos beruházást a két ország diplomáciai kapcsolatfelvételének 50. évfordulója alkalmából Japán kezdeményezte, a távol-keleti ország biztosítja is a beruházási költségek felét, és a terveket is egy japán fénytervező művész, Isii Motoko készíti.

A tervről először november végi ülésén döntött a közgyűlés, az akkori hírek szerint a testület 150 millió forintot biztosított a híd díszkivilágítására, amelyhez Japán 100 millió forinttal járul hozzá. A japán hozzájárulás forintösszege később változott - decemberben már 120 millióról számolt be a külügyminiszter - a forint gyengülése következtében, mivel a szigetország 47 millió jennel járul hozzá a díszkivilágításhoz.

Nyári Krisztián fővárosi kommunikációs igazgató legutolsó közlése szerint a Japán és Budapest egyenlő arányban, 130-130 millió forint erejéig vállalja a terheket. A beruházás várhatóan szeptemberre készül el, és novemberben gyulladnak fel a fények a hídon.

Ahogy a kommunikációs igazgató elmondta, még az idén, tavasszal elkészül a Szabadság híd felújítása is, ekkortól ez az átkelő is fényárban úszik majd, 2010-ben pedig a Margit híd kap díszkivilágítást, a nagy felújítása során.

A világítás üzemeltetésének költségeiről Nyári Krisztián csak annyit mondott: ezt a főváros fedezi, részben az idegenforgalmi adóból befolyt forrásokból.

Hanganyag: Kálló Izabella

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után

„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után

A gólok és gólpasszok szolgáltatóit is megszólaltatta a mérkőzést közvetítő televízió, mind úgy vélekedtek, hogy összességében megérdemelt sikert aratott az Európa-liga őszi szakaszában a Ferencváros az AC Milan legendás stadionjában, a San Siróban. Kiderült, a Milan videóelemzői sem voltak képesek lekövetni, mi zajlik a meccsen, nem tudták segíteni a kispadot abban, hogyan tudna a sokszoros sztárgárda fordítani.

„A titok felnagyítja a bűnt, félelmetessé teszi” – szakértők az aktanyilvánosságról

Azzal kapcsolatban, hogy a világhálón az ügynöktémában is lehet durva támadásokra, mocskolódásra számítani, Orvos-Tóth Noémi hangsúlyozta: meg kell húzni a határt és a mérgezővé váló terekből ki kell szállni.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.06. péntek, 18:00
Balogh László
az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×