Infostart.hu
eur:
354.32
usd:
305.83
bux:
133528.69
2026. június 11. csütörtök Barnabás

Csak a bizonytalanság biztos a hazai közlekedésben

Kiszámíthatatlanná vált a vasúti forgalom vasárnap estére, a sztrájkot hirdető érdekképviselet az egész országra kiterjesztette a kezdetben csak Kelet-Magyarországot érintő munkabeszüntetést. A vasárnapi szolgáltatási színvonalat ígéri hétfőre a Budapest Airport. Továbbra is csak a 2-es terminál üzemel, késések várhatók.

Nap közben egymástól jelentősen eltérően értékelték a sztrájk támogatottságát a MÁV és a szakszervezetek. Míg a munkáltató alacsonynak nevezte a részvételi arányt, és úgy számolta, hogy a vonatok 88 százaléka elindult délelőtt, Gaskó István, a Vasúti Dolgozók Szabad Szakszervezetének (VDSZSZ) elnöke éppen a sztrájk magas támogatottságával, és dolgozói igényével indokolta annak országos kiterjesztését.

A fővárosban is bizonytalanná vált a vasúti forgalom, a Keleti pályaudvaron a 18 órai műszakváltáskor minden kocsivizsgáló sztrájkba lépett, így azok az esti és éjszakai vonatok, amelyeket 18 óra előtt nem ellenőriztek, nem indulnak el. Az ügyfélszolgálat nem tudott pontos információval szolgálni arról, hogy melyek ezek a járatok.

A Keleti pályaudvar központi kijelzőjéről eltűnt minden járat. Az ügyfélszolgálati iroda információi szerint a megvásárolt menetjegyek árát a MÁV visszatéríti.

A Nyugati pályaudvaron a kocsivizsgálók nem sztrájkolnak, azonban a jegyvizsgálók munkabeszüntetése miatt a vonatok indulása bizonytalan, késésekre, járatkimaradásokra is számítani lehet.

A Nyugati pályaudvar ügyfélszolgálati irodájából származó információ szerint a Déli pályaudvar és a Kelenföldi pályaudvar egyes alkalmazottai is sztrájkba léptek.

Vidéken eltérően alakult a helyzet, a győri MÁV-állomáson vasárnap este hat órakor a jegyvizsgálók fele sztrájkba lépett, de ez elég ahhoz, hogy fennakadások legyenek a közlekedésben, mivel vonatkísérő nélkül a szerelvények nem közlekedhetnek. Már a nap folyamán többen sztrájkot jelentettek, mivel nem akarták vállalni, hogy a sztrájkolók helyett lássák el a szolgálatot. A késő esti órákban nagyobb zavarokra lehet számítani. A menetrend szerint este hat óra és éjfél között mintegy 15 vonat indul Hegyeshalom, illetve Budapest felé Győrből.

A Győr-Sopron-Ebenfurti Vasút Zrt. (GYSEV) vonalain nem lesz sztrájk, a Sopron-Győr, a Sopron-Szombathely, valamint a Szombathely-Körmend-Szentgotthárd vasútvonalakon közlekedő vonatok menetrendjében azonban változás lesz.

A Sopron-Győr vonalon csak december 14-én, vasárnap 18.00 órától az összes vonat Enese állomásig közlekedik, ahonnan vonatpótló autóbuszok szállítják az utasokat Győrbe és vissza. Hétfőtől azonban már Sopronból Győrig közlekednek a vonatok, de a megszokottól eltérően Győr-GYSEV állomásra érkeznek illetve onnan is indulnak. December 15-től, a MÁV vonalait érintő sztrájk miatt az intercity vonatok nem közlekednek.

Debrecenben a vonatok indulásáról ellentmondó hírek érkeztek, egyedül a Tisza nemzetközi gyorsvonat ment menetrend szerint, a többi járat, amelyik elindult, késve és kevés utassal közlekedett. A nap folyamán a vonatok mintegy 10 százaléka indult el, a fővárosba délután és kora este tartó szerelvények a sztrájk országossá válása után valószínűleg nem érik el úti céljukat.

A Dél-Dunántúl vasúti közlekedésében este nyolcig nem lehetett tudni, hányan tartanak munkabeszüntetést, és milyen fennakadásokat okoz a sztrájk. Vasárnap estig két szerelvény, a Pécs és Barcs, valamint a Barcs és Nagykanizsa között közlekedő személyvonat nem indult el.

Nagykanizsán, a vasárnap 18 órakor történt műszakváltás során mindenki felvette a munkát, nem voltak sztrájkolók. Név nélkül nyilatkozó vasutasok elmondták: az állomáson mindenki dolgozik, senki nem sztrájkol. Az induló vonatokra váró utasok kérdéseire azonban többnyire bizonytalan válaszokat kaptak, hogy vajon eljutnak-e céljukhoz a szerelvények.

A miskolci Tiszai pályaudvar továbbra sem indít és nem is fogad vasúti szerelvényeket. A VDSZSZ illetékese elmondta: Szabolcs-Szatmár, Hajdú-Bihar és Borsod-Abaúj-Zemplén megyében délután fél négyig a vonatoknak csak a 10 százaléka közlekedett, de az sem a meghirdetett menetrend szerint.

Szolnokon vasárnap délután voltak ugyan járatkimaradások, 20-30 perces késések, de minden irányba indultak vonatok. A délutáni időszakban egyedül Cegléd-Kecskemét irányába nem tudtak vonatot ajánlani. Budapestre indultak szerelvények - például a Gyula felől érkező gyorsvonat, ha késett is 30 percet, de befutott -, ugyanígy a főváros felől is érkeztek járatkimaradással vonatok. Ez annyit jelentett, hogy várni kellett pluszban másfél-két órát.

Mezőtúr, Hatvan felé viszont rendben elindultak a vonatok, Újszászról is továbbmentek Hatvan felé egész nap.

Címlapról ajánljuk
Piros lapok színezték ki a vb nyitómeccsét egy irgalmatlan nyitóünnepség után
Foci-vb 2026

Piros lapok színezték ki a vb nyitómeccsét egy irgalmatlan nyitóünnepség után

Mexikó megérdemelten „tartotta otthon” a három pontot, ugyanennyi kiállítást azonban a játékvezetőnek is „szerveznie kellett” a Dél-Afrika elleni labdarúgó-vb-nyitómeccsen.

Mohácsi új Duna-híd: százmilliárdos a tét, három alapelv szerint tervezik újra a beruházást

Felülvizsgálja a kormány a „túlárazott és pazarló” mohácsi új Duna-híd beruházását. Vitézy Dávid miniszter elmondta: egyrészt megpróbálják visszaszerezni a százmilliárd forintos nagyságrendű, előlegként már kifizetett tételeket, másrészt megnézik, lehet-e még racionálisan 2x2 sávról 2x1 sávra csökkenteni a híd, illetve az alföldi bekötőút szélességét, de mindezt úgy, hogy „torzókat nem hagyunk”.
inforadio
ARÉNA
2026.06.12. péntek, 18:00
Marsai Viktor
a Migrációkutató Intézet igazgatója, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem docense
Már a hétvégén jöhet az iráni megállapodás - Azonnal itt a reakció a tőzsdéken!

Már a hétvégén jöhet az iráni megállapodás - Azonnal itt a reakció a tőzsdéken!

A részvénypiaci hangulat alapvetően továbbra is törékeny, két meghatározó téma uralja a tőzsdéket, az egyik a technológiai és mesterséges intelligencia részvények esése, a másik pedig az iráni háború eszkalációja. Az európai részvénypiacok ma felfelé vették az irányt, a régiónkban a magyar és az osztrák részvénypiac is kiemelkedően teljesített - szektorszinten elsősorban a bankpapírok vezették az emelkedést. Az Európai Központi Bank kamatemelése után valamelyest csökkent az optimizmus az európai részvénypiacokon délután - az EKB 3 éves szünet után emelt először egész pontosan 25 bázispontot -, illetve a Kormányzótanács lefelé módosította a GDP-növekedési várakozásokat és megemelte az inflációs előrejelzéseket a következő évekre. Koraeste Donald Trump közölte, hogy mégsem lesz ma amerikai támadás Irán ellen, erre reagálva emelkednek a nemesfémek és esik a Brent jegyzése, a vezető tőzsdék pedig raliznak.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×